BÉT: gyengült a magyar részvényindex októberben

Pénzügy2020. nov. 2.MTI
A rovat támogatója:

Októberben a nemzetközi trendnek megfelelően a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is csökkentek az árak, bár kisebb mértékben, mint a nagyobb európai piacokon; a BUX 32 924 pontról 2 százalékkal, 32 279 pontig esett - közölte a BÉT hétfőn .

A teljes forgalom 173 milliárd forint volt, egy napra vetítve 8,3 milliárd forint.


A közlemény szerint

a több hónapos emelkedő trend után októberben kissé visszaestek a nemzetközi részvénypiacok, amely ebben a hónapban eleve gyakori jelenség, ugyanakkor most a koronavírus-járvány második hulláma is aggasztja a befektetőket.


A részvénypiacokon március óta tartó, emelkedő trendet októberben korrekció szakította meg, amely összességében már aktuális volt, különösen az amerikai tőzsdéken, hisz ilyen hosszú fellendülés még kiváló gazdasági helyzetben is ritka, a mostanihoz hasonló válsághelyzetben pedig példátlan.
Ráadásul Európában kiteljesedett a járvány második hulláma, amely sok országban kisebb-nagyobb korlátozásokat hozott, lassítva a válságból való kilábalás ütemét.
A tavaszi-nyári fellendülést vezető amerikai részvénypiacokon kisebb volt a csökkenés, Európában azonban az indexek többsége a májusi szintekre esett vissza.


A csökkenés nagyrészt a Mol árfolyammozgásának tudható be: az újra tomboló járvány keresletcsökkenést és így áresést hozott az olaj piacán, így általában az olajcégeket is kerülik a befektetők. A Mol ára 1691-ről 1527 forintig csökkent.


 Az OTP ugyanakkor, amely 94 milliárd forinttal az összeforgalom 54 százalékát adta a hónap folyamán, az általános iránnyal szemben emelkedni tudott, 9340 forintról 5 százalékkal, 9810 forintra.
A második legnagyobb forgalmú részvény a Richter volt az összforgalom 21 százalékával, a gyógyszergyár papírja 6550-ről 6425 forintra esett vissza.
A Telekom ára is csökkent 4 százalékkal, ugyanakkor forgalma erősödött az előző havi alacsony szintről, az összforgalom 2 százalékát adta.
A brókercégek kereskedési rangsorában a Wood végzett az élen 94,3 milliárdos forgalommal, amely az összforgalom 27 százaléka. Második helyre került az Erste 83,7 milliárddal, ezt követi a Concorde 76,3 milliárdos forgalommal - írta a BÉT.