Lesz-e új történelmi csúcs a részvénypiacokon?

Pénzügy2019. nov. 7.Harsányi Péter
A rovat támogatója:

A Fed és az Európai Központi Bank lazító lépései, az olcsó pénz, valamint a szezonális hatások akár újabb történelmi csúcsra repíthetik a részvénypiacokat az Egyesült Államokban. Cinkotai Norberttel, a KBC Equitas vezető elemzőjével beszélgettünk, aki szerint az Apple és a Microsoft részvényeiben lehet még növekedési potenciál.

Mozgalmas évet tudhatnak maguk mögött idén a tőzsdék, és így persze a befektetők is - fejtette ki Cinkotai Norbert, a KBC Equitas vezető elemzője. A tavalyi évet rosszul záró részvénypiacok ugyanis az év elejét óriási lendülettel indították, és míg tavaly karácsonykor közel 20 százalékos mínuszokat láthattunk pár hónap alatt, addig az idei év első hónapjaiban ugyanezt tapasztalhattuk, csak éppen a másik irányban.

Az év középső harmada már újfent gyengélkedéssel, lassú lecsorgással telt, azonban az utolsó harmadra fordulva megint erőre kaptak a részvénypiacok. Az 500 legnagyobb amerikai vállalatot részvényárfolyamát követő S&P 500 index 3000 pont felé emelkedett és új történelmi csúcsot állított be. A világ egyik legfontosabb tőzsdeindexe immár 10 éve emelkedő trendben mozog.

Az év vége felé közeledve adódik tehát a kérdés: vajon mennyit tud még erősödni az amerikai piac, lesznek-e még ennél is magasabb új csúcsok, vagy megismétlődik-e vajon a 2018 végén látott gyengébb periódus? Biztosat persze nem tud senki sem, de azért lehetnek árulkodó jelek - tette hozzá Cinkotai.

Az egyik, talán a legfontosabb jel például az, hogy a monetáris politika oldaláról egyelőre támogatva vannak az újabb csúcsok. A Fed háromszor is kamatot csökkentett az utóbbi hónapokban és kénytelen volt kiigazítani azt a monetáris politikai fordulatot, amit még az utóbbi években a merész kamatemelésekkel hajtott végre.

Bár egy esetleges decemberi negyedik kamatvágásra nem sok esélyt látnak az elemzők (még 10 százaléknyit sem), egy év múlva könnyen lehet, hogy mégis alacsonyabban lesznek a kamatok. Utóbbi valószínűségét durván 70 százalékra teszik a szakértők, akik szerint még a jövő év első felében sor kerülhet az újabb kamatcsökkentésre.

A lazítás tehát zajlik, az olcsó pénz pedig nem a részvénypiacok ellensége. Hasonló folyamatok játszódtak le Európában, ahol az Európai Központi Bank is széleskörű lazítást hajtott végre.

Érdekesség, hogy a különböző fogyasztói és üzleti hangulatindexek pesszimizmusra utalnak. Ez elsőre furcsán hangzik, ugyanakkor nem rossz jel. Ha ugyanis sokan kételkednek az emelkedésben, akkor később sokan állhatnak át a vevők oldalára, ez az átállási folyamat pedig általában az emelkedéseket szokta segíteni. Sokan várják tehát a gyengélkedést, de a tőzsdei bölcsesség szerint a piac általában oda üt, ahol a legjobban fáj. A befektetői szentiment is mintha ezt jelezné.

Biztosat tehát nem lehet és nem is szabad állítani, bár a további emelkedés szempontjából vannak kedvező jelek. Ha a szezonálisan általában erősebb október-április időszak most sem lesz gyenge, akkor 3000 pont felett stabilizálódhat az index, akár a 3100-3200 pontot is elérheti egy jó novembernek vagy decembernek köszönhetően.

Cinkotai Norbert szerint ennek nyertesei akár a (ciklikusabb) momentumpapírok is lehetnek, de az utóbbi hónapokban olyan részvények is komoly relatív erőt mutatnak, mint például az Apple vagy éppen a Microsoft.

Idén eddig a technológiai részvények felülteljesítők voltak. Egyelőre nem igazán láthatók olyan folyamatok, melyek ezen drasztikusan változtathatnának.

Természetesen a gazdasági adatokat nem árt figyelni, ezek az utóbbi hónapokban nem voltak túlságosan erősek. Ha továbbra is gyenge mutatók látnak napvilágot, akkor nagy kérdés, hogy mi lesz erre az egyre kisebb mozgástérrel rendelkező monetáris politika válasza.

Végezetül nem elhanyagolható kockázatot jelent a kereskedelmi háború és a Brexittel kapcsolatos bizonytalanság. Ezek szintén okozhatnak még izgalmas perceket a piacokon. Nyugodt időszakra tehát aligha kell készülni.