Matolcsy György: Kanyarban előzni 2.0

MAG2021. jan. 25.Matolcsy György

Miért is ne összegeznénk a 2020-as év tényeit és tanulságait a "kanyarban való előzés" tükrében?

Magyarország – modern értelemben véve – három háborút vívott 2020-ban. Politikai küzdelem folyik Európa jövőjéért, egészségügyi harcot vívunk a járvány ellen és hadat viselünk a gazdasági visszaeséssel szemben. Az első fronton döntő csatát nyert a magyar miniszterelnök, lengyel és szlovén támogatással. A győztes csata után folytatódik a háború a nemzetállamok Európájára és az Európai Egyesült Államokra vonatkozó víziók között. Az előbbi győzelmének jelentősége azonban az 1956-os magyar forradalomhoz mérhető. Bármit is hoznak a jövő ütközetei, az európai birodalom építése megakadt és 2030 körül már győzhetnek a nemzetállamok.

A járvány elleni harc sikeres volt 2020-ban, mert a két hullám ellenére nem tört át a vírus. A társadalom, az egészségügy és a kormány jól állta a sarat. A magyar járványkezelés a nyugati országok élvonalában volt tavaly.

A gazdasági hadviselés vegyes eredményt hozott. Kitűnően vizsgázott a munkahelyek védelmében, jól teljesített a fogyasztási szint fenntartásában és megbízhatóan működött a pénzügyi rendszer működtetésében. A beruházások, ezen belül az állami beruházások bővítése terén azonban inkább kudarc, mint siker a válságkezelés.

Elmaradt a bravúr, nem tudtunk kanyarban előzni a múlt évben. A magyar gazdaság visszaesése az európai középmezőnyben lesz a végleges adatok szerint. Igaz, a hazai második hullám miatt végül nálunk sem volt lehetséges a 2019-es GDP szint megőrzése. Mások azonban – németek, lengyelek, románok – jobbak voltak a beruházások, az építés, a közösségi fogyasztás fenntartása terén. Elérhettünk volna jobb teljesítményt, ha képesek lettünk volna ötödével emelni az állami beruházások szintjét, valamint az építőipari és különösen a lakásépítési teljesítményt.

A versenynek azonban nincs vége, sőt a java még hátravan. A kanyar hosszabb és a terep nehezebb, mint elsőre tűnt. Látható, hogy – az 1918-1920 között tomboló három éves spanyolnátha járványhoz hasonlóan – még évekig tarthat a kanyar. Évekig fennáll tehát még az előzés lehetősége.

2020 egyik legfontosabb eredménye, hogy sokkal többet tudunk az előzés körülményeiről, mint korábban.

Először is kiderült, hogy igen jelentős tartalékokat halmoztunk fel 2010-2019 között és ezeket képesek vagyunk mozgósítani baj idején. A családok nettó pénzügyi vagyona, állampapír megtakarításai, a felépített 850 ezer új munkahely, a belföldi és külföldi befektetők bizalma, az újra iparosítás és sok más betonfalként védtek minket 2020-ban.

Másodszor, a kormány, a jegybank és a pénzügyi rendszer szövetsége kiállta az újabb próbát. A kormány 9 százalékos költségvetési hiányt, az MNB 17 százalékos mérlegbővítést, a bankrendszer pedig a digitális átállást tette be a közös pénzügyi védőhálóba, ami kitűnően működött.

Harmadszor, rájöttünk, hogy miért nem előztünk már 2020-ban: a beruházások miatt. Kiderült, hogy teljesen új, gyorsított, központosított és azonnali visszajelzésekkel működő állami beruházási modellre van szükség. Továbbá arra, hogy az üzleti szektor és a családok is rákapcsolódhassanak saját beruházásaikkal a nagyívű állami programokra.

Még tart a kanyar, még nyitva az előzés időablaka. Bízzunk hát Rejtő Jenőben, aki szerint amikor a cápa rájött, hogy Piszkos Fred van a vízben, csalódottan visszafordult. Ezt várjuk válságtól, járványtól, és a birodalom-építőktől egyaránt.