Jelentősen nőtt a mobil adatforgalom, a vártnál sokkal jobb a Magyar Telekom eredménye

Tőzsde2020. nov. 4.Növekedés.hu
A rovat szponzora:

A Magyar Telekom konszolidált adózott eredménye éves összehasonlításban az elemzői várakozásokat meghaladóan, 50,9 százalékkal 19,7 milliárd forintra nőtt az idén a harmadik negyedévben, árbevétele 1,8 százalékkal 167,7 milliárd forintra emelkedett - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján megjelent gyorsjelentésében.

Idén az első kilenc hónapban a Magyar Telekom csoport szintű árbevétele nem változott, 484,2 milliárd forint volt, az adózott nyereség pedig 3,7 százalékkal 30,4 milliárd forintra csökkent.A társaság közleménye idézi Rékasi Tibor vezérigazgatót, aki elmondta: 2020 harmadik negyedévében a Magyar Telekom változatlanul jó eredményeket ért el, így a tervek szerint haladnak éves célkitűzéseik elérése felé.

A bevételek 3,0 milliárd forinttal, 1,8%-kal 167,7 milliárd forintra nőttek 2020 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest - áll a jelentésben.

A bruttó fedezet az előző évihez hasonló szintet ért el, 95,2 milliárd forint volt 2020 harmadik negyedévében, mivel a bevételnövekedést ellensúlyozta az egyéb közvetlen költségek emelkedése, a korábban említett megnövekedett készülékértékesítések miatt.

A közvetett költségek javultak a folyamatos költségtudatosságnak és a költségcsökkentési intézkedéseknek köszönhetően. Így az EBITDA AL 0,8 milliárd forinttal, 1,5%-kal 54,9 milliárd forintra nőtt 2020 harmadiknegyedévében az előző év azonos időszakához képest, míg 2020 első három negyedévében az EBITDA AL 146,0 milliárd forintot tett ki.

A nettó adósság 439,5 milliárd forintra nőtt 2020. szeptember 30-ra, ami 40,7%-os nettó adósság / teljes tőke aránynak felel meg.Az egy előfizetőre jutó átlagos mobil adatforgalom 40%-kal nőtt 2020 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest, elsősorban a lakossági ügyfelek körében tapasztalt erős kereslet következtében, aminek köszönhetően a mobil adat bevételek 10,4%-kal nőttek - derül ki a jelentésből.

Az idei évre a Telekom publikus célkitűzései változatlanok: a bevételek stagnálására számítanak 2020-ban és 2021-ben is, a 2019-es 666,7 milliárd forinthoz képest. Az EBITDA eredményben idén és jövőre egyaránt 1-2 százalékos növekedésre a 2019-es 197,6 milliárd forint után.