A második legnagyobb informatikai cégcsoport lett a 4iG

Pénzügy2020. nov. 27.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

A társaság árbevétele idén az első kilenc hónapban 33,5 milliárd forint volt, ami 33 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Közzétette gyorsjelentését a 4iG Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A társaság lendülete a harmadik negyedévben is kitartott, így a cégcsoport kiemelkedő üzleti eredményeket tett közzé IFRS szerinti konszolidált beszámolójában.

A társaság árbevétele 2020 első kilenc hónapjában 33,5 milliárd forint volt, ami 34%-kal haladja meg az egy évvel korábbit, a vállalat EBITDA-ja pedig 2,81 milliárd forintra növekedett, amely 13 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában elért pénzügyi és értékcsökkenési leírások előtti eredménye. A menedzsment várakozásai szerint teljesíti a cégcsoport az idei évre kitűzött növekedési célokat, melynek köszönhetően a 4iG 25 éves fennállásának legeredményesebb évét zárhatja 2020-ban.

Az év második felére a 4iG Nyrt. organikus fejlődésének és akvizícióinak eredményeként Magyarország második legnagyobb informatikai cégcsoportjává vált,

miközben a tőzsdei társaság megőrizte növekedési dinamikáját és továbbra is aktív növekedési szakaszában tart. A hazai és nemzetközi technológiai vállalatokat alapvetően nem érintette negatívan a koronavírus-járványt követő gazdasági visszaesés, bizonyos informatikai szegmensekben pedig (blockchain és mesterséges intelligencia alapú fejlesztések, távoli üzemeltetés, digitalizáció stb.) a megrendeléseket katalizálta a pandémia.

A megnövekedett keresletnek és rugalmas működésének köszönhetően a 4iG Nyrt. 2020. harmadik negyedévében kiemelkedő üzleti sikereket könyvelhetett el. A társaság nemzetközi standardok (IFRS) szerinti konszolidált értékesítési árbevétele 2020 kilenc hónapjában 33,5 milliárd forint volt, amely 34%-kal több, mint az előző év hasonló időszakában.

A vállalatcsoport üzleti eredményessége szintén jelentősen javult: a társaság adózott eredménye 1,87 milliárd forint - amely 11%-kal haladja meg az előző évit - EBITDA-ja pedig 2,81 milliárd forint, ami 13%-kal magasabb a 2019 első kilenc hónapjában elért pénzügyi és értékcsökkenési leírások előtti eredménynél.

A 4iG más területeken is jelentős fejlődésről adott számot. A 2020. szeptember 30-ai árbevétel és 2020-as év összesített szerződésállományának értéke meghaladta az 51 milliárd forintot. A Cégcsoport munkavállalói létszáma közel 700 főre növekedett a jelentési időszak végére, a gyorsjelentés megjelenésekor pedig már megközelítette az 1.000 főt.

Az iparággal kapcsolatos várakozások szerint az informatikai, illetve technológiai szektor töretlenül fejlődhet, a megváltozott gazdasági környezet pedig újabb megbízásokat és akvizíciós lehetőségeket hozhat a társaság főbb működési szegmenseiben. A 4iG azon dolgozik, hogy vezető iparági szereplővé váljon az üzemeltetés, a szoftverfejlesztés, a blockchain, mesterséges intelligencia-fejlesztés, illetve az Ipar 4.0 területein.

A társaság igazgatósága arra számít, hogy teljesíti a 2020-ra kitűzött növekedési célokat, így 25 éves fennállásának legeredményesebb évét zárhatja a vállalat.