Jegybankelnöki csúcstalálkozó lesz Budapesten

Egyéb2018. nov. 8.Növekedés.hu

Első alkalommal Budapest ad otthont a Kína és a kelet-közép-európai országok jegybankelnökeit magában foglaló 16+1 csúcstalálkozónak, amely az eddigi legnagyobb szabású nemzetközi jegybanki rendezvény Magyarországon. A magyar és a kínai jegybank közös szervezésében november 9-10-én megrendezésre kerülő találkozót Orbán Viktor miniszterelnök, Yi Gang, a kínai jegybank elnöke és Matolcsy György, az MNB elnöke nyitja meg pénteken.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke lesz a házigazdája a Budapesten rendezendő 16+1 ország jegybankelnöki találkozónak MTI Fotó: Kovács Tamás
A kelet-közép-európai országok (KKE) és Kína együttműködési platformjának, a 16+1 együttműködésnek az ötlete 2011-ben, a Budapesten megrendezett Kína-KKE Gazdasági és Kereskedelmi Fórum után született. 2017 novemberében szintén hazánk adott otthont a 6. Kína-KKE (16+1) csúcstalálkozónak, ahol a közép-kelet-európai országok és Kína kormányfői – összegezve az elmúlt 5 év fejleményeit – megállapodtak, hogy a 16+1 együttműködést a jegybankokra is kiterjesztik.
Az együttműködésben részt vesz Kína, valamint 11 EU tagállam: Bulgária, Csehország, Észtország, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia, Szlovákia, Szlovénia és 5 nem uniós állam: Albánia, Bosznia és Hercegovina, Macedónia, Montenegró és Szerbia.
Az együttműködésben részt vevő 16 ország Európának az a térsége, amely már most is a kontinens gazdasági növekedésének motorja, és amely további dinamikus növekedés előtt áll.

A Magyarország és Kína közötti kapcsolatoknak a kormány által meghirdetett „Keleti Nyitás” politikája 2010-ben adott új lendületet és szélesítette ki a magyar-kínai kapcsolatokat, Magyarország pedig az európai országok közül elsőként csatlakozott a kínai „Egy Övezet, Egy Út” kezdeményezéshez.

A pénteki találkozón részt vesz a kínai jegybank márciusban kinevezett új elnöke, Yi Gang, aki feladataiban és hatáskörében megerősített jegybankot vehetett át. Yi Gang elődje, a 15 évig a kínai jegybank élén álló Zhou Xiaochuan 2017 novemberében járt Magyarországon, Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György jegybankelnök jelenlétében vehette át az MNB Lámfalussy-díj kitüntetését.

A kínai jegybank első számú vezetőjén kívül a rendezvényre hazánkba érkezik további 4 KKE ország jegybankelnöke (Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Románia, Litvánia), 6 ország jegybankjának alelnöke (Bulgária, Csehország, Észtország, Lengyelország, Montenegró, Szerbia), 3 jegybank pedig felső, illetve középvezetői szinten képviselteti magát (Lettország, Szlovákia, Szlovénia). Emellett az Európai Központi Bank is megfigyelőt küld a rendezvényre. A találkozó várhatóan tovább erősíti Magyarország vezető szerepvállalását a 16 államból álló KKE régióban a Kínával való pénzügyi és jegybanki kapcsolatok fejlesztése terén.