Válságban a világot ellátó török textil- és ruhaipar

Hírek2023. jún. 1.Áldott Rebeka

A török gazdasági helyzet és a földrengés okozta helyzet miatt válságba került a török textil- és ruhaipar. A világ egyik legnagyobb könnyűipari központja olyan cégeknek szállít be, mint a Dolce&Gabbana, a Hugo Boss vagy a Devergo. A szektor képviselői még a választások előtt felhívták a jelöltek figyelmét, hogy a jelenlegi körülmények között nem tudják fenntartani a termelést.

A török választások előtt mind az International Apparel Federation (IFA), a nemzetközi ruházati kereskedelmi szövetség elnöke, mind pedig a Török Ruhagyártók Szövetségének (Turkish Clothing Manufacturers Association) alelnöke felszólították az elnökségre pályázókat a szektort negatívan érintő gazdasági hatások enyhítésére.

A ruhaipari vezetők jelenleg az infláció és a költségvetési hiány által okozott török líra instabilitását látják a fő veszélyforrásnak, írja a Business of Fashion beszámolója.

Erdogan az idei választásokon ugyan ismét győzedelmeskedett, de az a Törökország élén leghosszabb ideig álló köztársasági elnököt súlyos gazdasági problémák várják. Fel kell vennie a harcot többek között az egyre erősödő inflációval, a természeti katasztrófák okozta gazdasági és szociális problémákkal, és a politikai polarizáció következményeivel.

A Trading Economics statisztikái alapján 2023 áprilisában a központi költségvetés 132,5 milliárd török ​​líra hiányt produkált. Ez az előző év azonos időszakához képest több, mint kétszeresére emelkedett (2022 április 50,17 milliárd török líra központi költségvetési hiány). A helyi állampolgárok sem bíznak a gazdaság azonnali helyreállításába, így arany és dollár felhalmozásával készülnek mérsékelni a választásokat követő valutaválságot.

A Reuters elemzése alapján a török gazdaságpolitika eredménye devizaválság és rekordmagas infláció lett, amely tavaly elérte a 85,51 százalékot. 

A török líra túl erős. Ez természetesen azt is okozza, hogy a török vállalatok versenyképtelenek az exportértékesítésben. Törökországnak exportra van szüksége ahhoz, hogy deviza kerüljön az országba. Ha csökken az export, és kevesebb deviza érkezik, akkor még tovább emelkedik a költségvetési hiány

nyilatkozott Cem Altan, a Nemzetközi Ruházati Szövetség (IAF) elnöke a Business of Fashionnek.

A textil-és ruhaipar kilátásait tovább rontja, hogy az év elején két pusztító földrengés rázta meg Törökország délkeleti részét és Észak-Szíriát.

A természeti katasztrófa tizenegy várost érintett, amelyek 1616 ruházati és 1290 textilipari vállalatnak adnak otthont. Az ország teljes textilexportjának 30 százalékát kitevő ruhaexport az érintett régiókból indult ki.

A választások után, aki hatalomra kerül, újra kell szabályoznia a gazdaságot és újra bizalmat kell építenie, hogy ismét be tudjunk fektetni vállalkozásainkba. Az iparágnak befektetésekre van szüksége a fenntarthatóság és a digitalizáció érdekében

mondta Altan.

De miért kulcsfontosságú a textil-és ruhaipar helyzete Törökországban?

Törökország a globális divatipar fontos gyártási és beszerzési központja. Az Isztambuli Textilexportőrök Szövetsége (ITHIB) szerint

az ország már a harmadik legnagyobb ruházati beszállító az Európai Unió és az Egyesült Államok piacán.

A szervezet jelentéséből kiderül, hogy a textilipari az exportvolumen 15 milliárd dollárra történő emelkedését várja a következő évben. Ennek jelentős része az Európai Unióba (7,5 milliárd dollár), valamint az Egyesült Államok piacára (1 milliárd dollár) kerülne értékesítésre.

Ez textil-és ruházati szektor a török ​​gazdaság mozgatórugója is. Az US Fashion Industry Association (Amerikai Divatipari Szövetség) 2023-as Sourcing Trends & Outlook jelentése szerint Törökország ruházati és textilágazata körülbelül 31,2 milliárd dollárt exportált tavaly, ami az ország teljes exportjának 12,4 százalékát tette ki.

Emellett Törökországban a ruházati- és textilipari ágazat a teljes termelés 17 százalékát adja, és több mint 1,2 millió embert foglalkoztat.

A török ​​ruházati ipar számos területen megelőzi versenytársait, a fenntarthatóság és a termelés környezetbarát megközelítése által. A kialakulóban lévő, fenntartható globális ruházati ellátási lánc fontos eleme lehet Törökország a jó minőségű, tartós ruházati cikkek előállításában, amelyekhez kevésbé erőforrásigényes, de mégis stílusos anyagokat használnának.