Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Lépett a kormány, változás jön a tejtermékeknél

Agrárium2025. jan. 28.MTI

A kormány kiemelt figyelmet fordít a tejek és tejtermékek árának alakulására, a tejterméktanáccsal is egyeztetett - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A kormány a kiskereskedők mellett a termelőket, feldolgozókat és kiskereskedőket tömörítő Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanáccsal is egyeztetett az árak alakulásáról, valamint az online árfigyelő rendszer további tejtermékekkel való bővítését is kilátásba helyezte - jelezte az NGM.

A tejek és tejtermékek a KSH teljes inflációs fogyasztói kosarában 3,2 százalékos súllyal jelennek meg, ami azt jelenti, hogy a KSH élelmiszerkosarának több mint 10 százalékát teszik ki ezek a termékek.A legfrissebb januári adatok szerint az árfigyelőben megfigyelt élelmiszerek közül kiugróan drágultak a tejek és tejtermékek: a tejek 23, a vajak és vajkrémek 15,5, a tejfölök 14,5, a trappista sajt 12,2, illetve a túrók 9,8 százalékkal kerülnek többe, mint egy évvel korábban. A tejek és tejtermékek áremelkedésének hátterében egyrészt nemzetközi tényezők állnak (a nyerstej árának emelkedése az aszály miatt megnövekvő takarmányárak és a tejhozamok csökkenése következtében), másrészt azonban kiskereskedelmi árrésemelkedés is azonosítható - közölte az NGM. Az árak alakulásának vizsgálata során megállapítást nyert, hogy a saját márkás és a gyártói márkás tejek és tejtermékek között jelentős eltérések vannak a kiskereskedelmi árrés tekintetében.

Míg a kiskereskedelmi üzletek az általuk forgalmazott saját márkás és gyártói márkás termékeket viszonylag alacsony árkülönbséggel szerzik be, addig a fogyasztóknak a gyártói márkás termékeket lényegesen magasabb árréssel értékesítik, mint a saját márkás termékeiket - ismertette a tárca. A kormány a magyar családok védelme érdekében a jövőben is kiemelt figyelmet fordít a termelői, a kiskereskedelmi beszerzési és a fogyasztói élelmiszerárak alakulására, és ha kell, a családok érdekeit szem előtt tartva beavatkozik.

A kormány a megfizethető élelmiszerárak biztosítása érdekében a halak, kávé, tea, rizs, marhahús, sertéskolbászok, zsemle, édességek, kakaópor és számos egyéb termékkategória mellett további tejtermékek (például tejszín) beépítésével bővítheti az online árfigyelő rendszert - hangsúlyozták a közleményben.