Az OTP Bank a kisvállalkozásokra szabta új teljesítménynövelő csomagját

Pénzügy2021. szept. 10.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az idei második negyedévben a nyers adatok szerint 17,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A gazdasági fellendülésben komoly szerepet játszottak a Magyarországon legtöbb munkavállalót foglalkoztató mikro- és kisvállalkozások is. Az OTP Bank rájuk szabta új teljesítménynövelő csomagját, amelyben a kedvezményes kamatozású szabad felhasználású hitel mellett egyedi biztosítási ajánlat, valamint további, a számlanyitáshoz kapcsolódó engedmények is szerepelnek.

A pandémia sok vállalkozást megtépázott, mások számára azonban új lehetőségeket nyitott a fejlődésre, ami a statisztikákban is megmutatkozott. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a járvány miatti korlátozások 2020. márciusi bevezetését követően visszaesett a regisztrált vállalkozások száma, júniustól azonban enyhén ismét emelkedni kezdett.

Idén április végén már 1,8 millió regisztrált vállalkozás volt Magyarországon, ami az egy évvel korábbinál 1,7, a járvány kirobbanása előtti, 2020. februárinál pedig 1,6 százalékkal több. Idén csak az első négy hónapban csaknem 49 ezer új vállalkozást jegyeztek be, ami a tavalyi év azonos időszakához képest 22 százalékos növekedést jelent.

„A koronavírus járvány hatásai a gazdaság számos területét érintették és még mindig sok vállalkozás keresi a megoldást a további növekedés vagy éppen a hosszútávú fenntarthatóság finanszírozására. Ebben jelenthet segítséget számukra, hogy az államilag támogatott hiteleknél jóval kevesebb feltétellel igényelhető, szabadon felhasználható kölcsönnel teremthetik meg terveik pénzügyi hátterét”

– mondta Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank Mikro- és Kisvállalkozási Főosztályának vezetője.

Az OTP Bank „Vállalkozzon szabadon!” kedvezményei

A hitelintézet új kisvállalkozási csomagjában található konstrukció előnye, hogy hosszú távra – akár 15 éves futamidővel –, ráadásul magas, legfeljebb 250 milliós felső összeghatárig igényelhető, valamint teljesen szabadon felhasználható, emellett újalapítású vállalkozások számára is elérhető.

Így a lehetőség azoknak a mikro- és kisvállalkozásoknak lehet igazán vonzó, amelyek üzleti döntéseikben nagyobb mozgásteret igényelnek, ezért rugalmasan, megkötések nélkül szeretnék felhasználni a rendelkezésükre álló pénzügyi forrásokat. Azon vállalkozásoknak, amelyek idén október 31-ig igénylik a hitelt, az OTP Bank jelentős – 2 százalékos – kedvezménnyel biztosítja a konstrukciót 2022. december 31-ig.

További engedmények

Az új ügyfelek számlanyitás esetén akár 12 hónapon keresztül használhatják díjmentesen vállalkozói számlájukat, míg az OTP Bank meglévő ügyfelei számára 6 hónapon keresztül nem számítja fel a számlavezetési díjat a hitel folyósítását követően.

A csomagban szerepel még egy egyedi, a Vállalkozói Védelmező Személybiztosítás megkötésére vonatkozó ajánlat is, amelynek egyhavi díjmentességre vonatkozó kedvezményét október 31-ig bárki igénybe veheti a hitelajánlattól függetlenül.