Fontos magyar adat érkezik a héten

Elemzések2019. júl 6.Növekedés.hu

A hazai inflációs adatok állnak a fókuszban a héten.

Július 9-én, kedden ismerhetjük meg a júniusi hazai inflációs adatokat. Az MKB Elemzési Központ várakozásai szerint idén júniusban 3,5%-os volt az infláció 2018 júniusához viszonyítva.

Ez az érték az inflációs dinamika lassulását jelentené a májusi, 3,9%-os inflációs szinthez viszonyítva, az árszínvonal-emelkedés mértéke pedig még távolabb kerülne az MNB inflációs toleranciasávjának felső, 4%-os értékétől. A külső inflációs nyomás továbbra is alacsonynak mondható, emellett idén júniusban nagymértékben csökkentek az üzemanyagárak májushoz képest, valamint bázishatások is hozzájárulnak az inflációs dinamika lassulásához.

A hazai bérek további emelkedését várjuk az idei és a jövő évben is, mely mögött elsődlegesen a továbbra is rendkívül feszes munkaerőpiac áll. Erre a felfelé ható árnyomásra rakódik még rá a tavaly év végén meghozott kétéves bérmegállapodás.

Az MKB elemzőinek várakozása szerint a keresetek prognosztizált bővülése a fogyasztói árakba is begyűrűzhet. Azonban a vállalatoknál felmerülő folyamatos bérköltség-emelkedés profitra gyakorolt negatív hatását részben ellensúlyozhatják a munkáltatói járulékcsökkentések: idén júliustól 19,5%-ról 17,5%-ra csökken a szociális hozzájárulási adó kulcsa, ezenkívül 2020-ban az adókulcs további 2 százalékpontos mérséklődése várható a reálkereset alakulásának függvényében (15,5%-ra).

Összességében változatlanul jelentős árnyomás tükröződik a hazai gazdaságban, következésképpen idén is jövőre is 3% feletti maginflációt várunk idehaza.

Továbbá az olajárakra vonatkozó negatív kilátások miatt a maginfláció értékénél alacsonyabb, de kismértékben 3% feletti inflációra számítunk 2019-ben és 2020-ban (májusi előrejelzésünkben az idei évre 2,9%-os, a jövő évre 3%-os éves átlagos inflációt prognosztizáltunk, azonban a legfrissebb adatok függvényében felfelé mutató kockázatok vannak jelen az inflációs előrejelzésünk tekintetében). Bázishatások következtében az őszi hónapokban mérséklődhet a hazai infláció, azonban az idei év vége felé – szintén bázishatások miatt – az inflációs dinamika emelkedése várható.