A magáncégek már poszt-Covid szűrőcsomagokat is kínálnak

Medicina2021. ápr. 18.Haiman Éva
A rovat támogatója:

A koronavírus-járványban eddig a különféle Covid-tesztek voltak a legkeresettebbek a magán-egészségügyi szolgáltatóknál, most viszont már a poszt-Covid-szűrőcsomagok számítanak kurrens szolgáltatásoknak. Annak ellenére, hogy a legtöbb szűrés több tízezer forintba kerül, a betegségen átesettek számának növekedésével további jelentős keresletnövekedés várható irántuk.

Mint a poszt-Covid-szindrómával foglalkozó cikkünkben megírtuk, a tapasztalatok szerint a koronavírus-fertőzésen átesetteknek akár 30-40 is szenvedhet a vírus legyőzését követően akár hetekig, hónapkig is a különféle testi és lelki panaszokat okozó tünetegyüttestől. A hivatalos statisztikák szerint idehaza már több mint 450 ezren gyógyultak ki a betegségből, ami azt jelenti, hogy tízezreket érinthetnek a koronavírus-betegség hosszú távú hatásai.

Az állami egészségügy jelenleg még az akut fertőzöttek ellátásával küzd, és bár több helyen is nyíltak poszt-Covid-ambulanciák, ezek iránt már most akkora az érdeklődés, hogy szinte biztosan nem fognak tudni minden érintettet fogadni.

Akiknek nem jelent gondot akár több tízezer forintot is fordítani ilyen célra, azok már most megtehetik, hogy valamelyik magán-egészségügyi szolgáltatónál vizsgáltatják ki magukat. Mások mellett sok sportoló él ezzel a lehetőséggel, ami az újrakezdés előtt rendkívül ajánlott is, ugyanis statisztikák szerint azoknak az élsportolóknak, akiknek volt már pozitív PCR-tesztjük, a betegség lezajlásának erősségétől függetlenül majdnem 40 százalékban mutattak ki szívizomgyulladást. Jellegzetes tünete lehet a tartós fáradtság, a nehézlégzés, a terhelésre jelentkező fulladás.

A szűrés mindenkinek ajánlott, akinek a fertőzés után legalább 4-6 héttel még mindig panaszai vannak, vagy fizikai állapota, teljesítőképessége akár fizikailag, akár szellemileg elmarad a betegség előtti szinttől.

Az alábbiakban a poszt-Covid-szűrőcsomagok közül sorolunk fel néhányat, amelyek jellemzően laborvizsgálatokat (jellemzően az ellenanyag-szint mérését is beleértve), különféle eszközös (EKG, röntgen) vizsgálatokat, illetve szakorvosi kiértékelést, vagy átfogó vizsgálatot is tartalmaznak. (A helyszín nevére kattintve az adott weboldalon részletes tájékoztatás olvasható ezekről.)

Helyszín

Csomag/ár (forint)

 

Budai Egészségközpont

77.000

Wáberer Medical Center

Kontroll csomag: 40.000

Bázis csomag: 59.000 + neurológiai kiegészítő vizsgálat: 34.000

Felnőtt extra szűrőcsomag: 114.000

Kelen Kórház

50.000 

Synlab

15.270

Affidea 

Alapcsomag: 55.000
Bővített csomag: 69.000

Lélegzet-csomag: 79.000

Prémium-csomag: 99.000

Medicover

Laborvizsgálatok: 22.000
Kardiológiai alapcsomag: 62.000

Kardiológiai alap csomag + Szív MR: 160.000

Doktor24

Áttekintő szűrés: 49.000
Laborvizsgálat, kardiológiai kivizsgálás és szívultrahang, pulmonológiai kivizsgálás, illetve mellkasröntgen: 115.000

Mammut Egészségközpont

Alapcsomag: 55.000
Bővített csomag: 69.000

Aniron Egészségközpont, Pécs

95.000

Endo-Kapszula Magánorvosi Centrum, Székesfehérvár

Általános laborcsomag: 48.000

Komplex vizsgálatcsomag: 45.000

Liget Klinika, Érd

Alap laborcsomag: 23.450

Bővített laborcsomag: 34.900