A magán-egészségügyi szolgáltatók besegítenének a tb-betegek ellátásába

Medicina2021. márc. 7.H. É.

Haladéktalanul készek bekapcsolódni a közellátásba a meghatározó magán-egészségügyi szolgáltatók az ellátórendszer tehermentesítése érdekében, ezért kapacitásaik azonnali hasznosításáról kezdeményeznek tárgyalást az egészségügyi kormányzattal – jelentette be a PRIMUS Egyesület.

A vezető hazai magán-egészségügyi szolgáltatókat összefogó egyesület tagjai – az egészségügyi válsághelyzet idejére – védekezési tapasztalataikat, kapacitásaikat és infrastruktúrájukat ajánlják fel az állami rendszerben leállt diagnosztikai, terápiás és rehabilitációs feladatok ellátására – önköltségi alapon, szolgáltatási profit nélkül. 
 
A részletek kidolgozására hétfőn javasolják az Egészségügyi Szolgáltatói Tanács létrehozását, és az egyesület szerint március közepén elkezdődhet a közfinanszírozott betegek ellátása. A PRIMUS szerint március 16-án elkezdődhetne a közfinanszírozott betegek ellátása a privát szolgáltatóknál.
 
A március 5-én megjelent kormányrendelet szerint a veszélyhelyzet idején az országos kórház-főigazgató, kártalanítás mellett, határozattal bármely – nem állami vagy önkormányzati fenntartású vagy tulajdonú – egészségügyi szolgáltatót kötelezhet a SARS-CoV-2 vírus elleni védekezéshez szükséges ingatlan, valamint ingó eszközök és felszerelések rendelkezésre bocsátására a kijelölt állami vagy önkormányzati fenntartású vagy tulajdonú egészségügyi intézmény részére. 

A magánszolgáltatók azt kérik, az állam tekintse partnereknek őket a védekezésben,hiszen nem csupán a rendeletben foglalt átirányítható szakemberek, eszközök és infrastruktúra biztosítására alkalmasak, hanem olyan, a járvány elmúlt egy éve alatt sokszorosan bizonyított, biztonságosan működő, magas szintű ellátást nyújtó szakmai kompetencia-központok, amelyek közvetlenül bevonhatók a közellátásba.

„Ebben a helyzetben egy olyan megoldás hozná a legtöbb hasznot az országnak, amellyel a magánszolgáltatókat a Covid-védekezésre fókuszáló állami szféra tehermentesítésére használnák fel. Elsősorban olyan, a Coviddal nem összefüggő diagnosztikai, terápiás és rehabilitációs feladatok ellátására, amelyekre ilyenkor is ugyanúgy szükség van, és amelyekre a privát szolgáltatók egyébként is specializálódtak” – mutatott rá Kóka János, a Doktor24 Medicina Zrt. elnöke.

Hozzátette, a krónikus betegségek – köztük a népbetegségnek számító keringési problémák, a diabétesz, és az asztma– nem „szünetelnek” a járvány alatt sem, kezelést és figyelmet igényelnek éppúgy, mint a vírushoz nem kötődő akut problémák, illetve ugyancsak figyelmet és megoldást igényel a jelenleg is 25 ezer feletti műtéti várólista.

Mivel a járvány elleni harc során a krónikus betegeket ellátó állami szakrendelések jelentős részét bezárták, az elektív műtéti beavatkozásokat pedig elhalasztották, a magánszféra készen áll arra, hogy ezekben a betegségcsoportokban feladatokat vegyen át az államtól ebben az időszakban. Ez annál is inkább célszerű lenne, hiszen a privát intézményeket nem hosszú időtartamú kórházi tartózkodásra, intenzív ellátásra tervezték, hanem éppen az állami rendszerből hiányzógyors és hatékony diagnosztikára, járóbeteg-ellátásra, egynapos sebészeti beavatkozásokra, mozgásszervi műtétek elvégzésére, sportsérülések kezelésére. 

A PRIMUS Egyesület tagjai: az Affidea Magyarország, a DaVinci Klinika, a Doktor24 Cégcsoport, az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum, az Istenhegyi Klinika, a Medserv, a Premed Pharma, a Pozitron-Diagnosztika Központ, és a Rózsakert Medical Center.