Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat
Hogyan válaszoljon Európa Trump nemzetbiztonsági stratégiájára?
Éles a kontraszt: miközben Donald Trump most nyilvánosságra hozott nemzetbiztonsági stratégiáját Moszkva lényegében egyetértően fogadta, addig Európa többi részében mély nyugtalanságot váltott ki. Talán eddig nem volt nyilvánvaló, hogy Trump mennyire idegenkedik az Európai Uniótól, mint szupranacionális intézménytől? Netán az eddigi védelmi és kereskedelempolitikai ellentétek mára értékháborúba torkolltak a transzatlanti kapcsolatokban? Hogyan kerülheti el Európa az érzelmi vagy moralizáló válasz csapdáját? Lehet-e a stratégiai autonómiát Európában úgy felgyorsítani, hogy az ne tűnjön Amerika-ellenesnek?
JÓ TUDNI!
Hogyan vált a stagnáló világból növekvő gazdaság? – Nobel-díjasok nyomában
A 2025-ös közgazdasági Nobel-emlékdíjat három olyan kutató kapta, akik munkásságukkal új megvilágításba helyezték a modern gazdaság működését.
„Olcsójános” magyarok – avagy még mindig „alacsony munkabérrel” versenyzünk?
Az Eurostat egyik friss jelentése azt mutatja, hogy régiónkban a cégek számára még mindig költségcsökkentő tényező az alacsony munkaóraköltség, ráadásul a magyar dolgozóké el sem éri az EU-átlag felét.
Ismerje meg az „AI-vegánokat”, akik elutasítják a mesterséges intelligencia használatát
A fiatalabb generációk körében egyre jobban terjed az „AI-vegán” életmód, azaz tudatosan kerülik a generatív mesterséges intelligencia használatát. Milyen okok állnak a döntésük hátterében?
AJÁNLÓ
Rákkeltő fémeket találtak a - Magyarországon jogszerűtlenül forgalmazott - ízesített vape-ekben
Az e-cigaretták térnyerése számos európai országban jelent problémát, hazánkban is kihívást jelent az ellenőrizetlen, zárjegy nélküli vape-piac.
A fegyverkezés új aranykora - Közép-Kelet Európa menekülő útja lehet a hadiipar
A 2020-as években kifulladó FDI-modell után a régió országai új növekedési motorra leltek: a NATO-kötelezettségek és a háború árnyékában robbanásszerűen bővülő hadiiparra.
Esélyteremtés, vagy csapdahelyzet? - Híd a város és a vidék között
A leszakadó térségek társadalmi és gazdasági kihívásai hosszú ideje meghatározzák Magyarország munkaerőpiaci valóságát.
GLOBÁL
Mitől jó a csokoládék magyar Maseratija?
A kereskedelmi láncok édességrészlegeit nagy ívben elkerüli a világklasszis magyar csokoládégyártó cég, a ChocoMe, amelynek termékeit sokan a csokik Maseratijának tartják a nagyvilágban.
Így készül a Z generáció az ünnepi szezonra
A Z generáció tagjai és a milleniálok (a nyolcvanas évek elejétől a kilencvenes évek közepéig születettek) kevesebbet költenek, tudatosabban döntenek, és gyakran saját készítésű ajándékokkal készülnek az ünnepekre.
Versenyt fut az idővel a japán kormány – Élénkítő injekciót kap a gazdaság
A gazdasági növekedés negyedéves dinamikája utoljára 2024 elején alakult negatív tartományban Japánban. A kormány átfogó csomaggal készül a gazdaság újbóli élénkítésére.
VÁLLALKOZÁS
Az okos befektetések embere: Arnold Schwarzenegger
Már a kezdetektől ingatlanokba fektette be a testépítéssel és színészettel keresett jövedelmét Arnold Schwarzenegger, aki hosszú évek óta a leggazdagabb világsztárok közé tartozik. Vagyonát másfél milliárd dollárra becsülik, ezzel pedig olyan sztárokat utasít maga mögé, mint Tom Cruise vagy Dwayne Johnson.
Az MI-től ne várj versenyelőnyt!
Az MIT Sloan Management Review 2025 nyári számának egyik cikke érdekes és fontos témát feszeget, miszerint a cégek nem számíthatnak arra, hogy a mesterséges intelligencia (MI) tartós versenyelőnyt fog biztosítani a számukra.
UTAZÁS
Hol a legjobb ma élni? - Megjelent a friss rangsor
A megélhetési költségek, a biztonság, az egészségügy, de még az is nagy szerepet játszik abban, hol érzik magukat legjobban az emberek, hogy mennyit ingáznak. A Numbeo friss rangsora szerint Európa országai uralják a mezőnyt, de Kanada látványos visszaesése sokakat meglephet.
Belehúztak a SZÉP-kártyások októberben
A belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóerejét jelentő SZÉP-kártyáról való költések volumene jelentősen megugrott októberben. A kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel a kártyán lévő keretükből, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent a tavaly ugyanekkor adathoz képest.
Kísértetjárta börtönből lett szálloda és természetközeli farmok: ezek a trendek formálják a jövő turizmusát
Az európai utazókat egyre inkább a felújított történelmi épületek és a vidéki farmok vonzzák. Az Expedia friss jelentéséből az is kiderül, várhatóan melyik úti célok lesznek a legfelkapottabbak jövőre.

Hírlevél feliratkozás

Adja meg nevét és e-mail címét és iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesüljön a legfrissebb információkról.

Kérlek fogadd el az adatkezelési tájékoztatót
Biztosítási Tudatosság