ÁSZ: nem a hibakeresés, hanem a közpénzügyek fejlesztése a cél

Pénzügy2021. dec. 2.D.F.D.
A rovat támogatója:

Fontos digitalizációs fejlesztéseket hajtott végre az Állami Számvevőszék. Ezek segítségével közpénzt spórolnak, csökkentik a papír használatot, és az ellenőrzött társaságok - szervezetek terheit is csökkentik. Az ellenőrzések is megújultak, bevezették a kockázatalapú ellenőrzéseket. Fontos változás továbbá, hogy a feltárt szabálytalanságokról figyelemfelhívó levélben értesítik az ellenőrzötteket.

Komoly fejlesztéseket hajtott végre az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az ellenőrzések terén és ennek érdekében 2018 óta számos digitalizációs fejlesztést is megvalósítottak - tudtuk meg az ÁSZ online sajtóeseményén. 

Fejlesztik a jelentéseket

A számvevőszék egyik stratégiai célkitűzése, a jelentések folyamatos fejlesztése, hogy mindig világosan és egyértelműen fogalmazzák meg az ellenőrzések eredményeit - fogalmazott Domokos László az ÁSZ elnöke.

Fontos, hogy a sajtó és a Parlament is megfelelő információkat kapjon, illetve azt is figyelembe veszik, hogy a jelentések közérthetőek legyenek - hangsúlyozta.

Kiemelte, hogy a jelentések mind formailag és tartalmilag jelentősen megújultak.

Digitális átállás

Ehhez fontos lépcső volt, hogy az ÁSZ-nál is elindult a digitális átállás, mivel be kell lépni az új technológiai korba.

Ennek érdekében bevezették a digitális kritériumrendszerek alkalmazását a szervezeti működésben és ellenőrzési tevékenységben.

Emellett kiépítették az elektronikus adatbefogadó rendszert, és sokat tettek a papír mentesség elérésének érdekében - ismertette.

Az új adatbefogadó rendszer

az ellenőrzött szervezetek számára is előnyös,

mivel kevésbé terheli meg azokat. Emellett a digitalizációval közpénzt is lehet spórolni - tette hozzá.

A digitalizáció térnyerésével az Állami Számvevőszék különböző módszertani fejlesztéseket és folyamatszervezési megoldásokat is végrehajtott.

Így sikerült elérni például, hogy 30 év működés után mára mind a 3197 darab település integritásának az ellenőrzése egyidejűleg történt meg.

Az elindult folyamatokat a koronavírus-járvány is gyorsította.

Megerősödött az ÁSZ tanácsadói szerepe és nőtt az ellenőrzések hatékonysága,

illetve megvalósult a személyes érintkezés nélküli kapcsolattartás - húzta alá.

Kockázatalapú ellenőrzések

Nagyon fontos eredmény továbbá, hogy bevezették a kockázatalapú és monitoring típusú ellenőrzéseket – hangzott el az eseményen.

Így kevesebb dokumentumot kell ellenőrizni, szélesebb körben kerülhet sor az ellenőrzöttek értékelésére,

a tapasztalatokról jelentősebb számú ellenőrzött kap rövid időn belül visszacsatolást és gyorsabban javulhat a közpénzügyi helyzet.

Fontos, hogy az új kockázatalapú ellenőrzési rendszerben

nem a hibakeresés a hangsúlyos, hanem a közpénzügyek fejlesztése

– tudtuk meg. Épp ezért az ilyen ellenőrzések során az ÁSZ figyelemfelhívó levelek formájában jelez az ellenőrzöttek vezetői felé a feltárt hiányosságok javítása érdekében.

Csökkentek a kockázatok

A fenti módszertan bemutatása érdekében ismertették a nemzeti tulajdonú gazdasági társaságok kockázatalapú ellenőrzésének legutóbbi eredméyneit is.

Összesen 11 önkormányzati gazdasági társaságot és 2 állami gazdasági társaságot ellenőriztek. Az önkormányzati gazdasági társaságok önkormányzatoktól átvállalt közfeladatokat végeztek, az államiak pedig ingatlanok hasznosításával és fiatal tehetségek művészeti karrierjének a menedzselésével foglalkoznak.

Az ellenőrzés eredménye alapján egy társaság volt, amelyik eleget tett az alapvető jogszabályi követelményeknek.

Viszont 9 társaság esetében az ellenőrzött időszakot követően az ÁSZ felhívásának a hatására csökkentek a vagyongazdálkodási kockázatok. Ezzel szemben csupán két társaság volt ahol nem intézkedtek a feltárt kockázatok csökkentésére. 

Az ÁSZ egyébként

a közelmúltban 3 ellenőrzést hajtott végre a fentebb ismertetettet is beleértve és ezek során 33 figyelemfelhívó levelet küldött ki, amikben ismertette a feltárt szabálytalanságokat, ennek hatására pedig az ellenőrzött társaságok - szervezetek túlnyomó többsége csökkentette a vagyongazdálkodási kockázatokat.

A sajtótájékoztatóról bővebben ITT olvashat.