Ezekről a fontos adatokról ne maradjunk le a héten

Elemzések2019. feb 16.MKB Elemzési Központ

  • Csütörtökön tavaly decemberi és egész éves kereseti adatokat is megismerhetünk

Tavaly novemberben a bruttó átlagkeresetek 10,4%-kal nőttek idehaza a 2017-es év azonos időszakához képest, valamint a 2018. január-november közti időszakban 11,5%-os átlagos bérnövekedést lehetett tapasztalni éves szinten mérve. A 2018-as év utolsó havi, valamint az egész tavalyi évre vonatkozó friss kereseti adatokat ismerhetjük meg csütörtökön, február 21-én. A hazai feszes munkaerőpiac, illetve a minimálbér és a garantált bérminimum korábbi emelése miatt kétszámjegyű lehetett a bérnövekedés itthon a tavalyi évben. Az idei évben továbbra is dinamikus béremelkedés várható idehaza, azonban a 2018-as évre jellemző kétszámjegyű bővüléshez viszonyítva kismértékű mérséklődésre számítunk a hazai keresetek növekedésében.

  • A hazai kiskereskedelmi forgalom részletes decemberi adatait is csütörtökön közli a KSH

Tavaly decemberben az első becslés alapján a hazai kiskereskedelmi üzletek forgalma 3,7%-kal emelkedett 2017 azonos időszakához képest a novemberi 5%-os bővülést követően (nyers adat). Ugyanakkor a teljes 2018-as évet tekintve még mindig kedvezőek a kilátások a hazai kiskereskedelmi ágazatban: a tavalyi év egészében átlagosan 6%-kal, míg a 2017. január-decemberi időszakban átlagosan 5,4%-kal emelkedett a kiskereskedelmi üzletek forgalma (év/év). Az első becsléshez képest nem várunk érdemi változást decemberre a csütörtökön érkező részletes adatközlés kapcsán sem.

A hazai fogyasztás dinamikus bővülése a tavalyi évben jelentős mértékben támogatta a hazai erőteljes gazdasági növekedést. E kedvező tendenciában kiemelkedő szerepet játszott a magas fogyasztói bizalom, valamint a foglalkoztatás és a keresetek elmúlt években látott növekedése is.

  • Február 22-én újabb hitelminősítői felülvizsgálat esedékes

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő jövő hét pénteken (február 22.) mondhat először véleményt 2019-ben a hazai gazdasági folyamatokról. A legutóbbi, tavaly augusztusi felülvizsgálat során a hitelminősítő megerősítette Magyarország devizában és forintban fennálló hosszú futamidejű államadósságának BBB mínusz szintű, befektetési ajánlású besorolását (2016. május óta) és a hozzá tartozó pozitív kilátást (2017. november óta); utóbbi a felminősítés lehetőségét hordozza. Mivel a pozitív kilátás bejelentését követően 1-2 éven belül általában lehet számítani a besorolás javítására is a kedvező makrogazdasági folyamatok fennmaradása esetén, így akár február 22-én is sor kerülhet a szuverén adóskockázati besorolás javítására. Ugyanakkor ennek már csak csekély hatása lehet a hazai állampapír-piaci hozamokra és a forint megítélésére.

A legutóbbi, tavaly augusztusi felülvizsgáltuk során kiemelték, hogy pozitív folyamatok indultak el az adósságcsökkentés terén, javult az adósság szerkezete, azonban még mindig magas a magyar adósságráta és a külső adósság (a Fitch az adósságmutatókat figyeli kiemelten). A GDP-arányos nettó külső adósság tekintetében ennek ellenére pozitívak a kilátások, a Fitch előrejelzése szerint annak további csökkenése várható (a prognosztizált 2018-as 13,7%-ról 2020-ban 5%-ra).

Az elmúlt évek javuló besorolását alapvetően a külső sérülékenység csökkenése, a fiskális mutatók javulása, valamint a gazdasági növekedés erősödése magyarázta. Ezek tekintetében kedvező a kép idehaza. A Fitch idén január végén kiadott, közép- és kelet-európai térség kilátásait tartalmazó jelentésében kifejtette, hogy az előttünk álló évekre ugyan lassuló, de továbbra is dinamikus gazdasági növekedést vár hazánkra (2019: 3,5%, 2020: 3,2%). Ezenkívül bőven a 3%-os EU-cél alatti GDP-arányos költségvetési hiányt prognosztizált januárban Magyarországra nézve (2018. és 2019.: -2%, 2020: -1,8%).