A Béflex külföldön is az élre tör – ezért vesznek részt a BÉT ELITE Programjában

Vállalkozás2018. máj. 12.Növekedés.hu

A budapesti reklámeszközöket tervező és gyártó cég már 10 éve foglalkozik exporttal, tavaly pedig már több mint a bevételeik fele a kivitelből származott, és tagjai a Budapesti Értéktőzsde ELITE csapatának.

A Béflex Zrt. története szerény körülmények között vette kezdetét. A mostani ügyvezető Bárán László szülei 25 éve egy becsempészett plottervágógéppel láttak neki a munkának. A reklámeszközök gyártásával foglalkozó cég első 10 éve azonban így is afféle aranykor volt: mivel vetélytársaik nem voltak, különösebb erőfeszítés nélkül is tudtak vevőket szerezni.

Hogy milyen árat szabtak meg, az majdnem mindegy volt, az üzletet szinte mindig nyélbe tudták ütni. Emiatt a növekedés és a folyamatos fejlődés jellemezte a céget.

De idővel az alapítók rá kellett ébredjenek, hogy a cég túl terebélyessé vált: hiába érték egymást a megbízások, a vállalat mégsem volt nyereséges. Profi céggé kellett formálni a Béflexet: be kellett vezetni egy vállalatirányítási rendszert,

meg kellett nézni, hogy hol folyik el a pénz és mely szolgáltatások profitábilisak.

A céges struktúra ezután többször is változott: működtek holding formában is egy ideig, de mivel az egyes részlegek volt, hogy már egymás ellen is versenyeztek végül a cégeket összevonták egyetlen Zrt.-be.

A portfoliójuk ma már igen széles: az üzletbelsők kültéri és beltéri feliratait, LED világítással ellátott céglogóit, totemoszlopait és egyéb – akár egyedi – kültéri eszközeit is tervezik, gyártják és installálják. De a 110 embert foglalkoztató cégnek üzletbelsők, eladási szigetek vagy kiállítási standok tervezése és kulcsrakész kivitelezése terén is van már tapasztalata.

Egy alkalommal például a Telekom kérte meg őket, hogy a Száva utca közelében lévő 50 méter magas TV toronyra rakjanak ki 4 darab, közel 7 méter magas T-logót. 

A betűket alpin technikával kellett felhúzni, olyan biztosítással, amellyel a legkisebb mértékű belengést is el lehet kerülni. Két héten keresztül várták az időjárási szempontból is legalkalmasabb napot, amikor a szél végre 5 km/óra alá ment.

Visszatérve a cégtörténetre: ma már persze a piacuk egészen másként fest, mint a kezdeti időkben. Rengeteg a konkurens. A válság miatt a vevők körében ráadásul hosszú évekig a minőség háttérbe szorult az olcsóság rovására. Szerencsére ezen a téren már látni a változás jeleit. A cég hála a felkészült csapatnak azonban a változó körülmények között is az élen tudott maradni.

Ami a jövőbeli terveket illeti, a Béflexnél szeretnének az exportra koncentrálni.

Már 10 éve hogy az országhatáron túl is vannak rendelőik, a forgalmuknak tavaly pedig már több mint az 50 százalékát tette ki a kivitel. Ezt az arányt még szeretnék feljebb tornászni. Bárán László elmondta: a többi hazai versenytárshoz képest előnyben vannak elvégre a Béflex már jó ideje kint van több nagy európai piacon, így például Németországban is.

A reklámipari cégnél, hogy megtartsák a vezető pozíciójukat a folyamataik modernizációja mellett az aktuális céges trendeket is folyamatosan nyomon követik. Részben épp ezért csatlakoztak a Budapesti Értéktőzse Elite programjához is.

Itt egy olyan kezdeményezésről van szó, amelynek a keretében a gyors növekedést ambicionáló társaságok vezetői európai nagyvállalatokkal, befektetőkkel, kereskedelmi bankok képviselőivel és tőzsdei szakemberekkel vehetik fel a kapcsolatot. 

Bárán László elmondta: kár lett volna kihagyni ezt a lehetőséget. Az Elite-programnak hála eddig egyszer voltak kint Londonban és az útjuk során sok hasznos tapasztalattal gazdagodtak. „Az első modul, a céges stratégia építésről szólt. Lehet ez így triviálisnak hangzik, de egy stratégia alkotási folyamat során, rengeteg akár nehéz kérdésre kell őszinte választ adni. Ami hozzá segít minket ahhoz, hogy holnap jobb és sikeresebb céggé válhassunk.

Ebben nagy segítség, ha látsz és hallasz hasonszőrű cégeket, akik hasonló problémákkal küzdenek vagy hasonló szituációban vannak vagy esetleg te tudsz nekik segíteni egy már korábbi megoldásoddal. Ezek mind-mind olyan hasznos információ és tapasztalat cserék, ami minket is közelebb visz a megoldáshoz. Akár csak erőt adva egy-egy nehezebb döntés meghozatalához – nyilatkozta az Elite programról az ügyvezető a Növekedés.hu-nak.

Nettó árbevétel (milliárd Ft)

  • 2014 – 2,62
  • 2015 – 2,51
  • 2016 – 2,83,3
  • 2017 – 3