Odavágott a német szélsőjobbnak a kínai kémügy

Hírek2024. ápr. 28.F. P.

Év eleje óta zuhan a német szélsőjobboldali AfD támogatottsága, de most újabb veszteséget hozott, hogy kínai kém került párt Európai Parlamenti választási listájának vezetője mellé.

A német szélsőjobboldali párt EP választási listáját Maximilian Krah vezette, kinek kollégája és tanácsadója, Jian Guo, mint kiderült, a kínai titkosszolgálatnak kémkedett.

A hírre a Bild szerint 18-ról 16 százalékra csökkent párt támogatottsága a legkomolyabb német közvéleménykutató mérése szerint, miközben az év eleji 23 százalékról már eleve 5 százalékponttal mérséklődött az érték.

Ez részben az azóta bekövetkezett gazdasági javulásnak, pontosabban a kilátások javulásának is köszönhető: a protestszavazók gyorsan elpártolnak ilyenkor.

A szélsőjobbos párt továbbra is az ország egykori kommunista keleti részében népszerű, noha a gazdasági, jövedelmi eltérések erősen lecsökkentek a német egyesülés óta eltelt közel 34 év alatt.

A közvéleménykutató szerint az ideológiai alapú szavazók sokkal kitartóbbak, őket-egy-egy ilyen botrány nem rázza meg, de ők sokkal kisebb kört jelentenek, mint a protestszavazók válságok idején.

A német belügyminiszter szerint a kínai kémkedés a gazdaság, különösen az ipar és a tudomány területére terjed ki, miközben az orosz és iráni kémkedés is erős: a jól képzeltt orosz kémszervezet elsősorban a hadsereg, a Bundeswehr információit próbálja megszerezni, de a Kreml-propagaganda terjesztése, a közvélemény befolyásolása is céljuk.