Mindenki, még Warren Buffett is Indiában vásárol

Egyéb2018. szept. 29.Növekedés.hu

A fejlődő piaci befektetők most leginkább Indiában nyüzsögnek. Warren Buffett indiai fizetési megoldásba száll be, a Wal-Mart e-commerce társaságot vett, de eladó az indiai olajipar és a távközlés több cége is. Ugyanakkor az indiai nő-férfi egyensúly megborulása komoly gondokat okozhat az országban. 

Warren Buffett az omahai bölcs, a világ legismertebb befektetője igazán nem csúfolható azzal, hogy nagyon kapkodna a hipermodern szektorok, vagy a nem megalapozott növekedési sztorik irányába. A megfontolt befektető inkább elüldögél 20-30 évig olyan már-már lesajnált szektorokban, mint az amerikai bankszektor (Bank of America), élelmiszeripar (Heinz), üdítőital (Coca-Cola), igaz, az innovatívabb szektorok közül is csipeget, az Apple-ben például ő is hisz, már jó rég beszállt. Ez a megfontolt öreg róka, illetve befektetőcége, a Berkshire Hathaway nemrég kénytelen volt bejelenteni, hogy megbeszéléseket folytat az indiai Paytm e-commerce fizetési platformmal egy kisebbségi pakett megvételéről. A hír ugyanis valahogy kiszivárgott. A hipermodern cég jó befektetésnek tűnik, mert az ázsiai térség két legnagyobb, legizgalmasabb e-kereskedelmi cége, a kínai Alibaba és a japán Softbank is partnere már a társaságnak.

A Wal-Mart már a kapun belül

Ami Buffett esetében még csak terv, az a legnagyobb amerikai kiskereskedelmi lánc, a Wal-Mart esetében már valóság. Ez a cég ugyanis hihetetlen összegért, 16 milliárd dollárért (4480 milliárd forintért) bevásárolt a Flipkart e-kereskedelmi cégbe. Az indiaik ugyanis fogyasztanak, és szép lassan a szegény és elmaradott ország zsúfolt piacai helyett nagy plázákban vásárolnak, vagy mobillal fizetnek, boltokba járnak. India elképesztően hasít. Pár éve Kína jelent meg ilyen hirtelen a globális akvizíciós piacon, alig volt már olyan globális M&A tranzakció, amely valamiképpen ne érintette, eladói, vagy vevői oldalon a kínaiakat. Most az 1,3 milliárd fős India tart itt.

Iszonyatos növekedés

A világ hetedik, a térség, és egyben a fejlődő világ második legnagyobb gazdaságának a növekedése már beérte a kínai ütemet, gyakorlatilag a 2014-ben megválasztott Narendra Modi miniszterelnöksége óta nagy az optimizmus a gazdaságban. Az ország túlélt egy nagyon döcögős pénzcserét is, évente több tízmilliárd dollár friss tőke áramlik az országba. Nagy befektető a globális it-szektor, óriási beruházásokkal van jelen a tajvani Foxconn, de az amerikai Lockhead Martin hadiipari cég is. A középosztály nagyobb fogyasztásával kifejezetten felértékelődnek az autóipari cégek (Tata, Maruti Suzuki), ahogy ehhez kapcsolódóan az olajipar is. Igaz, az indiai lakosság ennek már kevésbé örül, Indiában ugyanis az olaj, a gáz, a kerozin erősen támogatott, sokan félnek attól, hogy a nagy olajcégek eladása után ez változhat.

Gyertek turisták!

India legújabb programja szerint a szolgáltatások irányába kíván ellépni. Deklarált célja, hogy a következő öt évben mintegy 14 millió kínai turistát csábítson az országba. Merész terv, hiszen tavaly még csak 240 ezren érkeztek, de Kína a világ legnagyobb turista-kibocsátója lett, tavaly 144 millióan utaztak külföldre, főleg az Egyesült Államokba, az Egyesült Királyságba és más nyugati országokba. Indiában mintegy egymillió magán-és állami vállalat működik, nyilván egy csomó nagyon kicsi is, de vannak vonzó befektetési és felvásárlási célpontok bőven. Konszolidáció eddig elsősorban az olajiparban és a távközlésben valósult meg, a legnagyobb indiai cégek vagy ezekben a szekltorokban, vagy az informatikában működnek és egy-egy nagy csoporetnál olykor keverednek is az ágazatok. A legnagyobb cégek az Indian Oil Corporation, a Reliance Industries, a Tata Motors, a Rajesh Exports, a State Bank of India, a Maruti-Suzuki, a Food Corporation Of India és az ITC holding.

Hogyan lehet befektetni?

Indiába, annak angolszász tőkepiaci kultúrája miatt egyszerű befektetni. Nincsenek érdemi korlátozások a nemzetközi befektetők előtt, így a globális e-brokering megoldásokon keresztül könnyű egyedi részvényt is venni, míg a nagy befektetési házaknak kivétel nélkül van indiai részvényalapja is. Az elmúlt egy évben csak jól lehetett járni a befektetéssel, hiszen a BSA 20 százalékot drágult. A BSE számunkra ismerősen csenghet, de természetesen Indiában nem a Budapest Stock Exchange a rövidítés kifejtése, hanem a Bombay Stock Exchange, ami azért érdekes mert a korábbi Bombay város elnevezése ma már hivatalosan Mumbai.

Indiában 120 millió nő hiányzik a társadalomból

Amartya Sen indiai Nobel-díjas közgazdász 1990-ben egy súlyos problémára hívta fel a figyelmet, amikor egy cikkében arról írt, hogy a világból 100 millió, ezen belül Indiából 37 millió nő hiányzik. A jelenség azóta sem tűnt el, sőt az adatok egyre aggasztóbbak. 
Az ENSZ szerint ahhoz, hogy a nemek aránya a világ népességében egyenlő legyen, további 200 millió nőre lenne szükség.
A probléma Kína után Indiát sújtja legjobban, ahol a kormány becslése szerint 63 millió nő hiányzik a társadalomból, miközben 21 millió nő jelenléte nem kívánatos. A jelenség a 0-6 év közötti korcsoportot érinti leginkább, és egyenlőtlenül oszlik el az országban.
A legutóbbi, 2011-es népszámlálás szerint a teljes lakkosságot tekintve 1000 férfira átlagosan csak 940 nő jut, ami a 0-6 év közötti gyermekek esetében még riasztóbb, mert ott ez a szám csupán 914-re tehető.
Ez azonban csak az átlag, mely mögött területenként nagy eltérések vannak. A nők számában megmutatkozó hiány legfőképp India északi és nyugati államaiban jelentkezik, de a városi és vidéki lakosság nemek közötti megoszlásában is nagy eltéréseket találhatunk az utóbbi javára. Az urbánus területeken 947, a rurális területeken 926 a teljes népesség feminitási indexe, míg a 0-6 év közötti korcsoport esetében ez az arányszám 902 a városokban, és 919 a falvakban. A nemi arányok torzulásának két legfőbb oka
  • A fiú-preferencia miatt a lánycsecsemők életét kioltják, vagy már magzati korban elpusztítják
  • A patriarchális társadalmi berendezkedés miatt a nőket hátrányos helyzetbe kényszerítik
Az indiai nő-férfi egyensúly megborulásának okairól és következményeiről a Pallas Athéné Geopolitikai Kutatóintézet kutatója, Mogyorósi Alexandra írt átfogó elemzést, amely itt érhető el. 

A kormány intézkedései a nőhiány leküzdésére

  • A szelektív abortusz céljából történő nem-meghatározás betiltása 
  • A születendő gyermek nemének meghatározását kínáló technikák és szolgáltatások reklámozásának betiltása
  • A gyermekházasság betiltása
  • A Sati gyakorlatának (az özvegy férje halála után önként a férfi után hal) betiltása
  • A hozomány gyakorlatának betiltása
  • A férj vagy hozzátartozó büntethető, ha a nő az őt ért kegyetlenség miatt a házasság első 7 évében öngyilkosságot követ el
  • Halálbüntetés bevezetése a lánygyermekek megerőszakolásáért
  • Egyenlő jogok és lehetőségek biztosítása a politikai és gazdasági szektorban a nők és férfiak számára
  • Egyenlő munkabérek a nők és férfiak számára
  • 26 hetes kötelező, fizetett szülési szabadság bevezetése
  • Minden olyan intézménynek, mely több mint 50 munkavállalót foglalkoztat, bölcsődei ellátást kell felajánlania
  • Save the Daughter, Educate the Daughter kezdeményezés a lányok oktatásának előmozdítása