Történelmi csúcson az OTP nyeresége

Elemzések2019. aug. 9.MTI

Az OTP Bankcsoport az elemzői várakozásokat jócskán meghaladó, 105,4 milliárd forintos konszolidált adózott nyereséget ért el a második negyedévben, 45 százalékkal haladva meg az előző negyedévit, és 18 százalékkal az egy évvel korábbit

Az első félévi adózott eredmény csaknem 178 milliárd forint volt, 15 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte a bankcsoport a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken, a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentésében.

Az elemzők mintegy 98 milliárd forintos negyedévi adózott profitot jeleztek előre.

A bank jelentésében közölte: történelmi csúcsra emelkedett a konszolidált korrigált negyedéves adózás utáni eredményük.

A második negyedévben ez 112 milliárd forint volt, ami 24 százalékkal haladja meg az előző negyedévit, és 23 százalékkal az egy évvel korábbit. A félévi korrigált profit több mint 202 milliárd forint volt, 19 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál.

Az OTP beszámolója szerint az eredmény növekedésében meghatározó szerepe volt az akvizícióknak, a külföldi csoporttagok eredménynövekedésének. A jelentés már tartalmazza a bolgár és az albán bankvásárlások hatását, a júliusban zárult montenegrói és moldovai akvizícióké a harmadik negyedévben jelenik majd meg a konszolidált mérlegben. A külföldi csoporttagok eredmény-hozzájárulásának aránya a 2018 első fél évi 39 százalékról az idén 45 százalékra nőtt.

A bulgáriai Expressbank mintegy 10 milliárd forinttal javította az OTP csoport féléves eredményét 2019-ben.

Eközben a magyarországi tevékenységet összefogó OTP Core korrigált adózott eredménye éves szinten 2 százalékkal 97,4 milliárd forintra emelkedett.

A bankcsoport bevételei dinamikusan, éves szinten 17 (a bolgár és albán akvizíciós hatás nélkül 11) százalékkal bővültek, csaknem 499 milliárd forintra emelkedtek 2019 első fél évében. Ez főként az erősödő üzleti aktivitás, részben a forint gyengülésének hatása. Ezen belül a konszolidált nettó kamateredmény 15 százalékkal 333,4 milliárd forintra, a nettó díj- és jutalékeredmény 17 százalékkal, 124 milliárd forintra emelkedett, az akvizíciós hatás nélkül 315,2 milliárd, illetve 118,7 milliárd forint volt.Eközben az árfolyamszűrt konszolidált működési költségek mintegy 266 milliárd forintot tettek ki, 13 százalékkal nőttek az első fél évben az egy évvel korábbihoz képest,

az albán és a bolgár bankvásárlás okozta költségnövekedés hatását kiszűrve 8 százalék lett volna a bővülés. 
A kockázati költségek meghaladták a 10 milliárd forintot, a tavaly első félévi mintegy 3,3 milliárd után. A jelentésben megjegyezték: a korábbi negyedévekhez hasonlóan, a második negyedévben is az OTP Core-nál a kockázati költségek javították az eredményt, miközben - részben a növekvő folyósítás miatt - nőttek a kockázati költségek az orosz operációnál.

A kedvező gazdasági helyzet és az akvizíciók hatása tükröződik az OTP Bank rekordnagyságú negyedéves és féléves nyereségében - mondta Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

Az OTP elemzői 2019-re 4,8 százalékos gazdasági növekedést várnak Magyarországon. Oroszország kivételével azokban az országokban, ahol az OTP csoport jelen van, mindenütt 3 százalék körüli, vagy azt meghaladó bővülést prognosztizálnak.

A féléves konszolidált nyereség jelentős javulásához döntően a külföldi, azon belül is főleg a bolgár, ukrán és horvát bank teljesítménye járult hozzá, de a magyarországi tevékenység profitja is 2 százalékkal nőtt. Kérdésre elmondta: a babaváró hitelre eddig több mint 9000 igénylés érkezett a bankhoz, és több mint 3600-ot folyósítottak, az átlagos hitelnagyság 9,7 millió forint.
Bencsik László jelezte: azok a bankok, amelyeket megvásároltak, önmagukban is jövedelmezőek, eredményesek, ezért nagymértékben hozzájárulnak az eredményhez. A féléves korrigált adózott nyereség így éves összehasonlításban 19 százalékkal emelkedett 202,6 milliárd forintra, ehhez a külföldi csoporttagok hozzájárulása 45 százalékra nőtt - fűzte hozzá.
A működési nyereség 22 százalékkal az idei első fél évben mintegy 233 milliárd forintra nőtt, de az akvizíciók beszámítása nélkül is 14 százalékkal emelkedett.

A kimagasló nyereség nem a nagybankok érdeme, azok a közepes, illetve a kisebb bankok járultak hozzá nagyobb mértékben a profithoz, amelyek korábban nem játszottak jelentős szerepet a bankcsoport tevékenységében - tette hozzá.
A bolgár leánypénzintézet esetében, mivel a bolgár piacon egy újabb akvizíciót hajtottak végre, nagymértékben, 42 százalékkal nőtt a nyereség, hasonló mértékű növekedés volt Ukrajnában, Horvátországban, de nagyot ugrott a profit Romániában, Szerbiában és Montenegróban is.
A teljesítő hitelállomány a csoportban, konszolidáltan számítva negyedéves szinten is 4 százalékkal nőtt, Ukrajnában a leggyorsabb a hitelállomány javulása. A betétek 2 százalékkal nőttek a második negyedévben, Magyarországon annak ellenére emelkedett 2 százalékkal a betétek állománya, hogy júniusban elindult a magyar állampapír plusz értékesítése.
Magyarországon az idei első fél évben 4 százalékkal folyósítottak több jelzáloghitelt, mint tavaly ugyanebben az időszakban, a bank részesedése ezen a piacon 28,6 százalékot ért el. A családok otthonteremtési kedvezményből (csok) eddig összesen 137 milliárd forintot folyósított a hitelintézet - mutatott rá vezérigazgató-helyettes.