Milliárdos őseink: Csekonicsék tündöklése és bukása

Pénzügyek2019. aug 4.Növekedés.hu

Amennyiben valaki két kézzel szórja vagyonát, nem gondolva arra, hogy később sanyarú sorsra is juthat, azt szokták mondani „úgy szórja a pénzt, mint ha ő lenne a Csekonics báró”. Ám nem biztos, hogy sokan tudják, ki is volt valójában ez az érdekes életet élő család, amely az 1800-as évek milliárdos elitklubjához tartozott.

A mostani rangsorokkal szemben a korabeli magyar milliárdosok listája nem pontosan ismert, csupán a fennmaradt feljegyzések alapján lehet összesíteni és hozzávetőlegesen megtippelni, mennyi ingósággal és ingatlannal rendelkeztek a nemesi családok. Mielőtt azonban Csekonicsék pénztárcájába bepillantunk, meg kell vizsgálnunk mit is rejtenek a pénzügyi kimutatások az 1800-as évekből azzal kapcsolatban, hogy az akkori milliárdosok csoportjába kik, és milyen módon kerülhettek be. Az elitklubba 1885-ig azok a hercegek, őrgrófok, grófok és bárók tartoztak, akik Magyarországon birtokkal bírtak, és mindannyian törvényhozói joggal és kötelességgel is fel voltak ruházva.

A multimillomosok klubját 1848 előtt 3 hercegi, 91 grófi és 115 bárói nemzetség – mintegy 600 család – alkotta.

Bár mind a szakirodalom, mind a közbeszéd szívesen és gyakran használja az arisztokrata fogalom szinonimájaként a nagybirtokost, ez téves, hiszen már a 17. században sem járt a grófi címhez automatikusan a földbirtokadomány. A családi birtok nagysága természetesen nem egyenlő arányban oszlott meg, hatalmas különbségek voltak a családtagok földbirtoknagysága között.

Nyilvánvaló azonban, hogy nem azonos anyagi helyzete volt az őrgróf Pallavicini család tagjainak (5 fő birtokos – 326 800 aranykorona értékű földvagyon) és a gróf Szapáryaknak (12 fő birtokos bírt 112 800 aranykorona értéket), ha csupán a család által bírt földbirtokot tekintjük. Az a folyamat, amelynek eredőjeként a magyar arisztokrácia birtokait, törvényhozói feladatkörét (és felelősségét is) valamint címét elvesztve megszűnt létezni, már a XIX. század végén megkezdődött.
Miután a főrendiház 1885. évi reformjával vette kezdetét – a magyar társadalomban minden tekintetben vezető rétegnek számító – arisztokrácia egységének bomlása, amely a 19. század végén az új arisztokrácia megjelenésével, majd az első világháború következményeként, az uralkodó elvesztésével és a történelmi Magyarország széthullása miatt, visszafordíthatatlanná lett.
Az 1911. évi Gazdacímtár adatai szerint 597 arisztokratának volt ezer holdon, 184-nek tízezer holdon felüli – az összes föld 13, a szántóterület 10 százalékát kitevő – birtoka. Birtok, haszon, vagyon tehát még szinte maradéktalanul óriási volt.
A vizsgálatok azonban kimutatták, hogy a nagybirtok jövedelmezősége a századfordulótól kezdve megcsappant. Az 1920–1944 között összeült 6 országgyűlésben azonban 83 olyan arisztokrata család képviseltette magát, amelyek a dualizmus idején is tagjai voltak a törvényhozásnak, így az első világháború után kezdődő időszak akár egy új politizáló arisztokrata nemzedék kialakulását is hozhatta volna, ha lett volna elegendő idő ennek kifejlődéshez.
Nagyjából tehát ebbe, a Modern Magyarország című tanulmány által említett időszakba kell elhelyezni a Csekonics család tündöklési – majd hanyatlási korszakát.

A vagyont a nagypapa, József  (1757-1824) alapozta meg fantasztikus üzleti képességeinek köszönhetően. A fiáról, Jánosról (1809-1880) alig tudni, az unoka Endre (1846–1929) pedig mágnásként még mindent megtett, hogy mentse a menthetőt. A Csekonics család hirtelen felívelő gazdagodását tőzsdei legendák és szájhagyományok őrzik ahhoz kapcsolódva, miszerint a dédunokák gigantikus kártya partikon tékozolták el a szorgalmas ősök mesés vagyonát.

Csekonics József

József alig 17 éves korában lépett katonai szolgálatba és gyors karriert futott be: 33 évesen már ezredes, 50 évesen tábornok, majd dandártábornok lett. Mégsem a harcmezőn szerzett érdemeiről ismert, hanem a magyarországi lótenyésztés felvirágoztatásáról. Már 1783-ban részletes tervei voltak arra vonatkozóan, hogy miként lehetne a lótenyésztést állami gondozással emelni és felvirágoztatni. Megszerezte II. József támogatását és Mezőhegyesen állami ménest alapított.

Az uralkodó annyira elégedett volt Csekonics munkájával, hogy „magyar ménes és pótlovazási parancsnok” címmel ruházta fel – vagyis ő lett a „lóbiztos”.

A bábolnai ménesbirtok alapítása is az ő nevéhez fűződik: 1789-ben az állam részére megvásárolta a 6600 holdas Komárom megyei Bábolna-pusztát és azt a mezőhegyesi ménes-intézet fiókjává alakította. Ez a központi büdzsének 450 000 arany forintos tételt jelentett. Csekonics végül 21 évig vezérelte a legszebb sikerrel és eredménnyel a mezőhegyesi ménesintézetet és az országos ménesügyeket.

A bábolnai ménesbirtok (fotó: babolnamenes.hu)

Az ötletek közé még az is belefért, hogy – elsőként ezeken a tájakon – lóversenyek megszervezését javasolta bécsi és pesti helyszínnel. Komoly energiát fordított az állatorvosi tudományok fejlesztésébe is: világos számára, hogy egy egészséges ló többet ér a hadseregnek, mint kétszáz kiló első osztályú virsli.

Csekonics József vagyonát szépen gyarapította a Mezőhegyesen beindított ipari méretű marhatenyésztés, illetve a Bécs és környéke hússzükségletének fedezésére kapott megbízás is. Híresen jó érzékkel értékesítette birtokainak terményeit: a „Csekonics-árakat” évtizedekig emlegették a gabonatőzsdén. Ekkor, 1798-1803 között hetente 1000 szarvasmarhát vásárolt fel és szállított a császárvárosba, részben közúton, részben a Dunán közlekedő, saját tulajdonú uszályaival. 

A hatalmas Csekonics-vagyon másik alapja a zsombolyai (ma Románia) uradalom volt, amelyet a semmiből változtatott tulajdonosa a régi Magyarország leggazdagabb birtokává.
Tevékenységét ma így jellemeznénk: kiváló kormányzati kapcsolatokkal rendelkező, összetett logisztikai szemlélettel bíró, több lábon álló nagyvállalkozó volt, aki szenvedélyét üzletté, az üzletet pedig szenvedéllyé alakította.
Volt év, amikor a kövér bánsági és békés-csongrádi földeken 25 ezren dolgoztak neki májustól októberig. Az éppen aktuális balkáni katonai offenzíva során felvállalta a negyedmillió érintett harcos és a hozzájuk tartozó hatvanezer ló élelmezési láncának megszervezését.

Csekonics fényűző palotát is építtetett Pesten, a Kecskeméti utcában, melyet a későbbi generációk aztán a korszak divatos építészeivel alakítgattak.

csekonics palota
A Csekonics palota szalonja ( Fotó:Ybl.bparchiv.hu)

A fényes estélyekről és az ott megforduló érdekes vendégekről rendszeresen megemlékeztek a lapok, állítólag pesti tartózkodásának idején az idősebbik Alexandre Dumas is itt vendégeskedett. A grófi címet a tábornok fia, Csekonics János szerezte meg a családnak 1864-ben. Ennyivel be is érte, több sem hír, sem korabeli metszet nagyon nem maradt róla az akkori lapok társasági híreiben, vagyis pletykarovatában sem.
Az ő fia, Endre annál többet szerepelt. Jogi és mezőgazdasági tanulmányainak elvégzése után bejárta Európát, Afrikát, Ázsia nagy részét és főleg a zsombolyai mintabirtok kezelésével foglalkozott.

csekonics endreCsekonics Endre

És itt érkeztünk el a család azon személyéhez, aki a kor egyik legismertebb mágnása volt és olyan címeket birtokolt, mint Ferenc József főasztalnokmestere, vagy a zsombolyai nábob. Ekkora a família már számos közszereplőt adott az országnak: képviselők, nagykövetek, minisztériumi felsővezetők, diplomaták, tábornokok és nagyiparosok tucatjai viselték büszkén a nevet. Egyikükről még azt is rebesgették, hogy annyira kényes volt fehérneműire, hogy ingeit rendszeresen Párizsba küldte mosatni, mondván: minőségi tisztítást csak a francia főváros szalonjainak is dolgozó mosónőktől várhat az ember.

Endre birtokán rendezett vadászatokon, fényes lakomákon megjelent az előkelő budapesti társaság is.

A mulatságoknak és a gazdaságnak az első világháború vetett véget. A területek elcsatolása miatt a Csekonicsok szinte minden birtokukat elvesztették és hiába fordultak jogorvoslatért a Népszövetséghez.

A világégés előtt azonban a pompán és lakomákon kívül a XIX. század mágnásai kötelességüknek tartották az adakozást. Endre gróf ifjúkorától kezdve hódolt ennek: a torontáli „szűkölködő részére” táncvigalmakat rendezett, a boszniai háború idején katonacsaládokat, sebesülteket segélyezett és a szegedi nagy árvíz alkalmá­val is kitett magáért. Ráadásul ő volt a magyar Vöröskereszt Egyesület elnöke 32 éven át.
Valószínűleg úgy érezte, már életében kijótékonykodta magát, mert 1929-ben százmillió pengőt érő vagyonát gyermekei örökölték – közcélokra, birtokainak és palotáinak alkalmazottaira nem hagyott semmit.

1918 után ugyan a Csekonics-birtokállomány tehát jelentősen megcsappant, de azért így is maradt lajstromoznivaló. A négy-öt millió pengős Kecskeméti utca 8-10. szám alatti magánpalota, az ötezer holdas enyingi földbirtok a hozzátartozó kastéllyal, egy nagyobb terjedelmű szőlő Tokajban. Külön említésre méltó a paloták és kastélyok „óriási értékű berendezése, a budapesti palotában levő mintegy hét métermázsa ezüst, a néhai gróf gyönyörű porcelán- és antik zsebóra gyűjteménye” - írta a Pesti Napló a végrendelettel kapcsolatban.  

Miután Endre gróf elhunyt, a halálával a Csekonics-vagyon végképp hanyatlásnak indult. Fiainak, vagyis az egykori vagyonszerző tábornok dédunokáinak költekezései, kártyaadósságai odáig vezettek, hogy 1937-ben a Csekonics grófok tönkrementek.

Egy korabeli írás is így számol be a véget nem érő kártyapartikról: „A világ az pusztítás jegyében áll, az emberiség roskadozik a szenvedések terhe alatt, az elégedetlenségből uralmat csiholni akarók étvágya növekvőben, – ők pedig vígan kártyáznak s milliós tétekkel hajigálóznak. Ha több milliós kártyaveszteség szomorú hősét, gróf Csekonics Gyulát sehol sem volt még alkalmunk látni, ahol a keresztény magyar ügy érdekében kellett volna okos áldozatokat hozni.”

Ő, úgy látszik előkelő helyzetében egyéb missziót nem látott, mint versenyparipáit számon tartani és bravúros kártyajátszmákban a pálmáért versengeni. Rossz vége lett a léha vagyonpocsékolásnak, így egy családnevet ki is húzhattunk ezzel a leggazdagabb őseink listájáról.