Relatív alulértékeltség – vajon már venni kell a kelet-közép-európai tőzsdét?

Tőzsde2020. okt 12.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

A fejlett tőzsdepiacok az egekben járnak, a fél évvel ezelőtti koronavírus okozta mélyponthoz képest sokkal, de sokkal magasabban vannak. Eközben a kelet-közép-európai régió helyben toporog. De vajon mi következik ebből? Jobb lenne a nyugati cégek helyzete? Vagy drágulni fognak a régiónk cégei? Esetleg a nyugatiak fognak bezuhanni?

A számok megdöbbentőek. 2020 szeptemberének végén érdemes egy féléves visszatekintést nézni, hiszen március végén realizálta a világ, hogy a koronavírus az európai és az amerikai gazdaságokat sem kíméli, ekkor fogtak igazán padlót a piacok.

Igen ám, de a fél évvel ezelőtti állapotokhoz képest, az amerikai Nasdaq 40 százalékkal van magasabban. Oké, itt jegyzik a legdinamikusabb, legrugalmasabb informatikai vállalkozásokat, de még a robosztusabb Dow Jones is már 20 százalékot emelkedett. A német DAX és a japán Nikkei pedig 26-22 százalékot. A brit, az olasz, a francia, tőzsdék egy kicsit már haloványabbak, de ezek is legalább 10-15 százalékkal a lokális mélypont felett járnak.

A kelet-európai régió alszik

A Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX október első napjaiban nem sokkal, mindössze 3 százalékkal haladja meg a félévvel korábbi szinteket, 33500 pont körül jár. Hasonló egyenletes képet mutat a cseh, vagy a lengyel tőzsdeindex, egyszerűen érthetetlen, hogy miképpen maradtunk ki az érdemi visszarendeződésből.

Még a feltörekvőktől is elszakadtunk

A jelen helyzetben azonban az különösen szokatlan, hogy a kelet-közép-európai (vagy angol rövidítéssel a CEE) régió egyáltalán nemcsak a fejlett tőzsdéktől, de a fejlődőektől is elszakadt, mert a kínai, az orosz, vagy a koreai index sokkal inkább a fejlett mutatókhoz igazodik, mint hozzánk.

Ha egy ilyen, fundamentális folyamatokkal, nyereségváltozásokkal nehezen megindokolható elszakadás tanúi vagyunk, akkor gondolhatunk

makrokérdésekre (ország- és régiókockázat változásra),

likviditási folyamatokra,

vagy befektetői bizalomra (szentimentre) is,

és bízhatunk abban, hogy az árszintkülönbség ki fog egyenlítődni. Jó esetben a mi régiónk felértékelődésével és nem a nyugati buborék kipukkanásával.

Van-e baj a makróval?

Kezdjük a triviális kérdéssel, van-e valami baj nálunk a makrogazdaságban? Természetesen van, hol nincsen mostanában. De nem olyan vészes a helyzet.

Pusztán a makroökönómiai számok nem indokolnának ilyen ollónyílást. Természetesen, amikor a GDP csökken, az államadósság nő, akkor fokozódik a külső sérülékenység, mi azt is beláthatjuk, hogy Magyarország a magasabb GDP-arányos államadóssággal rendelkező államok közé tartozik.

Viszont szerencsére annyi pénz van a piacokon, hogy egyáltalán nem okoz gondot Magyarország finanszírozása. Figyelni kell arra, hogy a forint ne gyengüljön meg nagyon, az infláció is elég magas most, felvethetjük, hogy az Európai Unió maga is problémákkal küszködik, kicsit bizonytalanok az uniós források, de ez a sok árnyék sem okoz még együtt sem sötétséget.

Likviditás

Sokkal inkább magyarázhatja relatív alulárazottságunkat a likviditás. A nyugati jegybankok egymással versenyeznek a pénzpumpa erejében. Nyomtatja a pénzt a FED, az ECB és a Bank of Japan is. A QE néven ismert eszközvásárlási programok révén valósággal ömlik a likviditás a kötvény-, a részvény- (illetve Japánban) még az ingatlanpiacra is.

A pénzmennyiség drasztikus megemelése a közgazdasági tankönyvek szerint inflációval jár, Speciális időket élünk, most az árak nem a boltokban, hanem a tőzsdéken emelkednek, a nyugati befektetők habzsolják a részvényeket, ezért érezhető ez a már-már eszement nyugati drágulás.

De miért nem vesznek régiós papírokat?

A tőzsdei világ annál sokkal globalizáltabb, hogy amikor az amerikai, vagy a nyugat-európai alapok pénzbőségben szenvednek, akkor ne jusson pénz Magyarországra, Csehországba, vagy Lengyelországba. Alighanem jut is majd, de, és itt jön be a képbe a szentiment, most mintha sokkal vonzóbbak lennének a befektetőknek a jobban ismert, az otthoni piacok.

A kelet-közép-európai részvények tehát tényleg le vannak árazva, pedig semmi nem indokolja, hogy egy azonos szektorban, azonos növekedési kilátásokkal rendelkező cég Londonban kétszeres értékeltségen forogjon, mint Budapesten.

A baj csak az, hogy bár abban szinte mindenki biztos lehet, hogy az olló szárai zárulnak, azt már nehezebb megmondani, hogy a régiónkban alacsonyak az árak, vagy Nyugaton drágák.

Mi a jó szint?

Amikor a drasztikus első féléves (elsősorban második negyedéves) gazdasági lefagyás Magyarországon, az Egyesült Államokban és Németországban is ugyanazt a rémületet hozta, akkor vajon lehet-e reális, hogy

egy amerikai piac 2020. január 1-hez képest 20 százalékkal feljebb,

a magyar 20 százalékkal lejjebb álljon,

miközben a német pontosan ugyanott?

Nem, ez biztos, hogy abnormális, ez egy anomália, csak éppen azért érdemes még mindig nagyon óvatosnak lenni a vásárlásokkal, mert a mindent átalakító koronavírus hatásainak ismeretében a plusz 20 őrültebb reakciónak tűnik a COVID’19 berobbanásának évében, mint akár a zéró hatás, akár a mínusz 20 százalék.