Hogyan kezdjünk bele a tőzsdei befektetésbe? 

Pénzügy2021. júl. 14.Fellegi Tamás
A rovat támogatója:

A hazai értékpapírpiac legrégebbi szereplője, a Napi.hu korábbi, jelenleg tiszteletbeli főszerkesztője, Korányi G. Tamás beszélt tapasztalatairól a Trend FM Prémium kategória műsorában.

Tanulási folyamat, tapasztalatszerzés

Korányi G. Tamás a rendszerváltás előtt, 1983-tól kialakuló értékpapírpiacot is ismerte már, hiszen egyedüliként kezdett róla írni az akkori sajtóban. André Kostolany könyvein nevelődött, illetve amerikai és nyugat-európai szerzők műveit olvasta, és magát archaikus befektetőnek tartja: még ma is telefonon ad megbízást, a magyar tőzsdén kereskedik, persze emellett azért használja az internetet, ott tájékozódik.

Információk

A BÉT nyitásakor és kevéssel utána, 1990-91-ben abban a helyzetben volt, hogy az egyetlen gazdasági lap tőzsderovatát vezette, így nem volt információ hiányában: még a brókerek is az ő rovatát olvasták kereskedés előtt, onnan tájékozódtak. Ma már a cégek közzéteszik az őket érintő híreket, eseményeket: ezek a tőzsde honlapján is elérhetők, a gazdasági portálok is tudósítanak róla, így mindenki, aki követi az eseményeket, ma már időben értesülhet róluk.

Ha valaki más piacokon, például amerikai részvényekkel kereskedik, akkor is megtalálja a megfelelő oldalakat, ahol információhoz juthat, és megteheti, hogy számára szimpatikus egy szektor, aki vásárol egy olyan ETF-et, amely az adott szektorban képez egy portfóliót. Ha ezzel elégedettek vagyunk, akkor közvetlenül is választhatunk részvényt, legyen az mexikói olajvállalaté vagy brazil bányarészvény, vagy bármi, amit szimpatikusnak tartunk.

Kezdeti lépések

Ami az első befektetési lépéseket illeti: Korányi szerint megtakarításunk kisebb részével érdemes belevágnia a részvénybefektetésekbe, semmiképpen az egésszel, viszont akár spekulatív eszközökkel is foglalkozhatunk, persze úgy, hogy ez megélhetésünk biztonságát ne veszélyeztesse. Pénzünk egy részét célszerű kötvényekben tartani, ezek lehetnek euró alapúak, ami mindjárt a forint leértékelődése ellen is véd, de lehet amerikai, dollárban denominált kötvény, esetleg emellé vehetünk olyan osztalékrészvényt, amely már nagyon régóta, akár sok évtizede folyamatosan, negyedévről negyedévre növeli osztalékát.

Hozamból élni csak nagy tőkével lehet

Ahhoz, hogy valaki kizárólag befektetéseinek hozamából élhessen, meglehetősen nagy összegre van szükség, hisz ha mondjuk 5 százalékos hozammal számolunk, akkor teljes éves költekezésünk 20-szorosára van szükség, ami persze mindenkinél más összeg attól függően, mekkora éves összeg az, ami megélhetését a maga által elvárt szinten fedezi.

A teljes műsort itt lehet meghallgatni.