Terjed a faktoring a kkv-k körében! Hogyan használd?

Egyéb2017. dec. 7.Növekedés.hu

Faktoring - a bankok szeretik, mert többet keresnek vele, mint a sima hitelezéssel. A kkv-k is kedvelik, mert sokuknak ez az egyetlen esélye, hogy fenntartsa a likviditását. Kezdjünk egy kis faktoring-magyarázattal! A faktoringcégek szolgáltatási ajánlata röviden és velősen így szól: „Kedves cég! Nem szeretsz várni arra, hogy a vevőit fizessenek? Bízd rám a követeléseidet! Azonnal kifizetem neked az általad kibocsátott számlák ellenértékét, vagy legalábbis azoknak egy jelentős részét. És aztán, ha kell, majd menedzselem a vevőt, nógatom, felszólítom, behajtom a pénzedet, neked ezzel már nem lesz gondod. Na persze mindezért pénzt kérek!”

Pénzügyek

Eddig elég jól hangzik, de természetesen itt sincsen ingyenebéd. Nagyban függ a szolgáltatás vonzereje attól, hogy mindezért mennyi díjat kell fizetni.
  • Ha a bank felől nézem nagyobb díjat, mintha ugyanazt a pénzt klasszikus hitelként adta volna oda a pénzintézet a vállalkozásoknak.
  • Ha viszont a cégek felől nézem a faktoring-szolgáltatást, akkor megérheti ez a felár, hiszen mit számít az a pár százalék, ha így nincsen veszélyben az egész?
Hiszen, akinek magának kell menedzselnie a vevőköveteléseit, az néha egyáltalán nem jut a pénzéhez.

A piac

Ez a szolgáltatás tehát alapvetően egy rövid távú bankhitelhez hasonlít, díj ellenében a faktoringcég megfinanszírozza a számla beérkezéséig szükséges három-négy hónapot. A faktoring talán ezért is egyre népszerűbb. 2017-ben eddig három negyedév összesített faktoring-forgalmát ismerhettük meg, ez alapján 13 százalékkal bővült idén ez az iparág. Nem rossz, pedig a Magyar Faktoring Szövetség adatai alapján már tavaly is 1572 milliárd forintos piac volt, vagyis, ha év végéig is marad a növekedési ütem, akkor az idén már 1700 milliárd forint felett is lehet a faktorált állomány. Nézzünk egy pillanatra rá a szolgáltatókra! A legfontosabb hazai faktoringcégek nagy hazai bankok leányvállalatai, a forgalom alapján így néz ki a sorrend: OTP, UniCredit, MKB.

Az ügyfelek

Ám felejtsük el egy pillanatra a faktoringcégeket, és ugorjunk át az ügyfelek, vagyis a kkv-k oldalára! Az ő dilemmájuk valahogy így szól: mi a jobb nekem? Próbálkozzak azzal, hogy magam keménykedek, hogy csak akkor adok árut, ha előre fizet a vevő? A legtöbb kereskedő erőpozícióban van, erre az ajánlatra körberöhögi z ügyfelet Ha azt mondja az ásványvízcég a Tesconak, hogy nem szállít, mert nem akar várni három hónapot a pénzére, a Tesco nem esik kétségbe, vásárol a másik negyven cégtől A nagy bevásárlóközpontokról tudhatjuk, eszük ágában sincs előre fizetni, sőt! Inkább eladják az árt, és ha már nekik bejött a pénz, akkor is csak 60 – 90 - 120 napra kegyeskednek fizetni. Igen, természetesen vannak ezt tiltó szabályozások, vannak jogi eszközök, de az alapszabály így szól, keménykedhetsz a jogaidért, de akkor könnyen repülsz a beszállítói listáról!

Kamatveszteség

Ma már nem olyan magasak a banki kamatok, de sokáig ebből a pénzparkoltatásból éltek az áruházak, sok pénzt tudtak ugyanis átmenetileg fialtatni a bankokban. De mint láttuk a legtöbb gyártó, vagy termelőcég mégsem tehetett mást, belement a hosszú várakozásba, az előre szállításba, hiszen ez volt az egyetlen esélye, hogy valaki eladja az áruját. Csak ha elfogadta ezt a felállást, mindenkinél nyitva maradt az a kérdés, hogy miként lehet a pénz nélküli 3-4-6 hónapot finanszírozni, alapanyagot venni, gyártani, irodákat bérelni, a munkatársakat kifizetni, Erre a helyzetre jó megoldás a faktoring.

Vevőt vizsgál

De mi is a modell lényege? A faktoringgal kisebb cégek is élhetnek. A faktoringcég ugyan mindig bevizsgálja a partnereit, de nem a szállítókat, hanem a vevőket vizslatja. És számukra a lassan fizető vevő is jó vevő. Vagyis lehet, hogy lassan fizet a Tesco, az Aldi, vagy a Lidl, de fizet, hosszabb távon nem jelent kockázatot, csak éppen a nem-fizetés időszakát valamiképpen át kell hidalni. Ez a legnagyobb értéke ennek a szolgáltatásnak. Ha ugyanis kicsi a cége, ha a bank hitelt nem adna, de jók a vevők, akkor az gészen kicsi kkv is élhet a faktoringgal.

Szektoronként

A faktoringot ma még legtöbbször a kereskedelemben működő cégek veszik igénybe, de egyre inkább használják az ipari és a szolgáltató ágazatok vállalkozásai is. Az agrárium még a termékeladásnál kevésbé, de a már elnyert, csak nem folyósított uniós támogatásokra sokan igénybe veszik ezt az előfinanszírozási metódust.

Típusok

Sokféle fajtája van a faktoringnak, de alapvetően négy területen érdemes számolni vele. A faktoring fő feladatai:
  • a finanszírozás, vagyis a faktorcég megvásárolja az ügyfél vevőköveteléseit, előre kifizeti a számlaérték jelentős hányadát (általában 80 százalékot), a fennmaradó összeggel pedig a költségei levonása után, a vevő fizetésekor utalja át.
  • a követelésbiztosítási láb is fontos. Az állomány egy adott mértékéig ugyanis a faktor fizetési garanciát is vállal. Vagyis, ha a vevő nem teljesít, a faktor akkor is fizet.
  • a követelésállomány nyilvántartásában is segíthet a faktor, illetve
  • a beszedésben, amelyben faktor és szállító egyaránt érdekelt, mert ha valamiképpen mégsem fizet a vevő, akkor közösen állják a cechet. Ez mindenképpen egy kellemetlen feladat, de a faktorcég ebben profibb és erősebb szereplő, mint az egyedi kisvállalkozó.