A Netflixen végre van mit nézni - ezeket tényleg látni kell

Elemzések2024. ápr. 27.D.J.

A streamingen nehezen talál a fogára valót? Néhány ötlettel segítünk a választásban.

Utolsó éjszaka a Sohóban (2021)

Amikor egy direktor a szívét-lelkét beleteszi egy moziba, részt vesz a sztori írásban és a rendezésnél is gyakran inkább a nehezebb utat választja, csak hogy átadja azt a víziót, amit kiötlött, olyankor alkotói filmről szoktunk beszélni. Az Utolsó éjszaka a Sohóban minderre kiváló példa.

A sztori szerint a fiatal Eloise nagy divattervező akar lenni és vidékről felutazik a nyüzsgő Londonba.

Már ez önmagában elég nagy váltást jelent az életében, pedig a java csak ezután jön. Esténként rendre misztikus élményben részesül. Ahogy álomra hajtja a fejét visszareppen a 60-as évekbe. Ami először lenyűgözi, mígnem kiderül, hogy a múlt néhány sötét titkot is tartogat.

A Baby Drivert is rendező Edgar Wright maga is vidéken nőtt fel és kiskorában rengeteg mesét hallott a szüleitől a legendás Sohóról. Emiatt is szeretett bele a 60-as évekbe. Viszont, ahogy cseperedett az anyja elárulta neki, hogy a Sohó nem csak a bulizásról és a klassz zenékről szólt. Volt egy sötét oldala is a helynek. Ez adta az ötletet a film elkészítéséhez.

Testőr (2018)

Előre szólunk: ha ezt a sorozatot elkezdi, nem fogja tudni abbahagyni. Úgyhogy, ha elhatározta, hogy leül elé, jobb ha úgy készül, hogy a következő 6 órában mást már nem nagyon fog csinálni.

Az adrenalin pumpa gyorsan beindul. Alig hogy elkezdődik az első rész, máris a körmünket rágva fogjuk bámulni a TV-t.

Annyit mondunk: egy terrortámadással kezdünk, mely után egy háborús veterán kénytelen beállni egy politikus testőrének. Némi ellentétek adottak lesznek. A politikus ugyanis támogatta azt a háborút, melyben a testőre harcolt.

Nincs bocsánat (1992)

Clint Eastwood már kész western-legenda volt, mire odajutott, hogy a műfajban ezúttal nem csak színészként, hanem rendezőként is megmutatja magát. Eastwood korábban afféle legyőzhetetlen hősöket játszott a vásznon: Leone zseniális Dollár-trilógiájában csak néha beszél és ritkán lő, akkor viszont szinte mindig célt talál.

Eastwood azonban a műfajra jellemző pátoszt a saját rendezésében mellőzte.

A Nincs bocsánat-ban a hangulat kifejezetten realista. Ezúttal a hős már bőven túl van az aranykorán. Kiöregedett, mégis próbál még egyszer tenni valami jót és bosszút akar állni egy kegyetlen seriffen.

A maga idején a Nincs bocsánat a legjobb filmnek járó Oscar-díjat is elnyerte. Ennek tükrében talán meglepő lehet, de a forgatókönyvet sokan eleinte kifejezetten rossznak tartották. Maga Eastwood is évekig halogatta az elolvasását, mivel úgy tudta, hogy nem érdemes vesződni vele. Pedig végül maga a forgatókönyv is bezsebelt egy Oscar-jelölést.

Penge (1998)

A szuperhősfilmek újabban nem túl szórakoztatóak. Elég csak a tavalyi Marvelekre vetni egy pillantást: unalmas, tétnélküli akciók, felejthető figurák, értelmetlen történet.

A Netflix viszont volt olyan kedves és nemrég felpakolta a kínálatba az összes Penge filmet, így akinek van hozzá kedve elmerülhet újra abban a korban,

amikor még tudták, hogy kell ezt a műfajt igazán jól csinálni.

A vámpírókat üldöző és kaszaboló bőrdzsekis Pengét természetesen nem kell túl komolyan venni. A történet nem akar Shakespeare-i magasságokba törni, cserébe viszont az egész rém szórakoztató, még azzal együtt is, hogy a trükkök felett némileg eljárt az idő.

Viszont ne a csemetékkel huppanjunk le elé. Az akciók eléggé el tudnak durvulni. Ez a film 18 év felettieknek készült.