Az országok, ahol oltják a gyerekeket koronavírus ellen

Életmód2021. jún. 17.Haiman Éva

Magyarországon kívül a világ minden pontján vannak olyan országok, ahol elkezdték, vagy hamarosan elkezdik a 12 éven felüli gyerekek beoltását, és sok olyan hely is van, ahol tervezik az immunizálásukat. Kínában közben már 3 éves kortól oltanak Covid ellen. Idehaza a házi gyermekorvosok is kiállnak az oltás mellett.

A Pfizer/BioNTech még márciusban tette közzé annak a tanulmányának az előzetes eredményeit, amely szerint a koronavírus-ellenes vakcinája ebben a korosztályban is hatékony, vagyis nem voltak fertőzéses esetek azok között, akik megkapták az oltást.  

Az első ország, ahol már május elején jóváhagyták a Pfizer Covid-19 vakcináját 12 éves kortól, Kanada volt. Azt megelőzően náluk is csak 16 éven felülieket oltottak ezzel és más vakcinákkal is, ahogyan világszerte. 

Kanadát néhány nappal később, tehát még mindig május elején az Egyesült Államok követte, majd május második felében az Európai Gyógyszerhatóság (EMA) is engedélyezte, hogy a Comirnaty vakcina használatát kiterjesszék a 12-15 év közöttiekre is.  

Ezek után Európában felgyorsultak az események, és Olaszországban, Németországban, Franciaországban, Litvániában, Észtországban, Romániában, Ausztriában, Svájcban is jóváhagyták a gyerekek koronavírus-elleni oltását.  

Norvégia még fontolja az oltást olyan gyermekeknél, akiknek nagy a kockázata, hogy súlyosan megbetegedhetnek Covidban. Nagy-Britannia életkor szerint halad az idősektől a fiatalok felé, ott még nem döntöttek. Jelenleg még azokat a gyermekeket sem oltják be az Egyesült Királyságban, akik olyan betegségekben szenvednek, amelyek felnőtteknél fokozzák a Covid-fertőzés veszélyeit. Csak azokat ajánlják beoltani, akiknek nagyon nagy az expozíció és a súlyos kimenetel kockázata - ideértve a súlyos fogyatékossággal élő idősebb gyermekeket is. 

Izraelben, ahol a világon elsőként kezdték meg még tavaly év végén a koronavírus elleni oltásokat, már januárban kiterjesztették azt a 16-18 évesekre, majd az Egyesült Államokkal nagyjából egy időben jóváhagyták a 12-15 évesek immunizálását is. Az Egyesült Arab Emírségekben is megkezdődött ennek a korosztálynak az oltása, ahogyan Szingapúrban, Japánban, a Fülöp-szigeteken vagy Chilében is.  

Kínában pedig, ahol a Sinovac, majd a Sinopharm vakcinája is megkapta erre az engedélyt, már 3 éves kortól oltanak ezekkel koronavírus ellen. (A Moderna és a Johnson & Johnson is teszteli a saját oltóanyagát gyerekeken, előbbi már 6 hónapos kortól, közben a Pfizer is vizsgálja a lehetőségét annak, hogy akár már 2 éves kortól oltani lehessen a vakcinájával.) 

A Pfizer/BioNTech vakcinájával folytatott klinikai vizsgálatok és az eddigi tapasztalatok szerint az oltás számukra is biztonságos, és a mellékhatások is hasonlóak: fájdalom az injekció helyén, fáradtság, fejfájás, izom- vagy ízületi fájdalom, láz és hidegrázás fordulhatnak elő jellemzően átmeneti jelleggel.  

Ennek ellenére sok szülő mérlegeli, beoltassa-e a gyermekét, hiszen eddig őket alig érintette a járvány. A világ egyik legnevesebb orvosi folyóiratában, a Lancet-ben közzétett, hét országon átívelő tanulmány becslése szerint is minden millió gyermekből kevesebb, mint kettő halt meg koronavírusban.  

Csakhogy a gyerekek is hordozhatják és továbbadhatják a vírust, és akár meg is betegedhetnek benne, hiszen senki sem lehet 100 százalékig biztos ennek ellenkezőjében. Az Amerikai Járványügyi Hatóság arra is felhívja a figyelmet, hogy ez az egyetlen eszköz a járvány megállításában.   

Itthon a Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE) is kiállt a gyerekek oltása mellett. Egyrészt, mert a kamaszok szociális kapcsolataik révén nagy szerepet játszanak a vírus tünetmentes átadásában, ami a vírus cirkulációjának fenntartásával kedvez újabb mutációk kialakulásának. 

Nyájimmunitást sem érhetünk el a fiatalok védőoltása nélkül, ráadásul a fertőzés  kimenetele még gyermekeknél sem megjósolható, ezért hatékony és biztonságos védőoltás jelenlétében súlyos szakmai hiba a gyermekek természetes immunitására építeni.