Aki nem tudja biztosan, volt-e covidos, antitest-vizsgálattal megnézetheti - hatósági ára van

Életmód2021. márc. 11.Haiman Éva

Hamarosan egyre nagyobb lesz az igény az antitest-szűrésekre, miután az is kaphat koronavírus elleni védettségi igazolványt, aki nem volt beteg, de úgy gondolja, áteshetett a Covid-19-en. A patikai gyorstesztek nem jók, hivatalos laborban kell vérvizsgálatot végeztetni.

Lassan egy hónapja, hogy a kormány döntött a koronavírus elleni védettségi igazolvány bevezetéséről. A vonatkozó kormányrendelet értelmében három esetben adható ki az igazolvány:

  • annak, aki megkapta a védőoltást,
  • annak, aki igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen, illetve,
  • annak, aki vélhetően átesett a fertőzésen, de nem készült erről teszt, viszont egy utólag elvégzett ellenanyag-vizsgálattal igazolni tudja.

Ellenanyag - más szóval antitest - vizsgálatot ma már szinte mindenütt végeznek, ahol PCR- és gyorstesztet. A teszt a szervezetben megjelent antitestek jelenlétéről, illetve mennyiségéről ad információt, vagyis arról, létrejött-e az immunválasz. Ez pedig azt jelenti, hogy mindenféle koronavírus elleni antitestet kimutat, nemcsak azt, amit a fertőzés (megbetegedés) után termel a szervezet, hanem azt is, ami a Covid-ellenes oltóanyagok következtében termelődik.

A pozitív eredmény igazolja, hogy a szervezetben a koronavírus ellen az ellenanyag kimutatható, így a lelet felhasználható a védettségi igazolvány igénylésére.

Mivel azonban nincs kellő információ és adat arról, hogy a fertőzés nyomán szerzett immunitás meddig marad fenn, a tesztet az első pozitív eredményt követően, ismétlő jelleggel, időszakosan érdemes elvégezni – tanácsolják a szakemberek.

Négyhavonta pedig mindenképpen, mert a kormányrendelet szerint a védettségi igazolvány „az ellenanyag jelenlétét kimutató vizsgálat dátumát követő negyedik hónap azonos napjáig, ha pedig a hónapban nincs ilyen nap, akkor a hónap utolsó napjáig” érvényes.

Az ellenanyag-vizsgálat önköltséges és hatósági áras, 11.000 forintba kerül.

A jelenlegi ismeretek szerint a megfertőződést követően a szervezet különféle ellenanyag-

típusokat termel:  

  • az IgA a fertőzés után 2-4. napot követően, 
  • az IgM a fertőzés után a 9-10. napot követően,
  • az IgG pedig a fertőzés után a 10-11. napot követően mutatható ki a vérből

Léteznek antitest-gyorstesztek, akár patikákban kaphatók is, de a védettségi igazolásnál ezek eredményét nem, kizárólag az akkreditált laborban készültekét fogadják el.

A gyakorlat is azt mutatja, hogy az ellenanyag-kimutatás bizonytalan az ujjbegyből vett vérből, a vénás vér tesztelése ad igazán megbízható eredményt.