Ha erre figyel, sokat spórolhat a közjegyzői díjakon

Pénzügyek2018. szept 28.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Októbertől emelkednek a közjegyzői díjak, ez pedig akár százezer forintos extra kiadást okozhat egy lakáshitel felvétel esetében. Vannak azonban kivételek: az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó állami kamattámogatású jelzálogszerződéseknél nem nőnek a díjak. A BankRáció.hu szerint a díjemelés esetenként nagyon jelentős lehet, de ezt az összeget körültekintő választással meg lehet spórolni. Szeptember végén a 20 éves futamidejű, végig fix törlesztőrészletű lakáshitelek közül a legolcsóbbak havi 66-67 ezer forintból törleszthetők, a legdrágábbaknál ugyanez az összeg meghaladhatja a 90 ezer forintot. A lakáshitelpiac lendületesen emelkedett az elmúlt 1-2 évben és a folytatásban is bővülés várható. A következő időszakban a lakáshitelt igénylők nagy részének számítania kell arra, hogy az eddiginél komolyabb összeget fizetnek majd a hitelfelvételhez kötődő közjegyzői díjakra, azok ugyanis október 1-jétől emelkednek.

“Egy-egy hitelfelvételnél akár az eddigi kiadásnak a többszöröse lehet a közjegyzői díj, számszerűsítve akár több mint százezer forint is lehet a különbség”
- mondta Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője. Vannak azonban kivételek: az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó állami kamattámogatású jelzálogszerződéseknél például nem nőnek a díjak.

Fókuszban a banki feltételek

Nem a közjegyzők díjának emelkedése az egyetlen változás a lakáshitel-felvevők számára, ami októbertől életbe lép. A hitelfelvételi szabályok is szigorodnak, ami a biztonságosabb konstrukciók irányába terelheti a lakosságot.
“Egyrészt ezért is érdemes a hitelfelvétel előtt alaposan áttekinteni a bankok ajánlatait vagy szakértő segítségét kérni, mert könnyen elképzelhető, hogy lesz bank, amelynél nem kell a közjegyzői díjat kifizetni. Másrészt azért fontos a körültekintő választás, mert a legolcsóbb és legdrágább hitelek havi törlesztőrészletében jelentős eltérések lehetnek. A teljes visszafizetendő összegben pedig milliós különbség is elképzelhető. Így a körültekintő választással az emelkedő közjegyzői díj is megspórolható”
- fogalmazott Trencsán Erika. Szerinte azért is fontos feltérképezni az ajánlatokat, mert lehet, hogy lesz olyan bank, amely a közjegyzői díjat elengedi, de magasabb kamatokat és ezáltal nagyobb havi törlesztőrészletet kér. 

Durva eltérések lehetnek

A BankRáció.hu 16 bank szeptember végi ajánlatán alapuló összeállítása szerint tekintélyes különbségek lehetnek a bankok lakáshitel-feltételei között. A szeptember végén a 10 millió forintos, 20 éves futamidejű végig fix törlesztést garantáló lakáshitelek közül a legolcsóbbak 66-67 ezer forinttal törleszthetők havonta, a legdrágábbaknál viszont akár 20-30 ezer forinttal magasabb lehet a havi kiadás. A teljes visszafizetendő összegben pedig akár 5-7 millió forintos differencia is elképzelhető. A kedvezőbb hitelkonstrukcióval megtakarítható összeg sokszorosa az októbertől emelkedő közjegyzői díjaknak.

SIKERSZTORIK
Mit tennének a milliárdosok, ha mindenüket elvesztenék?
Bill Gates és Warren Buffett, akik egyébként hosszú ideje jó barátok, megosztották gondolataikat arról, mit tennének, ha mindenüket elvesztenék és a nulláról kellene felépíteniük az életüket.
Siker2018. ápr 28.
Vagyonokat keresnek a topmenedzserek, de milyen áron?
Ez a munka hatalmas nyomással jár – ezt pedig a magánéletüket viseli meg.
Siker2018. dec 6.
Hogyan szerezte mesés vagyonát a Rockefeller család?
Mohó, pénzéhes kapitalista vagy egy üzleti zseni, aki a semmiből építette fel magát? Rockefeller nem volt jó képességű gyerek mégis a világ leggazdagabb embere lett – miközben egy valamire mindig kínosan ügyelt.
Siker2018. júl 29.
5 kifejezés, amelyet a sikeres emberek soha nem használnak
Nem figyelünk eléggé a beszélgető partnerünkre.
Siker2018. nov 30.
40 éves nőként hozott létre dollármilliárdos vállalkozást
Therese Tucker feláldozta nyugdíjkori megtakarításait, hitelkártyái teljes keretét és felvett lakására egy második jelzáloghitelt is. Súlyos kockázatot vállalt, de bejött.
Siker2019. jan 11.
Egy fiatal srác 100 millió fontos sportruházati márkát rakott össze Nagy-Britanniában
Nehéz elképzelni, hogy az alapításkor 19 éves Ben Francis-nak honnan volt ideje és energiája létrehozni és vezetni a Gymshark-ot.
Siker2018. okt 18.