Három év alatt megötszöröződött az exportképes magyar vállalatok száma

Egyéb2018. márc. 25.Növekedés.hu

2014 óta 2 ezerről legalább 10-12 ezerre nőtt azoknak a cégeknek a száma, amelyek exportképesnek nevezhetők, vagyis forgalmuk legalább 10 százaléka külföldre irányul. Ez a szám a lakosság méretéhez viszonyítva még mindig alacsonynak számít a régiós és az uniós átlaghoz képest. Tavaly rekordmennyiségű árut és szolgáltatást adtunk el külföldön, több mint 100 milliárd euró értékben. Még mindig nagy elmaradást mutat a hazai kkv-szektor exportképessége az uniós átlagtól, de az utóbbi három évben kétségtelenül nagy előrelépés történt, mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) külgazdasági évnyitó konferenciáján Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára. Emlékeztetett arra, hogy jelenleg 10-12 ezer magyar cégről lehet elmondani, hogy exportképes az Eximbank adatai alapján, ez azonban csalóka lehet, mert itt a fő követelmény, hogy a cég forgalmának legalább tíz százaléka külföldre irányuljon. A befektetés ösztönzés területén is előrelépés történt:

tavaly 17 ezer új munkahely létrejöttét érintő 3,5 milliárd euró értékű szerződést kötöttek magyarországi beruházásról a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) közreműködésével.
Ezek a fejlesztések zömében külföldi tulajdonú vállalatoktól érkeznek. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján a hazai kkv-knak mindössze 5 százaléka exportál a cégek számát alapul véve, ugyanakkor a külkereskedelmi forgalom alapján számolva ez az arány már jobb, de még mindig elmaradást mutat a régióhoz képest. A kkv-k exportjának fejlesztésében a termelékenység javítása lenne az elsődleges feladat a jegybank szakértői szerint.

Tavaly a magyar kivitel átlépte a 100 milliárd eurós küszöböt, ami rekordértéket jelent. 

Magyarország legnagyobb külkereskedelmi partnere továbbra is Németország, a legnagyobb kereskedelmi pluszt Németországon kívül Nagy-Britanniával, Spanyolországgal, Romániával, Horvátországgal, Ausztriával és Törökországgal értük el. Összességében a hazai export 80 százaléka az EU-ba irányul.