Több százmilliárd forintos keretmegállapodást nyert el a 4iG konzorciuma

Pénzügy2021. szept. 10.MTI
A rovat támogatója:

Nettó 300 milliárd forintos keretmegállapodás közbeszerzésén nyert a 4iG által vezetett konzorcium

Az eljárást hálózati aktív és passzív eszközök beszerzésére írták ki két részben, az első részben homogén hálózati eszközök és kiegészítők, a második részben pedig általános hálózati eszközök és kiegészítők beszerzése.

A Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. az eljárás első részében öt, a második részében négy különböző, közös ajánlattevői konzorciumot hirdetett ki nyertesként, amelyekből mindkét részben az egyik a 4iG vezette közös ajánlattevői konzorcium.

A keretmegállapodás időtartama a hatályba lépésétől számított legfeljebb 42 hónap.A keretmegállapodás nem biztosít automatikus megrendeléseket, az érintett szervezetek igényei alapján az egyes konkrét beszerzéseket újra versenyeztetik a keretmegállapodásban részt vevő konzorciumok között - olvasható a társaság közleményében.

A 4iG részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában kereskednek.

A részvények ára pénteken 1020 forinton zárt. Egy éven belül a legmagasabb értékük 1134 forint, a legalacsonyabb 488 forint volt.