Szárnyal a Mol, gyengélkedik a Telekom a negyedéves eredményre

Tőzsde2020. feb 23.Fellegi Tamás
A rovat támogatója:

Jelentett a Magyar Telekom és az OTP: a befektetők eltérően reagáltak a viszonylag jó eredményekre. Ennek hátteréről Nagy András, az Erste Befektetési Zrt elemzője beszélt a Trend FM Prémium kategória műsorában.

Mol

A Mol nettó eredményében visszaesés mutatkozott, erre azonban számított a piac egyrészt az egyszeri tételek, eszközleírások miatt, másrészt a kedvezőtlen külső körülmények miatt (finomítói árrés stb). A vártnál ugyanakkor sokkal jobb lett az eredmény, még a szektortársakkal összevetve is, és az idei kilátások is kedvezők: növekedés várható az EBITDA adatban. Mindez meghozta a vevőket, a túladott részvény árfolyama erősen felpattant.

A cég kommunikációja szerint a normál osztalék 10 százalékkal emelkedhet 105 forintra, de jó eséllyel kisebb lesz rendkívüli osztalék, de még az is lehet, hogy elmarad. Ennek oka, hogy tőkeberuházásokat tervez a vállalat.

A kiskereskedelmi szegmens remekelt: a Mol átalakulóban lévő integrált olajipari vállalat, melyen belül eltolódhat az egyes tevékenységek aránya, ennek része a kiskereskedelem felfutása, ami már része annak, hogy a cég felkészül arra az időre, amikor a hibrid és elektromos autózás előretörése miatt visszaszorulhat a benzin és dízelolaj eladás.

Ami a jövőt illeti: a finomítói marzs alacsony maradhat, miután hatalmas kapacitás jön be a piacra évekkel korábban indított beruházások eredményeként, emellett magas olajárra sem lehet számítani. Mindazonáltal a részvény még a mostani emelkedés után is kissé alulértékelt az elemző szerint.

Telekom

A Magyar Telekom menedzsment váratlanul csökkentette a piac által eleve kevésnek tartott osztalékot, miközben jó lett az eredmény. Az osztalékcsökkentés helyetti 5,2 milliárdos részvényvisszavásárlási program nem lelkesítette fel a befektetőket, jelentősen, 20 forinttal esett a részvényár. A piac a osztalékemelést várt nagyjából 30 forintra (Nagy András szerint elméletileg 60 forint lehetne a szabad cashflow alaplán), az 5,2 milliárdos visszavásárlás ugyanakkor kb. 5 forint osztaléknak feleltethető meg értékben.

Ahol a bevétel stabil: a T Systems, itt a kormányzati megrendelésekre egyelőre lehet számítani, bár T-Systems-t majdnem eladták a 4ig-nek, ki tudja, a jövőben nem kerül-e erre sor mégis? Emellett a Telekomnál nőtt a lakossági szegmensben az egy felhasználóra jutó árbevétel, csökkentek a költségek.

A részvényvisszavásárlás során 11 millió részvényt fognak megvásárolni, ez 22 nap lenne a mai forgalommal, de az elemző szerint vélhetően egyharmados forgalommal fogják venni, így 3 hónapig tartana el (a cég 3-4 hónapot mondott). Ez azért egy árfolyamemelő tényező, és ami a fontos, a forgalom is nő, hisz már nagyon kicsi volt, már-már a blue chip státust veszélyeztette.

Az elemző szerint továbbra is osztalékpapírnak kellene tekinteni a Telekomot, mert nincs tartós növekedési sztori, a cég azonban mindig hivatkozott valamire, ami miatt nem hirdetett osztalékpolitikát. Eddig volt osztalékcél, most már az sincs, nincs fogódzó a befektetők számára.

A sajátrészvényvásárlás azonban könyvszerinti érték alatt törtink, miután az 600 forint körüli, így ez külön emelheti a részvényesi értéket. A cég szempontjából kifejezetten észszerű ésszerű, teljesen még az nem zárható ki, hogy miután így a Deutsche Telekom részesedése növekszik így, az árfolyam fokozatosan emelkedik és végül 600 forinton akár ki is vásárolják. Az elemző erre mindazonáltal kis esélyt ad, viszont a részvény értékét ezzel együtt is a jelenlegi árnál lényegesen magasabbra, 500 forint körülire becsüli.

A teljes adás itt hallgatható meg.