Csúcsdöntésekkel indult az év a BÉT-en

Egyéb2018. feb. 6.Növekedés.hu

A BUX újabb szintet ugrott, átlépte ugyanis a 41 000-es záróértéket január 22-én, 23-án pedig történetének legmagasabb záróértékét érte el, ami nagyban köszönhető annak is, hogy aznap az OTP is történelmi csúcsra jutott. Mindezek mellett elindult az árjegyzés 11 kispapírban, amikben négy befektetési szolgáltató támogatja a likviditást. Az OTP mellett jól teljesített a Prémium kategóriában a Pannergy, a Zwack és a Duna House is. Standard kategóriában a Nordtelekom, a Rába, a BIF, a Forrás/T és a 4iG mutatott figyelemreméltó teljesítményt. A magyar tőzsde 247,6 milliárd forintos forgalommal zárta a januári kereskedést, a napi átlagforgalom 11,2 milliárd forint volt. 2017 januárjával összehasonlítva mindkét szám meghaladja az akkori értéket (177,1 és 8 milliárd Ft). Ami a részvénypiaci forgalmi rangsort illeti, a Concorde-ot a Wood és az Erste követte.

Már januárban jöttek a csúcsok a BÉT-en

Az év első hónapja általában álmosabbra sikeredik, ez alól 2018 januárja mégis kivételt képez. A BUX ismét új csúcsot hódított meg, 2018. január 23-án 41 516 ponton zárt, emellett az OTP ugyanezen napon elérte történelmi maximumát, a napközbeni 11 780 Ft-os értéket követően 11 730 Ft-os árral búcsúzott a naptól. A 22 kereskedési napos januárban összesen 247,6 milliárd forint értékben kötöttek üzletet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) azonnali részvénypiacán, ami meghaladja az előző hónapban (193,9 milliárd forint) és a tavalyi év hasonló időszakában mért értéket (177 milliárd forint) is. A napi átlagforgalom 11,2 milliárd forint volt, ami szintén meghaladja a tavaly januári 8 milliárdos és az előző havi 10,2 milliárd forintos értéket.

Havi részvénypiaci forgalom

A BUX januárban kiegyensúlyozott teljesítményt mutatott, az index a hónap során folyamatosan 40 ezer pont körül mozgott. 2018. január 23-án volt a legmagasabb értékén, 41 516 ponton. A BUX végül 2,1 százalékos emelkedéssel zárta az év első hónapját.

Index értékek relatív változása

A vezető részvények vegyesen indították a 2018-as évet. Az OTP árfolyama 8,1 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest, de ami igazán kiemelendő a bankpapírral kapcsolatban az az, hogy a részvény január 23-án napközben érintette történelmi maximumát (11 780 Ft-os érték) nap végén aztán 11 730-on zárt. A Telekom 2, a MOL 1,6 százalékot erősödött, a Richter pedig 5,2 százalékos gyengüléssel zárta a hónapot. Mindemellett a Prémium kategóriában a PannErgy (+12,1%), a Duna House (+6,7) és a Zwack is (+5,7%) jól teljesítettek. Forgalom tekintetében az OTP-t (117 milliárd Ft) a MOL (41,6 milliárd Ft) és a Richter (38,7 milliárd Ft) követte. Az OPUS papírjában 12 milliárd forintos forgalom bonyolódott januárban, árfolyama azonban decemberhez képest 11 százalékkal csökkent. Standard kategóriában a Nordtelekom (+156,5%), a Forrás/T (+36,7%), a Rába (+19,6%), a BIF (+10,8%) és a 4iG (+10,2%) részvényárfolyama mutatott figyelemreméltó teljesítményt. Blue chip részvény forgalom és árfolyamváltozás Az azonnali részvénypiac duplikált forgalma 495,1 milliárd forint volt (decemberben: 387,9 milliárd Ft). A szolgáltatók rangsorának élére januárban a Concorde Értékpapír Zrt. lépett 154 milliárd forintos forgalommal, míg a második helyre Wood & Company Financial Services a.s. került 96,5 milliárdos forgalommal. A képzeletbeli dobogó harmadik fokát végül az Erste Befektetési Zrt. foglalta el, 86 milliárd forintos forgalommal. Szekciótagok részvényforgalma Fontos változás továbbá, hogy a MiFID II kapcsán megváltoztak az árlépésközök, ami azt jelenti, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben mostantól már nem csak az árfolyamtól, de az értékpapírok likviditási kategóriájától is függ a termékek árlépésköze.