Két részvénycsoport, ami remek beszállási lehetőséget kínál

Tőzsde2020. márc 1.Fellegi Tamás
A rovat támogatója:

Nagyot estek a részvénypiacok, és persze eshetnek is még, de vannak olyan szegmensek, melyekre fényes jövő várhat a víruspánik múltával, véli Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő befektetési igazgatója. A szakember a Trend FM Prémium kategória műsorában beszélt erről, de két hazai blue chip is szóba került, az OTP mellett Telekomot került górcső alá.

Pánik a részvénypiacon

A héten látott részvénypiaci pánik Gyurcsik Attila szerint csak relatív értelemben nagy, előtte túl nagy optimizmust tapasztalhattunk, pedig koronavírus-probléma már akkor is volt. A mostani zuhanás egy átlagos korrekciónak felel meg, csak szokatlanul heves volt, igen rövid idő alatt zajlott.

A befektetők most válogatás nélkül adnak mindent, ami egy ilyen szokatlanul elnyúló emelkedési időszak után természetes, hisz komoly profitot lehet realizálni. Gyurcsik Attila optimista: az emberiség túl fogja élni a járványt (gazdasági értelemben is), ráadásul szerinte a gazdaságpolitika is támogató lesz. Monetáris értelemben erre a jegybankok közül a Fednek van tere (kamatcsökkentés), fiskális stimulusban viszont Németország lehet a vezető, miután költségvetése többletes. A szakember szerint, ha a németek stimulálnak, az önmagában elég, akkor például az eladósodott olaszoknak nem kell ezt tenniük. Az EU-ban vannak költségvetési tartalékok, miután a legtöbb ország költségvetése most fegyelmezett, nem úgy mint az USA esetében, ahol már eleve van egy 6 százalék körüli hiány.

OTP

A műsorvezető a hazai részvénypiacra térve megkérdezte, hogy van-e értelme hosszabb távra OTP-t venni. Gyurcsik Attila elmondta, hogy az OTP kevesebbet esett a mostani pánikban, mint a többi európai bank, miközben magasabban árazott, mint azok többsége. Ez a relatív erő szerinte annak köszönhető, hogy az OTP jól fekteti be a pénzét: akvirációkat hajt végre. A Raiffeisen értékeltsége csak feleakkora az OTP-hez viszonyítva, de ennek meg is van az oka: ül a készpénzen, nem akvirál, de nem is fizeti ki osztaléknak.

Gyurcsik Attila abban bízik hogy ha az OTP nem talál elég vonzó befektetési célpontot, akkor kifizeti inkább a pénzt osztaléknak, így a papír vonzó befektetés maradhat továbbra is.

Telekom

A Magyar Telekom esetében a szakember nem érti, miért vágták vissza az osztalékot, ez nagyon nem tetszik neki akkor sem, ha helyette saját részvényt vesz a cég. A Telekom osztalékpapír, a részvényesek osztalékot szeretnének, és főleg kiszámítható és transzparens osztalékpolitikát, amelyben látszik mi, miért történik. Így nem érthető a mostani 2 milliárdos vágás, transzparens osztalékpolitika esetén talán látni lehetne az okot.

A többségi tulajdonos, a Deutsche Telekom osztalékpolitikája egyébként egyszerű: annyit fizet ki, hogy a cég a nettó adósság/EBITDA arányát 2,2-2,7 között tartsa. Ha ezt a stratégiát követné a Magyar Telekomnál is, akkor most ki kellene fizetni 130 forintot egyszeri osztaléknak, utána évről évre kb. 50 forintot, és így is maradna évi 15-20 milliárd forint frekvenciára, hálózatcsinosításra, és az egyéb szükséges fejlesztésekre.

A frekvenciára ugyanakkor valóban kellhet pénz, mivel az 5G pályázat mellett a lejáró 900-as és az 1800-as frekvenciákat is meg kell újítani pályázatokon, ez összesen 100-150 milliárd forint is lehet (erre persze nem elég az évi 15-20 milliárd, igaz, hogy van 130 milliárdnyi tartalék). Gyurcsik Attila szerint azonban ezzel együtt is elmarad az osztalék az optimálistól, 50 forintot igenis ki kéne fizetni évente. Ekkor nem 420 forint lenne a részvényárfolyam, mint most, hanem 600-700 forint körül.

A műsorvezető megkérdezte, hogy tekinthető-e 5 forintnyi osztalék-egyenértékének a sajátrészvény-vásárlás? Gyurcsik Attila szerint a visszavásárlás ésszerű annyiból, hogy könyvszerinti érték alatt zajlik, tehát valóban értékteremtő, ugyanakkor rossz hír, hogy ezáltal a cég maga szívja ki a részvényt a piacról, és tovább romolhat a részvény eleve kis likviditása. Ha inkább kifizetné a nagy osztalékot, magasabb lenne a részvényár, megélénkülne a forgalom, visszakerülne a részvény MSCI Emerging indexbe, és akkor pláne megnőne a forgalma, újra igazi blue chip lenne.

És hogy mennyire reális a Telekom fő tulajdonos általi tőzsdéről való kivezetése? Gyurcsik Attila szerint ez kérdés már 15 éve aktuális, és a lehetőség kézenfekvő is lenne, hisz a Deutsche Telekom szempontjából értelmetlennek tűnhet tőzsdén tartanai a leányvállatokat, így ez csak elhatározás kérdése. A felvásárlási ajánlat jelenleg kb. 560 forint lenne, nem rossz a részvényeseknek, mint opciós lehetőség.

Görög részvények és európai autógyárak

Arra a kérdésre, hogy mibe fektetne most, Gyurcsik Attila a görög papírokat és az európai autógyárakat nevezte meg, előbbiek hirtelen túl sokat estek, utóbbiakat pedig régóta kerülték, most már kifejezetten olcsók, az iparág ugyanakkor ciklikus, így óhatatlanul jön a felívelés.