Meddig fújhatják a részvénypiaci lufit?

Pénzügy2021. feb. 13.Fellegi Tamás
A rovat támogatója:

A piac a kapzsiság fázisába jutott, amikor a meggazdagodás reményében özönlik a tőzsdére a nagyközönség Kiss Mónika, a Prestige Financial vezető stratégiai tanácsadója szerint, aki a Trend FM Prémium kategória műsorának vendége volt.

Pénzbőség

Egyre nagyobbra fújódik a részvénypiaci lufi, a tőzsdei kereskedelmi volumen töretlenül nő, példa erre, hogy több mint 58 milliárd dollár áramlott be egyetlen hét során a börzékre, amire korábban még soha nem volt példa. Mindezt a pénzbőség táplálja, ráadásul sosem lehetett ilyen könnyen, és ilyen olcsón (jutalék nélkül) ETF-ekkel, részvényekkel vagy más eszközökkel kereskedni – véli Kiss Mónika. A járvány elleni védekezés célja is átalakul: már nem az a cél, hogy teljesen eltűnjön a vírus, hisz ennek bizonytalan a sikere, a lényeg, hogy az oltások által szűnjenek meg a halálozások és a súlyos lefolyások, ekkor teljesen nyitható a gazdaság.

Fiskális szigorítás

Hogy meddig tarthat a lufi? A szakértő szerint ez a hosszú, több mint 10 éves emelkedő trend utolsó fázisa, az úgynevezett greed, azaz kapzsisági fázis, amikor mindenki szalad, mert látja, hogy napi 10-20 százalékot emelkednek egyes részvények. Kiss Mónika szerint akkor jön majd a feketeleves, ha az Egyesült Államokban sikerül érdemi áttörést elérni az lakosság átoltottsága terén, ekkor ugyanis életben léphetnek a Biden által a választási kampányban felvázolt adóemelések, szabályozói szigorítások, vagyis a fiskális szigorítás. Ekkor lesz majd jelentősége a fundamentumoknak: melyik részvény mögött áll erős cég.

BUX

A hazai részvényeket máshogy látja Kiss Mónika: nálunk a blue chipek között nincsen lufi, nincs spekulatív tőke a magyar piacon, a forgalom sem extrém. Ez annyiból kedvező, hogy nyugodtabb, kiszámíthatóbb a piac, a BUX mozgásában sincsenek extrém kilengések, stabilan emelkedő a trend.

Mol

A Mol az előre lépő, változó, a környezethez alkalmazkodó olajipari részvények között van, minden lépést megtett, amire szükség volt ehhez, nyitott a vegyipar és a kiskereskedelem felé, ráadásul a járványt is jól vészelte át. A gyorsjelentés után nem kizárt, hogy megindulhat egy olyan vételi hullám, amely néhány európai cégnél látható volt, főleg azok között, amelyek integrált olajipari céggé váltak.

OTP

Az OTP meglepően jó harmadik negyedéves számokat produkált, ennek alapján akár hasonlóan jó is lehet a negyedik negyedév is. A fennálló hitelmoratórium valószínűleg nem sok gondot okoz egyelőre, hisz komolyan tartalékolt a bank.

Telekom

A Telekom esetében nehéz másról beszélni, mint az osztalékról. 2015 óta a legalacsonyabb érték a 20 forintos tavalyi osztalék, növekedési sztori nincs, ugyanakkor egyelőre semmilyen szándéknyilatkozatot nem tett a cég.

Richter

A Richter fő terméke, a Vraylar esetében 46 százalékos árbevétel volt az utolsó alkalommal a várt 20 százalék helyett, ráadásul nem kizárt, hogy depresszió ellen is jóváhagyják Amerikában a gyógyszert, ebben az esetben még óriási növekedés lehet abban a 8 évben, ameddig kizárólagos a Richter joga. Emellett több nőgyógyászati és bioszimiláris termék van, ami bíztató, ezek komoly növekedést hozhatnak, a termékportfólió átalakulóban van. Ha ezen készítmények árrése is elég jó lesz, 2029 után kompenzálhatják a Vraylar kifutását.

A teljes műsort itt lehet meghallgatni.