Kiemelkedő évet zárt tavaly a Budapesti Értéktőzsde

Pénzügyek2018. máj 25.Növekedés.hu

A Budapesti Értéktőzsde 2018. május 23-án tartotta éves rendes közgyűlését, amelyen egyrészről a tulajdonosok részéről elfogadták a 2017-es üzleti év beszámolóját, valamint a Felügyelő Bizottság és a Könyvvizsgáló jelentését. A BÉT  tavaly jócskán nyereséges volt. A BÉT vezetősége ismertette a 2016–2020 időszakra szóló ötéves időszakra meghirdetett stratégia eddig megvalósult eredményeit és a 2018-as évre vonatkozó legfontosabb projekteket.

Pénzügyi eredmény, pozitív trend, új leányvállat

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szerdai éves rendes közgyűlésén a tulajdonosok elfogadták a 2017-es üzleti év beszámolóját, valamint a Felügyelő Bizottság és a Könyvvizsgáló jelentését. A beszámoló szerint a BÉT 2017. éves EBITDA eredménye 465,9 millió forint volt, a társaság adózott eredménye pedig 176,3 millió forintot tett ki. Közgyűlési döntés alapján a társaság nem fizet osztalékot, a 2017-es évi nyereség az eredménytartalékba került a piacfejlesztési stratégia folytatása érdekében. Mindezek mellett határozat született a Könyvvizsgáló 2018–2020-as évekre vonatkozó könyvvizsgálatok díjazásának mértékéről. Végh Richárd, a BÉT elnök-vezérigazgatója a pénzügyi eredmények mellett ismertette a 2016–2020-as tőzsdefejlesztési stratégia eddigi főbb eredményeit. A 2017-es évben is folytatódott a 2016-ban elindult pozitív trend:
két hazai társaság vezette be részvényeit a BÉT-re, illetve hajtott végre részvénykibocsátást.
Az első negyedévben, technikai bevezetést követően megkezdődött a kereskedés az UBM Holding Nyrt. részvényeivel, majd 2017 nyarán sor került az elmúlt két évtized legjelentősebb hazai IPO-jára. A WABERER'S Nyrt. részvényeivel egy sikeres, 15,5 milliárd forint összegű nyilvános részvénykibocsátást követően 2017. július 6-án kezdődött meg a kereskedés a BÉT Prémium kategóriájában. A részvénypiaci állomány bővülését 2017-ben zártkörű alaptőke-emelések is támogatták, melyek során hét részvénytársaság összesen 5,3 milliárd forint értékben bocsátott ki és vezetett be részvényeket a BÉT-re. Az év során összesen 19 zárt végű befektetési alap befektetési jegyeit vezették be a BÉT-re. A zártvégű alapok átlagos állománya 2017-ben 316 milliárd forint volt. A hitelpapírpiacon az állampapírok tőzsdén lévő állománya év végére meghaladta a 16 553 milliárd forintot. A jelzáloglevelek esetében a kedvező piaci környezetnek köszönhetően a bevezetések száma 31 százalékkal emelkedett, a bevezetésre kerülő új volumen pedig 96 százalékkal 244,5 milliárd forintra nőtt 2017-ben. Ennek eredményeként a jelzáloglevelek átlagos állománya 38,6 százalékkal 728 milliárd forintra növekedett. A vállalati kötvények piacán a bevezetések volumene jelentősen, 55,8 százalékkal 154,4 milliárd forintra emelkedtek.
A fenti eredmények mellett a 2017-es év előrelépése volt az is, hogy a BÉT elindította oktatási leányvállalatát a Budapest Institute of Bankinget (BIB), amely magas szakmai színvonalon kínál élményalapú oktatást a jövő pénzügyi szakembereinek.
A gazdasági szereplők számára fontos üzenet, hogy a kormány támogatja és kiemelten foglalkozik a hazai tőkepiac fejlesztésével a fenntartható gazdasági növekedés és innováció érdekében. Az állam számos formában tud hozzájárulni a tőzsde fejlesztéséhez, mely elengedhetetlen a hosszú távú sikerek eléréséhez. A kormányzat és a piaci szereplők eddigi folyamatos támogatása 2017-ben is hozzájárult ahhoz, hogy a BÉT tőzsdefejlesztési stratégiájának megvalósítása a megkezdett úton haladhasson tovább.

Indexek és főbb részvények

Bemutatták a BÉT indexek és a főbb részvények teljesítményeit is, melyek kiemelkedőek voltak: a BUX index 2016-ban 34%-ot, 2017-ben további 23%-ot emelkedett, ami nem csupán régiós, de globális összehasonlításban is szép teljesítmény. A BUX 2017 során többször is történelmi csúcsot döntött, csakúgy, mint a BUMIX, mely 122%-ot emelkedett a tavalyi évben. Növekedett a részvényforgalom és a kapitalizáció is. A Budapesten listázott részvények kapitalizációja 2017-ben az előző évhez képest 23,5 százalékkal nőtt 8 169 milliárd forintra. A pozitív piaci hangulatnak és a kisebb részvényekkel kapcsolatos pozitív híreknek köszönhetően a Prémium és Standard kategóriában listázott tíz kisebb tőkeéértékű vállalat részvényei is többszörözték értéküket. Fontos fejlemény, hogy csökkent a részvénypiac forgalmának a koncentrációja a négy blue chip vállalat forgalmi részesedés a korábbi 98 százalékról 87 százalékra csökkent, köszönhetően a kisebb részvények térnyerésének. A kapitalizáció/GDP arány 2017-ben 22,2 százalék volt, mely 3,5 százalékkal volt magasabb, mint az egy évvel korábbi érték (2015: 14,90%; 2016: 18,7%). Jó hír a befektetőknek, hogy 2017-hez képest 23,8 százalékkal több osztalékot (osztaléktömeg) fizetnek a blue chip cégek a részvényeseknek.

Versenyelőny a középvállalatoknak

A diverzifikált kibocsátói szerkezet kiépítése jegyében a BÉT egy új piac, az Xtend elindításával is nyitott a középvállalatok felé, akiket most már 16 Kijelölt Tanácsadó (NOMAD) tud támogatni a tőzsdére lépésben. Új részvénykibocsátók Xtend piaci megjelenése 2018. év folyamán várható. Nagy versenyelőnyhöz jutnak azok a kkv-k, akik a nyilvános tőkepiaci forrásbevonás időszakának felkészülten indulnak neki. Őket segíti a BÉT ELITE Programja és a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap is, melynek 13 milliárd forintos tőkéje évente 5-6 társaság tőzsdére lépését tudja lehetővé tenni. A BÉT Mentoring Programja pedig, az NGM-mel kötött támogatási szerződésnek köszönhetően, a hazai kkv-k tőzsdei megjelenésre való felkészülését és annak megvalósítását segíti anyagi és szakmai támogatással. „Fejlesztjük a tőzsdét, erősítjük a gazdaságot.” – mondta Végh Richárd, a Tőzsde elnök-vezérigazgatója a közgyűlésen. Hozzátette: „a Tőzsde ötéves stratégiájának fő célja, hogy a magyar tulajdonú vállalatok nagy számban jelenjenek meg a tőkepiacon, így a hazai megtakarítások nagyobb arányban részesedjenek a magyar vállalatok sikereiből. Számos új szolgáltatást indítottunk annak érdekében, hogy a kis- és közepes vállalatok is meg tudjanak jelenni a tőzsdén, és sikeres szintlépést tudjanak megvalósítani.”

SIKERSZTORIK
Ő volt a történelem leggazdagabb embere
A világ aranykészletének a felével rendelkezett. Legendás utazása során annyi aranyat szórt el, hogy azzal az egész régióban évekre tönkretette a nemesfém értékét. Egy hihetetlen történet.
Siker2019. márc 16.
Depresszió elleni orrsprayt fejlesztett ki a Johnson & Johnson
Az amerikai gyógyszerhatóság engedélyezte a partidrogként is használt ketamin származékát tartalmazó orrspray-t.
Hírek2019. márc 16.
Hol élnek a leggazdagabbak? Még mindig nyugaton
Az USA-ban 607 milliárdos él, a világ húsz leggazdagabb emberéből tizennégy. De egyre több V4 országbeli dollármilliárdos lesz. A magyarok a lista végén vannak.
Siker2019. márc 14.
Bill Gates szerint ez a 10 újítás megváltoztatja a közeljövőt
Erős lista a Microsoft egykori alapítójától. Reméljük, hogy nem téved és ezek az újdonságok hamarosan megkönnyítik majd az életünket. Az egészségügyi pontok különösen figyelemreméltók.
Tech2019. márc 15.
Ezeket az órákat hordják a legnagyobb cégek vezetői
A legsikeresebb vezetők számára egy óra a presztízs és az imázs fontos része. Mutatjuk, milyen órákat hord néhány meghatározó nagyvállalat vezetője.
Hírek2019. márc 10.
A leggazdagabb orosz nők
Oroszországban a gazdag milliárdosok többsége férfi, ismert oligarchák, acélipari, olajipari csoportok tulajdonosai. Vannak azonban olyan nők is szép számmal, akik vagy alanyi jogon, vagy esetleg éppen egy előnyös válás révén immár önállóan is százmilliárd forint körüli vagyonnal bírnak.
Siker2018. júl 15.
5 kifejezés, amelyet a sikeres emberek soha nem használnak
Nem várhatjuk el, hogy megértsük a másikat, ha nem fordítunk rá elég figyelmet. Összegyűjtöttünk 5 olyan kifejezést, amelyet jobb, ha elkerülünk.
Siker2018. nov 30.