A FIATALOK A BIZTOSAT KERESIK - ÉS RÁ IS FOGNAK TALÁLNI

Egyéb2018. feb. 23.Növekedés.hu

A fiatal generáció tagjai fontosnak tartják értékeik biztonságát, de még nem ismerik a biztosításokat - derült a MABISZ által megrendelt fókuszcsoportos vizsgálatból. A mai 18-23 évesek azzal sincsenek tisztában, hogy milyen munkalehetőségeket tartogat az ágazat. A Magyar Biztosítók Szövetsége változtatni akar ezen és közelebb hozni számukra a szakmát. A Mabisz Y generációval foglalkozó tanulmányából kiderül, hogy a fiatalok jellemzően a szüleik problémájának gondolják a biztosítást, és úgy érzik, hogy „őket nem érheti baj”. Általában tudják, hogy a szüleik kötöttek már számukra biztosítást, de nem ismerik az iparágat, és a termékeket sem. Biztosítás alatt elsősorban vagyonbiztosítást (lakás, gépjármű), és utasbiztosítást értenek - hangsúlyozza Bodor Péter, a MABISZ üzleti tagozatának elnöke. A Mabisz a Case Solvers – egy fiatalok által alapított, pályakezdőkkel foglalkozó vállalkozás - szervezésében és közreműködésével, 18-23 éves egyetemista fiatalokkal folytatott spontán beszélgetés alapján mérte fel a biztosításokhoz való viszonyukat. Bodor Péter szerint egyrészt az életkor, másrészt az alapvető pénzügyi ismeretek hiánya miatt a szülőknek van szerepük abban, hogy jó példát mutassanak és segítsék a fiatalokat a lehetséges kockázatok tudatos felmérésében.  Egy példával élve, nem csupán azt kell megtanulnunk, hogyan kell biztonságosan, a szabályok szerint közlekedni, de gondolnunk kell arra is, mi történik, ha egy nem várt baleset résztvevői leszünk. A Mabisz kampánya abban segíti a fiatalokat, hogy a saját jövőjüket alakító döntéseket képesek legyenek a megfelelő időben meghozni - teszi hozzá Bodor Péter.

S mikor kell elkezdeni a döntésekbe való bevonásukat?

Minél hamarabb, akár már az általános iskola felső tagozatában. A középiskolában, 16-17 éves koruk körül pedig mindenképpen érdemes megismerkedni a biztosítással, a pénzügyekkel kapcsolatos fogalmakkal és azok működésével a gyakorlatban. Nagy a felelőssége a megfelelő tudás átadásában a biztosítóknak és az iskolának is. Egyes külföldi oktatási intézmények sokkal előrébb járnak ebben a tekintetben: a fiatalok, akkor léphetnek át egy bizonyos szintet a tanulmányaikban, ha ezeket az ismereteket megfelelően elsajátították, így a pénzügyek, biztosítások ismerete szerves részét képezi a tanulmányaiknak - mutat rá az elnök. A MABISZ felismerte, hogy első lépésben a pedagógusokat kell megnyerni, és képessé tenni arra, hogy a számukra is vélhetően idegen témát bevigyék az osztályba. A MABISZ Oktatási Tagozata készített is egy tancsomagot, amelyet középiskolás korosztálynak javasol feldolgozásra, akár osztályfőnöki óra keretein belül. Ez a tudásanyag elérhető a Nemzeti Köznevelési Portálon - www.nkp.hu.
Az említett felméréséből kiderült az is: a fiatalok nem tudják, hogy a biztosítóknak milyen munkakörökben dolgozó munkatársakra van szüksége.
Az elmúlt években ez a szakma is jelentősen átalakult. Minden társaság sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a tanácsadói pénzügyi képzésére, hiszen az ügyfeleik hosszútávon akkor válnak elégedetté, ha úgy érzik, valódi segítséget kaptak a pénzügyeiket, a családjaik biztonságát tekintve. A kiváló szakmai tudás mellett elengedhetetlen a kiemelkedő kommunikációs készség és a jó emberismeret. A munkamódszerek is megváltoztak: az értékesítők a munkájukat az ügyfeleknek megfelelő kommunikációs csatornán, digitális eszközökkel, online platformokon végzik, az ügyfeleik igényfelmérésétől kezdve egészen a biztosítási szerződések megkötéséig. A fiatalok számára emellett ugyancsak vonzó, hogy rugalmas munkaidőben végezhető a közvetítői munka,  sokszínű feladatokkal találkozhatnak, teljesítményüket pedig anyagilag is elismerik.   A célok tehát összeadódnak és egymást erősítik. Társadalmi szinten a legalább szilárd pénzügyi alapismeretekkel rendelkező fiatalokból lesznek a tudatos fogyasztók, akikre a kiegyensúlyozott gazdasági növekedés építhető. A felkészült és tájékozott pályakezdők kellő utánpótlás-bázist jelentenek a biztosítóknak is. Ebből a felismerésből indul ki a biztosítók Fiatal Generációs Stratégiája, amely minőségi és hiteles pénzügyi és szakmai információkkal szeretné ellátni a fiatalokat, méghozzá élményszerűen; kritikus gondolkodásukat fejlesztő megoldásokkal, de játékos formában.