A szomszédban már megkezdődhet a 12 évnél idősebb gyermekek oltása 

Medicina2021. máj. 31.MTI - Kriják Krisztina - Zágráb/Ljubljana
A rovat támogatója:

A szlovén kormány járványhelyzettel foglalkozó szakbizottsága javasolni fogja a kabinetnek, hogy kezdje meg a 12 évnél idősebb gyermekek koronavírus elleni oltását - közölte hétfőn Bojana Beovic, a szakbizottság elnöke.

Beovic kiemelte: miután az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a 12-15 éves kiskorúak számára is ajánlotta a Pfizer-BioNTech-féle vakcinát - amelynek oltására eddig csak 16 éves kortól volt lehetőség -, nem látják okát annak, hogy Szlovéniában miért ne kezdhetnék meg a kiskorúak oltatását.

Főleg a krónikus betegségben szenvedő gyerekek élveznének elsőbbséget, és így előbb elérnénk a tömeges immunitást is, amely fontos a járvány mielőbbi megfékezése érdekében

- húzta alá a szakember.

A valamivel több mint kétmillió lelket számláló országban védőoltást eddig 661 138-an kaptak, közülük 402 685-en már a második adagon is túl vannak. Ez az oltásra jogosult népesség 38,2, illetve 23,3 százaléka.

Hétfőre 91 új fertőzöttet regisztráltak az országban, s ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 254 ezret. Az elmúlt napon egyetlen beteg halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 4695-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 245-en vannak kórházban, 72-en közülük intenzív osztályon.

A hétvégén életbe lépett a kormány azon rendelete, miszerint a regisztrált fertőzöttekkel érintkezett emberek közül nem kell karanténba vonuljanak azok, akik már megkapták az egyik oltást vagy átestek a koronavírus-fertőzésen.

A határátlépésen is könnyített Ljubljana

Eddig 15 éves korig nem volt szükség tesztre a beutazáshoz, ha a kiskorú szüleivel utazott. Most azok a gyerekek is karanténkötelezettség nélkül léphetnek be az országba, akik csoportosan, például iskolai kirándulásra érkeznek, vagy rendelkeznek szülői hozzájáruló nyilatkozattal.

A szomszédos Horvátországban az elmúlt napon 40 új fertőzöttet azonosítottak, ezzel a járvány kezdete óta az új típusú koronavírusban megfertőződtek száma elérte a 356 181-et. Az elmúlt 24 órában a vírus okozta Covid-19 szövődményeinek következtében 12-en haltak meg, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8026-re emelkedett. Kórházban jelenleg 797 beteget ápolnak, közülük 84-en vannak lélegeztetőgépen.

A valamivel több mint négymilliós Horvátországban eddig 1 272 531-an kaptak védőoltást, közülük 478 574-nek már a második adag vakcinát is beadták.