ÜTÉSÁLLÓ A MAGYAR TŐZSDE

Egyéb2018. feb. 15.Növekedés.hu

A méretes amerikai korrekcióhoz képest kisebb léptékkel és időben is kicsit eltolva esett vissza a hazai tőzsdeindex, a BUX. Az ingatlanpiaci és gépipari papírok bírták a legjobban a „hideg” napokat, míg az energiacégek és a globálisan értékesítő Richter Gedeon Gyógyszergyár voltak most az áresés éllovasai. Február első hetében alaposan visszaestek a globális tőzsdeindexek. Határozott lejtmenetről ugyan még korai lenne beszélni, de a korrekció, vagy az elbizonytalanodás kifejezések jól leírják a nemzetközi hangulatot.

Itthon hamarabb

Magyarországon a visszaesés még egyáltalán nem nevezhető drámainak, hiszen, ha az eddigi történelmi csúcshoz, vagyis a január 23-i 41516 ponthoz viszonyítunk, akkor február 20-ig csak 7 százalékkal mutat alacsonyabb értéket a 38667 pontos záróindex. Érdemes azonban megfigyelni, hogy mintha Budapest ezúttal a világ előtt járt volna, mert itthon már január utolsó hetében, vagyis a globális krach előtt megvolt az esés java (4 százalék) és a nemzetközi riadalom utánra már csak egy kisebb, 3 százalékos visszaesés maradt.

A komolyabb papírok

Minden piacon vannak kicsi, vagy alvó papírok. Azok a cégek, amelyekre soha nem születik kötés, a hossz idején rossz, a visszaesés idején pedig értékálló befektetésnek tűnnek, pedig egyszerűen csak annyi a történetük, hogy a kutya sem foglalkozik velük. Ha a piac teljesítményét nézzük, érdemes inkább a prémium kategóriás, vagy a BUX-indexbe is bekerülő papírokkal foglalkozni, de azért olykor ez is túlzó szűkítést jelent, mert az iparági sajátosságokat néha a másodvonalbeli papírok mutatják jobban. Talán az összevetésben jó kompromisszum, ha azt mondjuk, hogy Magyarország tőkepiacának vizsgálatát azon papírok körében érdemes megnézni, amelyekben zajlik a kereskedés, azaz működik a kereskedési könyv, van érdemi forgalom is, azaz kijelenthetjük, hogy valós piaci hatásokra mozog az ár.

Stabil az ingatlan

Na, de kik viselték a legjobban a nemzetközi esést? Leginkább az ingatlanpiac.
Az a néhány ingatlanrészvény, amely a BÉT-en elérhető, így a BIF, az Appeninn, illetve a Graphisoft Park a vesztes napokban is ütésállónak bizonyultak. Egyik sem veszített értékéből, sőt, a BIF 8, az Appeninn 6, míg a Graphisoft Park 2 százalékot drágult.

Gépipar

Még jobban muzsikált ezekben a napokban a gépipar, a Rába 9 százalékot drágult, míg a Csepel Holding egyenesen 24 százalékot. Ezekhez az értékekhez azért muszáj hozzátenni, hogy ezen cégek részvényei azért valójában kevésbé „kereskedhető” papírok, mert nem eléggé likvid a kereskedésük.

És a vesztes oldal?

Ezúttal kifejezetten gyengén muzsikált a Richter Gedeon Nyrt, amelynek részvénye 13 százalékot zuhant a vizsgált időszakban.
Ez a nagy visszaesés részben magyarázható a globális elbizonytalanodással is, hiszen a gyógyszercég döntően exportra gyárt, így őt a többieknél jobban megviseli a világgazdaság gyengélkedése. De azért a legfőbb okok vállalat-specifikusak voltak. A társaság egyik legígéretesebb termékéről (Esmya) bizonytalan hírek keringenek és a héten publikált gyorsjelentés sem volt az igazi. Ráadásul az új vezérigazgató, Orbán Gábor nagyon visszafogottan beszélt a közeljövőről Azzal hűtötte a kedélyeket, hogy vége a kiugró növekedést hozó aranyéveknek. A Richter hagyományosan szereti a konzervatív kommunikációt és a felfokozott pozitív hangulatot mindig tompítják a vezetői, de ez most talán túl jól sikerült.

Baj van az energiapapírokkal is

Baj van, de azért nem olyan súlyos baj. A vizsgált periódusban valamennyi magyar részvény közül a legrosszabbul a Pannergy energiaipari papír teljesített, 20 százalékkal esett, de nála elsősorban társaság-specifikus hírek mozgatták a piacot. Arról szállingóztak a hírek, hogy talán mégsem elsz a cég felvásárlás célpontja.
A Mol (mínusz 9 százalék) sem tündökölt, az átlagosnál többet esett, ami meglepő lehetett, mert a vállalatcsoport 207-es éve rekorderedményeket hozott.
Az ok egyértelmű, az energiaszektor nagyon össze van kötve a gazdasági növekedéssel, ha lassulásra utalnak a jelek, akkor ezek a cégek ezt mindig megsínylik.

Bank és biztosító

A lakosság anyagi helyzete, a gazdaság általános állapota meghatározza az ország vezető lakossági bankjának megítélését. Az, hogy az OTP csak 3 százalékot esett, jól jelzi, hogy a befektetők nem annyira magyar, mint inkább amerikai problémákat azonosítottak. Ám a CIG Pannónia Életbiztosító jobban visszaesett, 6 százalékos mínuszt produkált.  Ennek is lehetnek egyedi okai, a korábbi nagy szárnyalás után indokolt lehet a korrekció, de amennyiben a piac hatékonyan árazott, a biztosító visszaesése indokolt volt. A biztosító társaságok ugyanis multiplikatív módon, felerősítve tükrözik egy adott gazdaság bizalmi állapotát. Amikor kicsit rosszabbul megy egy nemzetgazdaságnak, a cégek és a magánszemélyek elsők között spórolnak a biztosításon, így ez a szektor jellemzően felerősítve adja vissza a hangulati változásokat. Márpedig a változás az elmúlt három hétben tagadhatatlanul negatív volt.