Jól húz az építőipar, az új szerződések egyharmaddal nőttek

Elemzések2019. aug. 12.Növekedés.hu

Idén 25 ezer lakás átadására lehet számítani, az építőipar teljesítménye 20 százalékkal, az új szerződéseké 32 százalékkal emelkedett júniusban.

Júniusban 20.3 százalékkal nőtt az építőipar termelési volumene az előző év azonos időszakához képest. Munkanaphatással kiigazítva havi alapon 1.7 százalék volt a növekedés a teljesítményben. Épületek esetében új szerződést 117 milliárd forintért kötöttek a hónapban, a szerződésállomány pedig 623 milliárd forint volt, ami 32 százalékos éves növekedést jelent - olvasható a Takarékbank mai elemzésében.

Egyéb építmények (infrastrukturális beruházások) kategóriában 157 milliárdnyi új szerződés került aláírásra, az állomány pedig 1593 milliárd forint volt, ami ebben az esetben 14 százalékos éves csökkenést jelent. Épületeknél ipari és raktárépületek, az egyéb építményeknél pedig út- és vasútépítési beruházások növelték a kibocsátást. Az év eleji nekilódulás után szemmel láthatóan lassul a kiugró építőipari konjunktúra, de a növekedés továbbra is szemmel látható és egyelőre kérdés, hogy mennyiben okozzák átmeneti hatások a lassulást.

Ezek közé tartozhat a sokat emlegetett szakemberhiány, ami a lakóépületek esetében kifejezetten komoly problémákat és csúszásokat eredményez, de a visszaemelkedő áfa és egyéb bizonytalanságok is visszafoghatják a kibocsátást a következő időszakban

– ahogy az építési engedélyszámokon is látszik -, de ezt a hatást részben ellensúlyozhatják a nyártól elérhető családvédelmi akcióterv egyes elemei, ami azonban elsősorban a községekben lesz inkább érezhető. 2019-ben 30%-ot megközelítő növekedésre számítunk az iparágban, így továbbra is kiemelkedő mértékben járulhat hozzá a GDP-hez a relatíve kis súlyú szektor.

Az idén 25 ezer körüli lakás átadására számít a szektor, amennyiben sikerült leküzdeni a kapacitáskorlátokat, emellett a budapesti irodapiacon 700 ezer négyzetméter van megvalósítási fázisban,

ami szintén érdemi átadási hullámot fog eredményezni a következő 1-2 évben, számottevően növelve a jelenlegi 3.7 millió négyzetméteres állományt. A szakképzett munkaerő hiánya továbbra is jelentős probléma az iparágon belül, annak ellenére, hogy az építőipar foglalkoztatotti létszáma történelmi csúcson áll, de a lezajlott bővülésnek a jelentős része képzetlen munkaerőből áll, ami egyelőre tovább nehezíti a kivitelezések teljesítését - vélik a Takarékbank szakértői.

Az építőiparban folytatódó béremelkedésre és fehéredésre számítanak a bank elemzői a következő években a továbbra is kifeszített munkaerőpiac és a hatékonyságnövelő beruházások beérésével párhuzamosan, így

tovább folytatódhat a már megkezdődött trend, hogy a szakképzett munkaerő egy része fokozatosan visszaáramlik a hazai építőiparba és enyhülhet a kivitelezői kapacitáskorlát,

amire igen nagy szükség van, figyelembe véve a jelenlegi és a következő évek várható fejlesztéseit mind a piaci, mind az állami szférában.