A tőzsdei lufik természetrajza

Tőzsde2019. szept 15.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

A valóság és a fikció közötti szűk területet az emberi fantázia tölti ki. Ez ágyaz meg a tőkepiaci buborékok kialakulásának.

Az elmúlt évben Ross Gerber, egy befektetési alapkezelő menedzsere egy Twitter üzenetben figyelmeztette klienseit, hogy a Tesla sikere más ágazatokat “veszélybe sodorhat”. Vajon melyek lehetnek ezek az ágazatok? Az olajipar, a robbanómotoros autógyártás, az autókereskedések, az autópálya üzemeltetők, az alkatrészgyártók, a benzinkutak. „Kifelejtettem volna valamit?” – folytatta a bejegyzést azt sugallva, hogy van még mondanivalója, majd hashtagekkel hozzáfűzte az Uber és a Netflix nevét is, mint a Teslához hasonló „bomlasztókét”. Gerber szerint ezek a félelmek magyarázzák azt, hogy média a Tesla, az Uber, a Netflix és a többi hasonló céghez félelemmel, bizonytalansággal és zavarodottsággal viszonyul.

Gerber tweetje azonban nem magyarázta meg, hogy mi a közös a három cég üzleti modelljében, mint ahogy azt sem, hogy ezek miért fenyegetik a hagyományos iparágakat. Nem is volt erre szükség, a magyarázatot összerakták maguk az olvasók.

Vonzó sztori állt így össze, amely szerint Dávid (vagyis a Tesla) legyőzi a Gólitátot, pontosabban esetünkben a Góliátokat, a hagyományos iparágak nagyágyúit. A történet jó és ismerős, csak az a baj vele, hogy tévedésen alapul. Azt feltételezi ugyanis, hogy a hagyományos gyártók érdekei azonosak. Ez azonban súlyos félreértés - állítják egy tanulmányukban Brent Goldfarb, és David A. Kirsch, az University of Maryland közgazdászai.

Goldfarb és Kirsch szerint a fikció és a realitás közötti, gyakran keskeny mezsgye az, ahol a gazdasági buborékok kelektkeznek. Ez az az űr, amelyet az emberi képzelet tölt ki a saját tapasztalatai, előítéletei, ismeretei alapján. A Gerber által sugallt világban nincsenek olajtársaságok, autógyárak, robbanómotorok, vasúttársaságok – az általunk ismert infrastruktúra teljesen átalakul. Ez a jövő azonban csak egy a számtalan lehetséges közül. Arról, hogy a Teslának és társainak milyen szerepe lesz ezekben a szcenáriókban senkinek nem lehet biztos tudása.

A jövőben csak egy dolog biztos: a bizonytalanság – szól a mondás.

Gerber és a befektetési tanácsadók jövőre vonatkozó víziója számos megjósolhatatlan, sőt kontrollálhatatlan feltételezésen alapul. Ebben az értelemben a Tesla árfolyamának alakulása Gerber narratíváját tükrözi – ennek alapján lufi.

A gazdaságtörténet tele van hasonló példákkal. A 17. századi tulipán-őrület Hollandiában.

Vagy egy időben közelebbi példa: a rádió elterjedése az 1920-as években. Akkoriban csaknem 700 rádióállomás alakult – az Egyesült Államok nagyjából ma is meglévő középhullámú infrastruktúrája. Világos volt, hogy a rádiózásé a jövő, azt azonban senki nem tudta megmondani, hogy ez milyen üzleti modellben valósul majd meg – hasonlóan ahhoz, hogy ma se tudja senki, miként alakítja át az elektromos autózás a világot. Így ha valaki 1922-ben bevásárolt kommunikációs cégek és rádiógyártók részvényeiből komoly kockázatot vállalt.

Egy iparági lap, a Radio Broadcast 1924-ben esszé pályázatot hirdetett. A téma az ágazat alapkérdése volt: hogy csináljunk pénzt a rádiózásból, ki és hogyan fog érte fizetni? Az 500 dolláros fődíjért (ma kb. 7 ezer dollár) 800 esszéíró szállt versenybe. Mindegyik narratíva többé kevésbé elfogadta azt, hogy az új iparág csak vállalkozói alapon működhet. 

David Sarnoff, a Radio Corporation of America, a legendás RCA társ-alapítója 1919-ben azt gondolta, hogy előfizetői díjakat lehet szedni, csakúgy, ahogy a szintén szárnyait bontogató telefontársaság, az AT&T teszi. Gondolta ezt annak ellenére, hogy tisztában volt vele: lehetetlen ellenőrizni, hogy ki mikor, hol és mennyi időre kapcsolja be a rádiót és melyik állomást hallgatja. 

Sarnoffék minden esetre sikeresen indultak: az RCA papírjainak árfolyama 1926. januárjában már 43 dolláron forgott a New York-i tőzsdén. A befektetők egymást tiporták, hogy részt vehessenek az új technológia által kínált profitban. 1923 és 1926 között összesen 18, a rádiózással kapcsolatos nyilvános részvénykibocsátást hajtottak végre. Három évvel később, 1929-ben az RCA részvények árfolyama már 568 dollárra száguldott. További 3 évvel később azonban mindössze 15 dollárra zuhantak, aztán hosszú évtizedeknek kellett eltelnie ahhoz, hogy az RCA papírok ismét elérjék az 1929-es szintet. Visszatekintve elmondhatjuk, hogy a rádió-ágazatba való befektetés nem volt jó üzlet hosszú távon. 

Ebből a példából is láthatjuk, hogy a tőkepiaci buborékok gyakran egy technológiai újítás nyomán alakulnak ki.

Egy új sztorit nem csak elmesélni, de eladni is lehet. Persze van példa a fordítottjára is. Az inzulint 1929-ben fedezték fel és kezdték el a gyógyászatban alkalmazni. A sztorit szerte a világon megírták az újságok.

A történetnek hihetetlen ereje van: a gyilkos kór által sújtott, a halál szélén tántorgó gyerekeket egyszer csak megmenti a modern orvostudomány. Befektetők tömegei álltak volna sorba, hogy részt vegyenek ebben a történetben. Erre azonban nem volt lehetőségük, ugyanis az inzulint gyártó Eli Lilly magántársaságként működött. A történetből nem is lett tőkepiaci lufi. 

A rádió- és az inzulin sztoriból leszűrhetünk egy nagyon fontos dolgot: a buborékok pszichológiájának gyakran lényegi eleme, hogy a befektetők nem csak profithajhászásból szállnak be egy adott részvénybe.

Ha elég vonzó a sztori, maguk is részesei szeretnének lenni a történetnek – befektetéseiken keresztül. A jövőt jelenné tevő, forradalmi rádió technológia. A beteg gyerekeken segítő inzulin.

Többek ezek, mint egyszerű számtanpéldák, érzelmi kötődést teremtenek, bevonják az embereket a történetbe, ami pénzügyi elkötelezettséget teremt a „jó ügy”iránt. A buborékoknak tehát történetre van szükségük, mégpedig kellően vonzó történetre. Minden startup, minden kezdő vállalkozás egy jövőre vonatkozó vízióval, sztorival indul. Minden befektetés egy jövőre vonatkozó várakozást testesít meg. Emberek állnak össze, forrásokat szereznek, szövetségeket kötnek, termékeket és szolgáltatásokat fejlesztenek egy elképzelt jövő jegyében. 

A séma nagyjából változatlan: kell egy főszereplő, amely gyakran, de nem szükségszerűen valamilyen új technológia, kell egy forgatókönyv, amelyben a főszereplő legyőzi a gonosz erőket (vagy a fennálló berendezkedést) és kell egy happy end, amelyben a nap süt, az ég kék, a fű zöld és az emberiség diadalmasan menetel tovább a haladás útján.

A sémának számtalan variációja van, a rádiós esszépályázatra beérkezett 800 pályamű jól szemlélteti, hogy hányféle sztorit lehet felfűzni egy ilyen ötletre. Fontos persze mindehhez hozzátenni azt, hogy a történet nem lehet túlságosan elrugaszkodva a valóságtól – senki nem fektetne be egy teleportálást hirdető cégbe. Olyan történet kell tehát, amely a valóság elemeiből indul ki és hagyja, hogy a tények és a fikció közötti űrt az emberi fantázia töltse ki. Ezáltal válik vonzóvá.

Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol már nem a piacra dobni kívánt technológia vagy ötlet versenyez a befektetők pénzéért, hanem a különböző narratívák.

Sokkal izgalmasabb dolog a bolygó jövőjét megmentő elektromos autókról beszélgetni, mint az ezekben lévő technológiai fejlesztésekről. Senki nem akar az az ember lenni, aki hitetlenkedett, kételkedett a repülőgépekben 1903-ban, Észak-Karolinában, amikor Wright testvérek által konstruált kétszárnyű gép a levegőbe emelkedett. Holott valójában még több mint 30 évnek (és számtalan csődbe ment vállalkozásnak) kellett eltelnie ahhoz, hogy a vállalkozók kitalálják hogyan is lehet a légiközlekedésből pénzt csinálni. 

Goldfarb és Kirsch elemzése azt mutatja meg, hogy az elmesélt (nekünk beadott) befektetési történetek általában túlságosan leegyszerűsítettek.

Az ember hajlamos arra, hogy a narratívára figyeljen, hogy a történet ragadja meg, hogy higyjen benne, s így a megvalósításban (értsd a pénzcsinálás módjában) rejlő esetleges hibákat figyelmen kívül hagyja. Szeretünk hinni a hőskölteményekben és nehezen hisszük el, hogy azok között van sok olyan is, ami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Gyakran elfeledkezünk a konkurenciáról is. (Az 1920-as évek rádiós piacán a verseny nyomta le az árakat, alacsony volt a piacra lépési költség, nagy volt a verseny, nyomott árrések alakultak ki szerény profitot eredményezve.)

A buborékok kialakulásának az olyan narratívák kedveznek, amelyek nyitottak. Abban az értelemben, hogy nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy mikor van végük. Irving Fisher, egy amerikai vállalkozó, nem mellesleg a Yale Univeristy nagyrabecsült közgazdásza az 1929-es tőzsdei összeomlás, a Nagy Depresszió kezdetet előtt csupán két héttel még biztos volt abban, hogy az árfolyamok “egy folyamatosan magas szinten” stabilizálódnak.

Ezt gondolták azok is, akik a 17. században Amszterdamban tulipánokat vettek. Goldfarb és Kirsch szerint ezt gondolják azok is, akik napjainkban Tesla részvényeket vesznek.

A szerzők szerint az amerikai elektromos autóipar üdvöskéjére csúfos árfolyamzuhanás vár – persze ennek idejét a narratíva nyitottsága miatt lehetetlen megbecsülni.