Háromszáz ötven év alatti halt meg koronavírusban idehaza - kétharmaduk férfi

Életmód2021. jan. 21.H. É.

Az eddig elhunyt koronavírus-betegeknek eddig alig három százaléka volt ötven év alatti. A legtöbben magasvérnyomással küszködtek, de a kóros elhízás is jellemző volt rájuk. A húsz év alattiak közül mindössze egyetlen fiatalember vesztette életét.

A koronavirus.gov.hu oldal adatai szerint január 20-ig hazánkban 11615 halálesetet hoztak összefüggésbe a járvánnyal.

A megfogalmazás nem véletlenül körülíró, a hazai szabályok szerint ugyanis itthon mindenkit a koronavírus áldozatai közé sorolnak, akinél bármikor igazolták a fertőzést laboratóriumi vizsgálattal.

A halottvizsgálati dokumentumban ugyanakkor minden esetben fel kell tüntetni a halál közvetlen okát, az elhunyt alap- és társbetegeségeit. Ilyet azonban nem mindig tudnak beazonosítani – ez is nyilvánvalóvá vált, amikor az eddigi adatokból megnéztük, vajon mennyire fatális kimenetelű idehaza az 50 éven aluliakra, tehát a relatíve fiatalabbakra a vírus.

Gyűjtésünkből, amelyben időrendben visszafelé lehet követni az adatokat (lásd a cikk végén), egyértelműen látszik, hogy a koronavírus-járvány halálos áldozatai között alig van 50 év alatti: az alig több mint 300 eset arányaiban még a 3 százalékot sem éri el az össz-Covid-halálozáson belül. Tovább bontva az életkori csoportokat, a koronavírusnak majdnem háromszor annyi áldozata volt a 40 és 49 év közöttiek között, mint a 40 év alattiaknál, a huszonévesek közül alig húsz víruspozitív vesztette életét. A Covid-19-nek eddig nem követelt gyermek áldozatot, 20 év alattit is csupán egyetlenegyet: egy 19 éves fiatalembert, akinek azonban nagy valószínűséggel nem a koronavírus okozta a halálát, hanem az alapbetegségként feltüntetett bakteriális és gombás eredetű fülgyulladásból kialakult agytályog.

A feltüntetett „alapbetegségek” megnevezés alatt elvileg olyan krónikus állapotot jelölnének, amely az átlagnál fogékonyabbá teszi az illetőt a fertőzésre, a felsorolások között mégis többször is szerepel akut megbetegedés, amely lényegesen nagyobb szerepet játszhatott a páciens halálában, mint a koronavírus: stroke, akut hasnyálmirigy-gyulladás vagy perforált vakbélgyulladás.

Meglepően sok az adathiány („feltöltés alatt”), ami egy hetekkel, hónapokkal ezelőtt történt halálesetnél nem igazán érthető, és tucatnyi esetben kiderült, hogy nem tudtak olyan alapbetegséget megjelölni, ami miatt a fertőzésnek az átlagosnál jobban ki volt téve a páciens, ezeket a „nem ismert” vagy „nincs ismert alapbetegség” megjelölést alkalmazták.

A leggyakrabban felsorolt alapbetegségek a következők: magas vérnyomás (több mint 100 esetben), cukorbetegség (több mint 60 eset) és elhízás (majdnem 40 eset). Az adatok alapján rizikótényezőt jelenthet a pajzsmirigy-alulműködés (ami kezeletlenül kóros elhízást okozhat), valamint a súlyos pszichés zavar is: nem ritka a felsorolások között az epilepszia, a szellemi retardáció, a Down-kór.

Mindemellett, a Covid-19-cel nehezen összefüggésbe hozható betegségeket is feltüntetnek olykor az alapbetegségeknél: halláscsökkenést, porckorong-sérvet, köszvényt, vagy éppen halmozott fejfájás szindrómát.  Emellett sok bejegyzésnél nehéz eldönteni, hogy vajon a fertőzés okai vagy inkább következményei voltak-e inkább: tüdőgyulladás, vérmérgezés, veseelégtelenség. Egy helyen oda is írták: „SARS CoV-2 fertőzés kapcsán kialakult többszervi elégtelenség” – ami tehát nem alapbetegség, ami azt mutatja, hogy nem egyértelmű és egyforma a besorolás.

Ami a nemek arányát illeti: az ötven év alatti elhunytak kétharmada férfi.

Sorszám

Nem

Életkor

Halálok

       

11614

47

szívritmuszavar

11591

43

daganatos megbetegedés

11513

45

krónikus tüdőbetegség, magas vérnyomás

11511

férfi

38

csontbetegség, bronchitisz, szívelégtelenség

11505

47

méhnyak rosszindulatú daganata, vérszegénység, kóros lesoványodás

11501

férfi

42

vízfejűség, súlyos mentális retardáció, epilepszia, tüdőgyulladás

11392

férfi

42

magas vérnyomás, kóros elhízás

11365

férfi

49

magas vérnyomás, pszichiátriai betegség

11307

férfi

45

szívelégtelenség, krónikus tüdőbetegség, májmegnagyobbodás, vesekövesség

11297

férfi

48

gyomortumor, tüdőtumor, hashártyadaganat

11222

Férfi

31

Mentális retardáció, kóros elhízás

11169

férfi

34

toxikus májbetegség, nyelőcsőfekély, májelégtelenség

11157

49

magasvérnyomás-betegség, pajzsmirigy túlműködés

11085

49

magasvérnyomás-betegség, cukorbetegség, pajzsmirigy alulműködés, kóros elhízás

11060

férfi

42

veseelégtelenség, vérszegénység

10938

férfi

32

kóros elhízás

10926

47

cukorbetegség

10919

férfi

46

nem ismert alapbetegség

10878

férfi

44

nem ismert alapbetegség

10874

férfi

46

nem ismert alapbetegség

10859

férfi

47

daganatos megbetegedés

10856

48

magasvérnyomás-betegség, cukorbetegség, asztma, szívritmuszavar, érelmeszesedés

10720

férfi

38

adat feltöltés alatt

10630

férfi

42

cukorbetegség

10586

44

agydaganat, epilepszia

10568

44

szklerózis multiplex, végtag gyengeség, vérszegénység

10551

46

magas vérnyomás betegség, pajzsmirigy alulműködés, cukorbetegség

10542

férfi

47

vesebetegség, magas vérnyomás, szívinfarktus, agyi infarktus

10392

47

lymphoma, magas vérnyomás

10388

37

Down-szindróma

10368

férfi

45

magas vérnyomás, daganatos megbetegedés

10271

27

magasvérnyomás-betegség, érelmeszesedés, depresszió

10235

38

magasvérnyomás-betegség, idült hörgőgyulladás

10209

férfi

32

adat feltöltés alatt

10118

férfi

37

vérszegénység, magasvérnyomás-betegség

10085

férfi

43

tüdőbetegség, szívbetegség

9973

férfi

42

tüdőbetegség, asztma, szívbetegség

9918

férfi

47

daganatos megbetegedés

9893

férfi

31

Cytomegalovírus fertozés

9832

48

cukorbetegség, magas vérnyomás, pajzsmirigy alulműködés

9823

47

mentális retardáció, epilepszia

9817

férfi

48

epilepszia, mentális retardáció

9784

férfi

40

mentális retardáció

9740

43

magas vérnyomás, tüdőbetegség, cukorbetegség

9722

32

szívelégtelenség, vérmérgezés

9674

49

Down-kór, demencia

9625

férfi

49

Daganatos megbetegedés

9609

49

Vesetranszplantált beteg

9603

férfi

48

Magasvérnyomás-betegség, szívbetegség, cukorbetegség

9602

27

Kötőszövet és lágyrész rosszindulatú daganata

9502

férfi

48

magas vérnyomás, cukorbetegség

9488

46

magas vérnyomás

9478

férfi

49

daganatos megbetegedés

9453

36

gyomorhurut, májzsugor, sárgaság

9441

férfi

47

magas vérnyomás, szívbetegség, krónikus obstruktív tüdőbetegség

9245

férfi

44

nem ismert alapbetegsége

9216

férfi

43

asztma

9212

férfi

46

krónikus középfülgyulladás

9194

férfi

29

súlyos immungyengeség, vérzékenység, krónikus veseelégtelenség, szívbillentyű szűkület, szívbelhártya gyulladás

9168

44

mentális retardáció

9114

47

epilepszia, cukorbetegség, mielodiszpláziás szindróma

9082

férfi

42

cukorbetegség, krónikus veseelégtelenség

9006

férfi

45

Down-szindróma, epilepszia, reflux betegség, mentális retardáció

8997

férfi

49

magas vérnyomás, krónikus elhízás

8781

férfi

29

Kóros elhízás

8741

49

Asztma

8740

férfi

47

Kóros elhízás

8710

Férfi

48

cukorbetegség, magasvérnyomás-betegség, magas vérnyomás, elhízás

8701

férfi

41

epilepszia, Huntington-kór, vérszegénység

8492

Férfi

29

cukorbetegség, szívelégtelenség

8275

Férfi

36

májbetegség

8177

23

súlyos veleszületett mentális betegségek és krónikus betegség

8118

28

autoimmun megbetegedés

8090

férfi

26

aminósav anyagcsere zavar

8080

férfi

47

magas vérnyomás, cukorbetegség, szívelégtelenség, veseelégtelenség, kóros elhízás

8075

férfi

36

adat feltöltés alatt

8003

férfi

45

magas vérnyomás, hashártya-gyulladás

7873

férfi

46

Epilepszia, májbetegség, hasnyálmirigy gyulladás

7815

46

Adat feltöltés alatt

7753

férfi

49

magas vérnyomás, magas koleszterinszint

7718

45

májbetegség

7695

férfi

45

szívbetegség

7599

Férfi

19

bakteriális és gombás eredetű fülgyulladásból kialakult agytályog

7597

férfi

33

heveny hasnyálmirigy-gyulladás, cukorbetegség, heveny veseelégtelenség

7589

47

magas vérnyomás, Down-kór

7555

férfi

34

idült obstruktív tüdőbetegség

7505

48

adat feltöltés alatt

7465

férfi

39

veseelégtelenség, magas vérnyomás

7409

férfi

34

tüdőgyulladás, magasvérnyomás-betegség, vérmérgezés, szívbetegség, vérszegénység

7337

férfi

41

akut hasnyálmirigy-gyulladás

7296

férfi

48

cukorbetegség, elhízás, idült obstruktív tüdőbetegség

7201

49

magas vérnyomás, asztma

7126

férfi

42

nyirokrendszer daganatai, kóros soványság

7117

férfi

49

magasvérnyomás-betegség, iszkémiás szívbetegség, tüdőtágulat

7097

44

adat feltöltés alatt

7078

férfi

45

magasvérnyomás-betegség, szívritmuszavar, elhízás

7075

férfi

43

magasvérnyomás-betegség

7074

férfi

49

magasvérnyomás-betegség, cukorbetegség, iszkémiás szívbetegség

6968

férfi

49

leukémia

6891

férfi

45

epilepszia

6861

43

magas vérnyomás, szívelégtelenség, elhízás

6859

42

magas vérnyomás

6804

férfi

49

ütőérszűkület

6785

férfi

45

magas vérnyomás, cukorbetegség, krónikus veseelégtelenség, krónikus obstruktív tüdőbetegség

6779

férfi

37

kóros elhízás

6738

férfi

49

az adat feltöltés alatt

6689

férfi

40

közepesen súlyos mentális retardáció, alultápláltság, asztma, depresszió

6651

férfi

48

üllőideg-gyulladás

6640

férfi

26

magas vérnyomás, halláscsökkenés, cukorbetegség

6624

férfi

40

epliepszia, súlyos mentális retardáció, tüdőtuberkulózis

6603

férfi

45

inzulinfüggő cukorbetegség

6600

39

emésztőrendszer krónikus gyulladásos betegsége, magas vérnyomás-betegség, vérszegénység, elhízás

6576

férfi

47

szellemi visszamaradottság, skizofrénia

6561

férfi

47

hörgőasztma

6558

férfi

34

krónikus obstruktív tüdőbetegség, magas vérnyomás

6533

férfi

42

folyadék- és elektrolit-háztartás egyensúly egyéb zavara, alkoholos májbetegség, alkohol okozta megvonási szindróma delíriummal, vérszegénység

6513

42

bor rosszindulatú daganata, csontritkulás, többszörös agyi áttét

6509

férfi

47

magas vérnyomás, iszkémiás agyvérzés

6497

férfi

42

cukorbetegség, kóros elhízás

6487

40

az adat feltöltés alatt

6463

30

magas vérnyomás, cukorbetegség, kóros elhízás, szívelégtelenség

6402

21

Hodgkin-limfóma, akut veseelégtelenség

6337

42

elhízás

6314

férfi

42

magasvérnyomás-betegség

6306

46

nem ismert alapbetegség

6273

46

sclerosis multiplex, magasvérnyomás-betegség, cukorbetegség

6263

29

agyi infarktus

6261

42

cukorbetegség

6230

férfi

47

vérszegénység, heveny veseelégtelenség, Down-szindróma

6186

45

magasvérnyomás-betegség, cukorbetegség

6176

47

magasvérnyomás-betegség, cukorbetegség, köszvény

6164

47

lupus, szívelégtelenség

6106

férfi

49

daganatos megbetegedés

6103

férfi

47

agykárosodás májbetegség következtében, vérszegénység, más-vesebetegség tünetegyüttes, kóros elhízás, cukorbetegség

6048

férfi

39

kóros elhízás, magas vérnyomás betegség, szívizomelhalás, idült veseelégtelenség

5986

férfi

44

szív- és érrendszer betegség, epilepszia

5965

43

máj és vesebetegség, magas vérnyomás, reflux, eltávolított bal oldali vese

5952

férfi

45

gyomorfekély, magas vérnyomás

5892

49

magas vérnyomás, inzulin rezisztencia

5889

férfi

20

idült veseelégtelenség

5858

39

súlyos mentális retardácio, epilepszia

5798

férfi

46

pangásos szívelégtelenség

5786

férfi

46

véralvadási zavar, tüdőembólia, mélyvénás trombózis, stroke

5784

férfi

42

magas vérnyomás, cukorbetegség, elhízás, porckorong sérv

5780

férfi

47

magas vérnyomás, cukorbetegség

5779

44

asztma, magas vérnyomás, cukorbetegség, epepanaszok, kóros elhízás

5757

férfi

24

gyermekkori autizmus, mentális retardáció

5738

férfi

49

veseátültetés

5621

47

Májelégtelenség, vérszegénység, sárgaság

5603

férfi

49

magas vérnyomás, hörgőasztma

5594

34

Halmozott fejfájás szindróma

5542

férfi

43

Vastagbélgyulladás

5493

férfi

44

magas vérnyomás

5436

férfi

49

magas vérnyomás, cukorbetegség

5383

47

magas vérnyomás, asztma, szívbetegség, vérszegénység

5377

49

magasvérnyomás, szívbetegség, veseelégtelenség

5371

férfi

37

asztma, szívritmuszavar

5257

férfi

45

magas vérnyomás, cukorbetegség, szívelégtelenség

5239

férfi

44

akut légúti distress szindróma, kóros elhízás

5219

46

agydaganat, kóros lesoványodás

5209

31

elhízás

5167

férfi

44

fekélyes vastagbélgyulladás

5164

41

szklerózis multiplex, epilepszia

4995

férfi

47

magasvérnyomás-betegség, cukorbetegség

4984

férfi

47

súlyos mentális retardáció

4977

49

szívbetegség, cukorbetegség

4961

férfi

43

magas vérnyomás, veseelégtelenség, hörgő vagy tüdő rosszindulatú daganata

4895

férfi

49

magasvérnyomás-betegség, cukorbetegség, vesemedence-gyulladás

4880

29

pajzsmirigy-alulműködés, extrém elhízás

4853

férfi

27

extrém elhízás, vészes vérszegénység, pancytopenia (csontvelo betegsége), hypercholesterinaemia

4849

férfi

49

mentális retardáció

4817

férfi

47

májzsugor

4726

férfi

40

obstruktív tüdőbetegség, magas vérnyomás

4698

férfi

27

Down-kór

4678

férfi

38

magasvérnyomás-betegség

4614

37

túlsúly, magasvérnyomás-betegség, cukorbetegség, pajzsmirigy alulműködés

4530

férfi

41

magasvérnyomás-betegség, cukorbetegség

4517

férfi

43

nem ismert alapbetegség

4506

férfi

45

daganatos megbetegedés

4420

férfi

27

adat feltöltés alatt

4359

férfi

47

vérszegénység, epilepszia, májbetegség

4354

43

súlyos vérszegénység, gerincvelőgyulladás, keringési elégtelenség

4352

39

melanoma, tüdődaganat

4335

32

akut légzési distressz szindróma

4311

férfi

49

magas vérnyomás, cukorbetegség

4275

férfi

31

krónikus veseelégtelenség, cukorbetegség, érszűkület

4206

férfi

42

magas vérnyomás

4161

férfi

45

magas vérnyomás, súlyos elhízás

4111

42

szimptómás epilepszia

4067

férfi

37

cukorbetegség, magas vérnyomás

4043

45

nem ismert alapbetegség

4011

21

perforált vakbélgyulladás, hashártyagyulladás

3892

férfi

48

magas vérnyomás, rosszindulatú limfóma

3825

férfi

31

daganatos betegség

3777

Férfi

45

nincs ismert alapbetegség

3727

férfi

40

cukorbetegség, szívbetegség

3718

férfi

38

magas vérnyomás, heveny veseelégtelenség

3710

44

daganatos megbetegedés

3663

Férfi

48

Down szindróma, epilepszia

3626

Férfi

45

Tüdőbetegség, magas vérnyomás, Bechterew-kór

3563

férfi

31

heveny veseelégtelenség

3554

férfi

45

magas vérnyomás, cukorbetegség

3530

férfi

34

adat feltöltés alatt

3513

49

daganatos megbetegedés áttéttel

3474

48

magas vérnyomás

3462

47

elhízás, iszkémiás szívbetegség, hörghurut

3409

férfi

44

jelenleg nem ismert

3408

férfi

49

magas vérnyomás

3370

43

cukorbetegség, magas vérnyomás, veseelégtelenség

3335

férfi

48

magas vérnyomás

3279

férfi

25

magas vérnyomás, tüdőtumor

3268

férfi

45

cukorbetegség, magas vérnyomás, epilepszia

3266

férfi

49

magas vérnyomás, cukorbetegség, gyomorfekély, iszkémiás szívbetegség, végstádiumú veseelégtelenség, elhízás

3242

férfi

49

krónikus elhízás

3217

férfi

48

magasvérnyomás-betegség

3205

férfi

47

cukorbetegség, magasvérnyomás-betegség

3126

férfi

33

vesebetegség, szívhártya fertőzés, tüdőgyulladás,szívelégtelenség

3037

Férfi

49

tüdőfibrozis

2878

44

magas vérnyomás kóros elhízás

2849

férfi

49

magas vérnyomás, cukorbetegség, kóros elhízás

2839

férfi

42

veseelégtelenség

2836

49

magas vérnyomás, kóros elhízás

2831

férfi

49

szívritmuszavar, epilepszia, közepes mentális retardáció

2802

47

adat feltöltés alatt

2749

48

kötőszövet és lágyrész rosszindulatú daganata, a vese rosszindulatú daganata, magas vérnyomás, súlyos fokú fehérje- és energia hiányos alultápláltság

2667

31

cukorbetegség, magas vérnyomás

2665

férfi

43

jelenleg nem ismert

2660

férfi

47

stroke, cukorbetegség szívinfarktus, extrém elhízás, heveny szívelégtelenség

2650

férfi

41

cukorbetegség

2592

férfi

49

cukorbetegség, magasvérnyomás

2541

férfi

32

értelmi fejlődés zavara, epilepszia

2503

férfi

49

adat feltöltés alatt

2502

férfi

46

magas vérnyomás, kéthegyű szívbillentyű elégtelensége

2456

32

Down-szindróma, pajzsmirigy betegség

2409

38

pajzsmirigy betegség, krónikus bélgyulladás

2389

Férfi

32

mentális retardáció, epilepszia

2361

Férfi

49

májzsugor, veseelégtelenség

2340

36

mentális retardáció, epilepszia

2308

Férfi

46

nem ismert

2277

43

cukorbetegség, autoimmun betegség

2245

44

veseelégtelenség, magas vérnyomás, köszvény

2218

Férfi

48

diabetes, magas vérnyomás, epilepszia

2199

Férfi

49

adat feltöltés alatt

2157

Férfi

43

magas vérnyomás, trombózis, csontvelő-elégtelenség

2126

Férfi

49

adat feltöltés alatt

2120

45

magas vérnyomás, kóros elhízás

2069

49

emésztőrendszeri betegség, kóros hízás

2060

32

agyi infarktus, epilepszia

1985

Férfi

28

cukorbetegség

1885

Férfi

46

magas vérnyomás, cukorbetegség

1865

Férfi

28

adat feltöltés alatt

1864

Férfi

48

autizmus, paranoid skizofrénia

1847

49

iszkémiás szívbetegség, magas vérnyomás, tüdőbetegség

1820

48

demencia, szívelégtelenség

1710

Férfi

34

Epilepszia, mentális retardáció

1697

Férfi

34

asztma, epilepszia

1685

46

méhnyakrák, érszűkület, pajzsmirigy alulműködés

1635

Férfi

44

stroke

1628

35

gerincvelői izomsorvadás

1613

Férfi

47

nyirokcsomók rosszindulatú daganata, tüdő rosszindulatú daganata

1590

Férfi

43

jelenleg nem ismert

1568

Férfi

36

vírusos tüdőgyulladás, légzési elégtelenség, végtagbénulás, alkoholfüggőség

1556

Férfi

48

hörgő és tüdő rosszindulatú daganata, a csontok és csontvelő másodlagos rosszindulatú daganata

1521

Férfi

49

agyi infarktus, ált. érelmeszesedés, magas vérnyomás betegség, szívbetegség

1458

49

tüdőgyulladás, légzési és keringési elégtelenség

1416

49

magas vérnyomás, cukorbetegség, elhízás

1407

Férfi

46

magas vérnyomás, szívizom elégtelenség, cukorbetegség, pangásos szívelégtelenség, krónikus veseelégtelenség

1398

32

tüdőgyulladás, idült obstruktív tüdőbetegség, egyéb szkizofrénia

1376

45

SARS CoV-2 fertőzés kapcsán kialakult többszervi elégtelenség

1334

Férfi

44

Légzési, keringési elégtelenség

1329

Férfi

33

Epilepszia, mentális betegség

1257

Férfi

45

magas vérnyomás, cukorbetegség

1184

40

születési sérülés, epilepszia, mentális retardáció

1168

Férfi

39

májzsugorodás, májelégtelenség

1156

49

jóindulatú érdaganat, talpi sarkantyú miatti sugárkezelés, lumbális gerincpanaszok, pajzsmirigy-alulműködés, krónikus alkoholizmus

1085

Férfi

20

csontvelő-transzplantáció, kóros elhízás, vérszegénység

941

Férfi

43

Tüdőnagyobbodás, jobb oldali tüdőtályog, lépnagyobbodás

894

Férfi

37

magasvérnyomás-betegség, agyi infarktus, súlyos mentális retardáció, féloldali spasticus bénulás, veseelégtelenség

874

21

súlyos trombocitopénia, agyállományi vérzés

840

Férfi

44

jelenleg nincs krónikus alapbetegségről adat

770

Férfi

48

agydaganat, epilepszia

766

Férfi

44

Magas vérnyomás,májzsugor, encephalopathia (agyi működés zavara) anémia (vérszegénység) és egyéb betegségek

731

Férfi

30

szívbillentyű elégtelenség

720

Férfi

47

Az adat feltöltés alatt

706

Férfi

40

trombózis, vérmérgezés

697

Férfi

48

vírusos tüdőgyulladás, veseelégtelenség, iszkémiás szívbetegség, infarktus utáni állapot, kóros elhízás, inzulindependens cukorbetegség

689

37

akut leukémia

656

Férfi

42

dentális eredetű fekélyes gyulladás

577

Férfi

39

magas vérnyomás, iszkémiás szívbetegség, krónikus veseelégtelenség

558

Férfi

43

nyirokcsomórák, agydaganat, krónikus veseelégtelenség

551

Férfi

37

nem ismert

540

47

cukorbetegség, magas vérnyomás, krónikus vesegyulladás

511

Férfi

37

Little-kór

401

47

mentális retardáció, epilepszia

329

Férfi

33

hasnyálmirigy- és májgyulladás

297

44

magas vérnyomás, asztma, hepatitis C

271

37

extrém elhízás

256

Férfi

40

alapbetegség nem ismert

172

42

pneumonia hypostatica l.d. in obs., Urocystitis, Huntington kór

106

Férfi

46

krónikus veseelégtelenség, szívelégtelenség, pitvarfibrilláció, pajzsmirigy betegség

61

48

krónikus veseelégtelenség, anyagcsere betegség, magas vérnyomás

53

Férfi

49

magas vérnyomás, anyagcsere betegség

7

Férfi

38

krónikus pancreatitis, alkoholos májkárosodás

6

41

magas vérnyomás