Két út a tőzsdei olajcégek előtt

Tőzsde2021. márc. 27.Fellegi Tamás
A rovat támogatója:

Hogyan reagálhatnak az olajipari vállalatok az elektromos autózás elterjedésére? Többek között erről is szó volt a Trend FM Prémium kategória műsorában, ahol a vendég ezúttal Török Lajos, az Equilor Zrt. vezető elemzője volt.

Forint erősödés

Az MNB monetáris tanácsa nem változtatott a kamatokon, de jelezte, hogy az átmenetileg megugró infláció nem okoz gondot, azt kordában fogja tartani, Török Lajos szerint ennek eszköze az egyhetes kamat lehet. A jegybank üzenete megnyugvást hozott a forint piacán, komoly erősödés zajlott a kamatdöntő ülés követő napokban.

Amerikai monetáris politika

Az elemző szerint az Egyesült Államokban sem lesz jelentős infláció, legfeljebb egy rövid időszakban a gazdasági nyitás idején, így viszont az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed sem kényszerül arra, hogy változtasson igen laza monetáris politikáján, lehetővé téve a járvány hatására igen magasra növekedett amerikai államadósság finanszírozását.

Bankrészvények

A Fed olyan döntés is hozott, hogy június 30. után immár fizethetnek osztalékot és vásárolhatnak sajátrészvényt a bankok, vagyis helyreáll a járvány előtti állapot. Ez jól hatott általában a bankrészvények árfolyamára, az európai bankok is erősödtek.

Geopolitikai helyzet

Ami viszont nem jól alakul Amerika tekintetében, ez a külpolitikai helyzet. Joe Biden elnöktől azt várták, hogy Kínával javítani fogja a kapcsolatokat, ezzel szemben még romlott is a helyzet, és Oroszországgal szemben is ellenségesen lép föl, lényegében a hidegháború óta a legrosszabb szintre kerültek a kapcsolatok.

Hazai blue chipek: OTP

A fő kérdés, hogy a moratórium lejárta után mi fog történni, milyen arányban jelentkezhetnek fizetési problémák. Török Lajos bízik abban, hogy nem lesznek komoly gondok, miután addigra a gazdasági fellendülés is beindul. Ha így lenne, akkor a korábbinál akár lényegesen nagyobb osztalék is érkezhetne a banktól, ami a részvényeseket igencsak megörvendeztetné.

Mol

Arra a kérdésre hogy milyen út állhat az olajipari vállatok előtt a következő 5-10 éveben, két lehetőséget említett az elemző: az egyik, hogy az elektromos áram piacára lépnek át (Royal Dutch), alkalmazkodva az elektromos autózás elterjedéséhez, a másik, amit a Mol is választott, a petrolkémia (vegyipar) illetve a kiskereskedelem felfuttatása, az áramvételező hellyé alakuló benzinkutakon, ahol a 15-20 perc alá nem szorítható töltési időt fogyasztással, vásárlással, étkezéssel, kávézással tölthetik az autósok.

Telekom

A Magyar Telekomnál továbbra is az osztalék a fő kérdés, amely most minimális, így osztalékpapírként nem lehet tekinteni rá. Ráadásul jóval alacsonyabb a eladósodottság, mint más európai telekom cégnél, beleértve az anyavállalat Deutsche Telekomot, így az alacsony az osztalékra semmilyen ésszerű magyarázat nincs.

Richter

A Richtert kissé alulértékeltnek tartja az elemző, mivel szerinte önmagában a Vraylar, mint húzótermék érhet csak részvényenként 6000 forintot, és jelentős a nőgyógyászati üzletág értéke is. A Vraylar által képviselt érték persze nagyban függ attól is, hogy kiterjesztik-e újabb betegségtípusokra, ami nagymértékben növelheti az értékesítést.

A teljes adást itt lehet meghallgatni.