Meddig tarthat a bikapiac, és melyik itthon a legjobb blue chip?

Tőzsde2020. szept. 27.Fellegi Tamás
A rovat támogatója:

A nemzetközi és hazai részvénypiacokat Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője értékelte a Trend FM Prémium kategória műsorában.

A technológiai részvények emelkedő trendje, bikapiaca továbbra is fennáll, és ez az amerikai indexeken jól mérhető, hisz a március óta lezajlott óriási szárnyaláshoz viszonyítva szerények a visszaesések. Török Lajos szerint, amíg nem lesznek a tavaszihoz hasonló nagy lezárások a gazdaságban, addig a tőkepiacon sem lesz gond, hisz a szinte korlátlan pénzbőség megteszi hatását. Egyelőre minden a bikapiac fennmaradása mellett szól, esetleg Biden elnöksége jelenthet változást, de az sem rövidtávon, mivel a pénzbőség még vélhetően jó ideig fennmarad.

Ez a pénz most nem okoz inflációt, mivel nem jut le a fogyasztókhoz, hanem az alapokhoz, befektetőkhöz, a komoly tőkével rendelkezőkhöz kerül és a részvénypiacokra zúdul. A hazai részvénypiacot, ezen belül a négy blue chipet elemezve Török Lajos kevésbé volt derűlátó.

OTP

Az OTP esetében több kedvezőtlen tényező együttes hatása okozza az árfolyam csökkenését: így a moratórium meghosszabbítása, amely ki tudja, meddig folytatódhat, a marzsok is csökkenése, a bolgár-horvát leányoknál a turizmus visszaesése. Még a sajátrészvény vásárlást is abba kellett hagyni, miután az MNB felkérte a bankokat, hogy tartózkodjanak ettől. Így aztán nincs támasz, és indokot is nehezen talál egy alapkezelő, hogy miért venné meg ezt a papírt ebben a helyzetben.

Mol

A Molnál 50 százalék alatti kapacitással működnek a finomítók és nyomottak is a finomítói marzsok, az olajár is tartósan alacsony. Ez ugyan máshol is így van, Európa összes olajcége szembesül ezekkel a problémákkal, de ez sovány vigasz a Molnak, így nem csoda az árfolyam gyengélkedése. A befektetők egyre inkább figyelnek az elektromos autózásra is, valamint az újabb és újabb klímavédelmi vállalásokra: ezek ugyancsak mérséklik az olajcégekbe fektetési hajlandóságot. Mindazonáltal az elemző szerint olcsó a Mol és az olajszektor általában, érdemes lehet beszállót keresni.

Telekom

A Telekommal stabil, beszűkült árfolyamsávban kereskednek, kétségkívül a bevétele is stabil évről évre. Az osztalék utoljára 20 forint volt, ehhez is árazzák a papírt, persze akár még csökkenhet is, mivel konkrét ígéret nincsen. Pozitívum a növekedési kötvényprogram, mivel ezáltal nem csak az anyacégtől vesznek fel hitelt, kérdés, ez a mozgásteret mennyiben változtatja az osztalék szempontjából. Pozitívum a macedón cég jó teljesítménye, valamint az 5G hálózat kiépülése, bár kérdéses, hogy az árbevételt ez mikor és mennyire növeli meg.

Richter

A Richter a negyedéves eredmény után üstökösként emelkedett a magasba, egy nagy vevő is megjelent, aztán viszont lefordult, és jött a pletyka, miszerint a cég húzótermékének, a Vraylarnak versenytársa akadhat. Ami a várakozásokat illeti: a második negyedévben volt egy mérföldkő bevétel, ami egyszeri tétel, emiatt értelemszerűen kisebb lesz a 3. negyedéves eredmény. A befektetők talán leginkább azon gondolkoznak el újra a hasonló konkurens készítmény hallatán, hogy az önmagában nem nagy kihívás, hanem arra világít rá, hogy nem jó majdnem teljesen egy lábon állni, márpedig most ez történik, hisz mégiscsak a Vraylar adja a bevétel nagyobb részét. Összességében azonban a Richter az idei év legjobb papírja, ami jócskán fel is húzza (vagy inkább stabilan tartja) a BUX-ot.

A teljes adás itt hallgatható meg.