EU-S FORRÁSOK SEGÍTIK A KKV-K TŐZSDEI FELKÉSZÜLÉSÉT

Pénzügyek2018. feb 10.Növekedés.hu

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) támogatási szerződést írt alá a Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) a hazai kis- és középvállalati szektor hatékonyságának növelése érdekében. A magyarországi kkv-k olyan vissza nem térintendő támogatást vehetnek igénybe a BÉT-től, amely a tőkepiaci finanszírozáshoz szükséges tudás megszerzésére, továbbá a tőzsdei megjelenés költségeinek a finanszírozására fordítható. Az új támogatások megjelenése mérföldkő a BÉT azon törekvésében, hogy új szolgáltatásokkal elérhetővé tegye a tőkepiaci megjelenést a dinamikusan fejlődő középvállalatok számára. A lépéssel a Kormányzat nagyban támogatja a hazai tőkepiac fejlődését. A Széchenyi 2020 keretében GINOP-1.1.7-17-2017-00001 azonosító számú, a „KKV szektor hatékonyságának növelése elsősorban tőzsdei bevezetést szolgáló intézkedések biztosítása révén” tárgyban jelentetett meg felhívást 2017-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium. A BÉT 2016-2020-ra meghirdetett stratégiájában megfogalmazottak indokolták, hogy a magyar tőzsde pályázatot adjon be, amit az NGM elfogadott és támogatásra érdemesnek talált. Ennek köszönhetően 2018. február 6-tól a BÉT GINOP mentoring programja keretében támogatásért fordulhatnak a Budapesti Értéktőzsdéhez a meghatározott nemzetközi képzésben részesülő-, illetve a tőzsdei megjelenés felkészülési költségeinek támogatásához a hazai kis- és középvállalatok. A GINOP mentoring projekt két részből áll. Az első projektelem révén a nemzetközi együttműködéssel megvalósuló képzési programban résztvevő kkv-k támogatása, a második projektelem keretében a kkv-k tőzsdei felkészülését, bevezetését támogató program jön létre. A projekt első felében a BÉT célja egy európai képzési, mentoring szolgáltatásokat nyújtó együttműködés elindítása és közvetítése a célcsoport cégek számára. A nemzetközi együttműködésben résztvevők olyan komplex képzési/mentor programban vehetnek részt, melynek keretében a legfelkészültebb tanácsadóktól szerezhetnek új ismereteket és bővíthetik a kapcsolatrendszerüket. A program emellett lehetőséget biztosít a vállalkozások számára, hogy a legkedvezőbb finanszírozási formát megtalálják: legyen az hitel- vagy tőkeági, akár a BÉT-en keresztüli, forrásbevonás. A projekt második elemének célja a középvállalatok tőzsdei felkészülésének támogatása, illetve a tőkepiacon keresztül történő forrásbevonás ösztönzése abban az esetben, ha a középvállalatok a pénzpiacokon egyáltalán nem, vagy nem kellő mennyiségben jutnak finanszírozási forráshoz. A célcsoportot itt azok az érettebb középvállalkozások jelentik, amelyek nyitottak a transzparens tőzsdei működésre, de anyagi vagy tudásbeli hiányosságok miatt nem vállalkoztak a tőzsdei felkészülési folyamat megkezdésére. A BÉT GINOP mentoring projektjének egésze kifejezetten azon vállalkozásokra fókuszál, amelyek felkészítésüket követően alkalmasak lehetnek a tőzsdei bevezetésre és/vagy vonzó befektetési lehetőséggel bírhatnak hazai intézményi vagy egyéni tőkebefektetők számára.

SIKERSZTORIK
Ő volt a történelem leggazdagabb embere
A világ aranykészletének a felével rendelkezett. Legendás utazása során annyi aranyat szórt el, hogy azzal az egész régióban évekre tönkretette a nemesfém értékét. Egy hihetetlen történet.
Siker2019. márc 16.
Depresszió elleni orrsprayt fejlesztett ki a Johnson & Johnson
Az amerikai gyógyszerhatóság engedélyezte a partidrogként is használt ketamin származékát tartalmazó orrspray-t.
Hírek2019. márc 16.
Nagyon jó film lett a most díjazott Rossz versek
Először nyerte el magyar film a Monte Carlo-i Filmfesztivál fődíját: a Rossz verseket az Emir Kusturica vezette zsűri díjazta.
Siker2019. márc 16.
Bill Gates szerint ez a 10 újítás megváltoztatja a közeljövőt
Erős lista a Microsoft egykori alapítójától. Reméljük, hogy nem téved és ezek az újdonságok hamarosan megkönnyítik majd az életünket. Az egészségügyi pontok különösen figyelemreméltók.
Tech2019. márc 15.
Ezeket az órákat hordják a legnagyobb cégek vezetői
A legsikeresebb vezetők számára egy óra a presztízs és az imázs fontos része. Mutatjuk, milyen órákat hord néhány meghatározó nagyvállalat vezetője.
Hírek2019. márc 10.
Ez az iphone app hozta messze a legtöbb pénzt
A Sensor Tower adatai alapján a Statista rangsorolta a legtöbb bevételt hozó Iphone alkalmazásokat: a Netflix népszerűsége töretlen, már az App Store-t is uralja.
Tech2019. jan 30.
5 kifejezés, amelyet a sikeres emberek soha nem használnak
Nem várhatjuk el, hogy megértsük a másikat, ha nem fordítunk rá elég figyelmet. Összegyűjtöttünk 5 olyan kifejezést, amelyet jobb, ha elkerülünk.
Siker2018. nov 30.