Állatvédő szervezetek pályázhatnak akár tízmilliós állami támogatásra

Hírek2024. máj. 6.MTI

Megjelent az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek szóló 500 millió forintos keretösszegű pályázat kiírása - közölte hétfőn az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos.

 Ovádi Péter ismertetése szerint a pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege

300 ezer forinttól tízmillió forintig terjedhet,

pályázni pedig azon szervezetek tudnak, amelyek állatvédelemmel vagy mentő-, segítő- és vakvezető kutyákkal foglalkoznak. Az elnyert összeget a pályázó a működéséhez és programjaihoz kapcsolódó költségekre is felhasználhatja, továbbá ivartalanításra és állategészségügyi szolgáltatásra is fordíthatja, valamint állatmenhelyként vagy természetvédelmi mentőközpontként szolgáló saját tulajdonú vagy bérelt ingatlan fejlesztését, férőhelybővítését is finanszírozhatja belőle.

A kormánybiztos kitért arra, hogy igyekeznek figyelmet fordítani az ivartalanítás támogatására is, ezért a társállatokkal foglalkozó szervezetek esetében az igényelt támogatási összeg 20 százalékát kötelezően ivartalanítási költségre kell fordítani, a vadállatokkal, haszonállatokkal és mentő-, segítő- és vakvezető kutyákkal foglalkozó szervezetek esetében pedig minimum 20 százalékot kötelezően állategészségügyi szolgáltatási költségre kell hasznosítani.

Pályázni

május 21.-én 14 óráig lehet a lebonyolító Bethlen Gábor Alap Zrt. honlapján

(https://bgazrt.hu/allatvedo-szervezetek-tamogatasa/) - fűzte hozzá.

Ovádi Péter felidézte, hogy már 2002-ben is írtak ki 500 millió forintos keretösszegű pályázatot a civileknek, amelyből mind a 187 érvényes pályázatot benyújtó szervezet nyert, 2023-ban pedig a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvánnyal 123 millió forintot fordítottak többek között civil ernyőszervezetek támogatására, valamint nehéz helyzetekben - tűzeset, baleset - gyorssegélyt nyújtottak számukra.