Tiborcz István cége eladná Appeninn-részesedését

Pénzügy2020. ápr. 22.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Eladná az Appeninn Nyrt.-ben meglévő 29,30 százalékos tulajdonrészét a BDPST Zrt. ingatlanfejlesztő és –forgalmazó társaság. Miként azt az Appeninn Nyrt. is jelezte a Budapesti Értéktőzsde honlapján, a BDPST Zrt. a birtokában lévő részvénycsomagot értékesíteni szeretné, és kezd ennek lehetőségeiről tárgyalásokba ingatlan- és tőkepiaci szereplőkkel - olvasható a BDPST közleményében.

A BDPST Zrt. 2018 decemberében szerzett az Appeninn Nyrt.-ben 20,59 százalékos tulajdoni hányadot, amelyet 2019 novemberében növelt 29,30 százalékra. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett, tízéves piaci jelenléttel és magas kihasználtságú ingatlanportfólióval rendelkező társaság akvizíciójával a BDPST Zrt. célja a tevékenységének diverzifikálása, valamint jövőbeli üzleti építkezésének újabb stratégiai pillérrel történő megalapozása volt.

„Meggyőződésem volt 2018-ban, hogy egy jelentős portfólióval és komoly növekedési potenciállal rendelkező tőzsdei társaságban szerzett részesedést a BDPST Zrt., amelyet az Appeninn Nyrt. eredményei azóta is igazoltak. Ezzel összhangban növeltük tovább a részesdésünket 2019 őszén, amikor erre lehetőség nyílt. Az Appeninn Nyrt. sikeresen fogott nagyszabású fejlesztési projektekbe, hajtott végre akvizíciókat, vont be friss forrást, és épített új menedzsmentcsapatot” – emeli ki Tiborcz István, a BDPST Zrt. minősített többségi tulajdonosa.

A BDPST Zrt. tulajdonszerzése óta eltelt időszakban az Appeninn Nyrt. jelentős fejlődésen ment keresztül. A gyors ütemű fejlődést az Appeninn Nyrt. új menedzsmentcsapata irányította. A társaság, a dinamikus növekedést megcélzó, ötéves üzleti stratégiájának megfelelően jelentős ingatlanakvizíciókat hajtott végre, elsősorban a minőségi budapesti irodaházak piacán.

Így került a tulajdonába – a többi között – az Ü48 Corner Center vagy egy nagy értékű, Montevideo úti irodaépület. De megjelent az Appeninn Nyrt. a turisztikai piacon is: a Club Aliga területén, illetve Balatonfüreden a teljes balatoni turizmus szempontjából meghatározó, hosszú távú kikötő- és szálláshely-fejlesztési projektekbe fogott bele.

Mindezek mellett a vállalat, a további növekedés megalapozásához, sikeresen vont be 20,1 milliárd forintnyi, kedvező kamatozású friss forrást az MNB Növekedési Kötvényprogramjának keretében, piaci intézményi befektetők és a jegybank részvételével zajló aukción, miután megszerezte az ehhez szükséges besorolást a Scope Ratings nemzetközi hitelminősítőtől. A Scope hitelminősítő értékelte a társaság stabil alapjait és a menedzsment által felvázolt ambiciózus, de elérhető jövőképet.

A BDPST Zrt. tehát egy rendkívül sikeres tőzsdei társaságban meglévő tulajdonrészét értékesíti most - áll a közleményben.

"Annak idején azért is kezdtem el komolyabban ingatlanbefektetésekkel foglalkozni, mert ez egy olyan terület, amelyet kevésbé érintenek állami és önkormányzati tenderek, én pedig még a látszatát is el akartam kerülni annak, hogy a személyem miatt előnyben részesülnének az érdekeltségeim. Ahogy korábban is jeleztem, nem kívánok olyan cégben tulajdonos lenni, amely állami és önkormányzati támogatások elnyeréséért indul. Az Appeninn Nyrt. most – két balatoni ingatlanfejlesztési projektjéhez – vissza nem térítendő állami támogatást nyert el a független menedzsment döntése alapján beadott pályázatok útján, amely véleményem szerint összhangban van a társaság hosszútávú érdekeivel. A fenti vállalásom alapján azonban fel kívánom oldani az ellentmondást és meg kívánok válni a társaságban meglévő érdekeltségemtől” 

– ad betekintést a döntés mögöttes okaiba Tiborcz István.

Az Appeninn Nyrt. a Club Aliga, illetve a balatonfüredi kikötő fejlesztésére vonatkozóan, a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében nyújtott be pályázatot vissza nem térítendő állami támogatásokra; a két fejlesztési tervhez áprilisban összesen 2 milliárd forintot el is nyert.

A Club Aliga üdülőközpont területén, az évtizedek óta elhanyagolt épületek elbontását, illetve a zöldterület rekultivációját követően, teljes körű korszerűsítésbe kezd az Appeninn Nyrt., amelynek részét képezi egy 150-200 szobás szálloda felépítése, valamint egy új kikötő és parti étterem létrehozása is. A balatonfüredi fejlesztés pedig a kikötő teljes körű felújítását, illetve a városközpont beépítetlen területén egy prémium kategóriás szállodakomplexum felépítését foglalja magába. A szálláshelyfejlesztéssel kapcsolatos pályázatok elbírálása jelenleg is folyamatban van.

„A projektek megvalósításával a balatoni turizmus újjászületett turisztikai központokkal, a helyi lakosok és nyaralótulajdonosok hozzáférhető, a mai igényeknek megfelelő pihenési lehetőségekkel gazdagodnak” – hangsúlyozza Tiborcz István, hozzátéve, hogy a közel négyezer Appeninn-részvényes érdeke is azt kívánta, hogy a társaság pályázzon a vissza nem térítendő támogatásra. „Ennek a helyzetnek a feloldására hoztam meg a szükséges döntést” – nyomatékosítja a BDPST Zrt. minősített többségi tulajdonosa.

Tiborcz István meggyőződése az is, hogy az Appeninn Nyrt. reputációjára árnyat vetettek az elsősorban a személye ellen irányuló, politikai indíttatású támadások;

„és ezen sajnos sem a társaság önmagukért beszélő üzleti eredményei, sem a tőzsdei jelenlét, illetve az azzal járó transzparencia nem tompított, sőt. Az ilyen jellegű támadások nemcsak a társaságnak és a BDPST tulajdonában lévő részesedésnek, hanem valamennyi kisbefektetőnek is ártottak” 

– fűzi hozzá a BDPST Zrt. minősített többségi tulajdonosa.