Már 12 év alatti gyerekeken is teszteli vakcináját a Pfizer és a BioNTech

Életmód2021. márc. 25.MTI - Beregi Balázs, Washington

A Pfizer amerikai és a BioNTech német gyógyszeripari vállalatok már a 12 év alatti gyerekeken is tesztelik a koronavírus elleni, közös fejlesztésű vakcinájukat - jelentette be Sharon Castillo, a Pfizer szóvivője.

Castillo elmondta: a kísérleteket szerdán kezdték meg az észak-karolinai Duke Egyetemen, ahol az orvosok egy 9 éves ikerpárt oltottak be először a vakcinával. A szóvivő szerint az év második felében várhatóak az első eredmények, és azt remélik, hogy 2022 elején a 12 éven aluliak is megkaphatják az oltásukat.

A Pfizer képviselői korábban azt mondták, hogy az idősebb gyerekek adatainak elemzése után kezdik a vakcinakísérleteket a 12 éven aluliaknál. "A 12 és 15 év közötti korosztály adatai bátorítottak minket" - mondta Castillo, aki azonban részleteket nem árult el az eddigi eredményekről.

A kísérlet részleteiről szólva a szóvivő elmondta, hogy a tudósok a vakcina három különböző adagját tesztelik majd 144 gyereken. Mindegyik adagot először az 5 és 11 év közötti, majd a 2 és 4 év közötti, végül a 6 hónapos és 2 év közötti gyerekek kapják meg. A leghatékonyabb dózis meghatározása után a vállalat 4500 gyermeken teszteli az oltást.

Az amerikai hatóságok december végén engedélyezték a Pfizer/BioNTech oltások beadását a 16 éves és idősebb emberek számára. Az Egyesült Államok Betegségmegelőzési és Járványügyi Központjának adatai szerint szerda reggelig csaknem 66 millió adag vakcinát adtak be az országban.A Moderna amerikai vállalat a múlt héten jelentette be, hogy az első gyermekek megkapták az oltásukat abban a kísérletben, amelynek során a vállalat koronavírus elleni vakcináját tesztelik a 6 hónapos és 12 éves kor közötti kiskorúakon.

A Johnson & Johnson szintén benyújtotta kérelmét az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóságához, miszerint oltóanyagukat egyaránt tesztelnék a 12 és 18 év közötti gyermekek, illetve a 0 és 18 év közötti fiatalok esetében is.

Az AstraZeneca brit vállalat és az Oxfordi Egyetem a múlt hónapban indított el egy kísérletet Nagy-Britanniában, melynek keretein belül vakcinájukat 6 éves korú gyermekeken tesztelik.