Jobban jártak volna a nyugdíjasok, ha marad a svájci indexálás

Ha 2010-ben megtartották volna a nyugdíjemeléseknél a munkabérek és az infláció változását is követő vegyes (svájci) indexálást az inflációkövetés helyett, akkor sokkal kedvezőbben alakult volna a nyugdíjak értékének emelkedése.

A különbség óriási: 2010 és 2024 között 21 százalékkal nőtt reálértéken a nyugdíj, ha azonban maradt volna a svájci indexálás, akkor 35 százalék lett volna az emelkedés mértéke

- írja a Közgazdasági Szemlében megjelent tanulmányában Oblath Gábor közgazdász (Kopint-Tárki Zrt.) és Simonovits András nyugdíjszakértő (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem).

A szerzők kiemelik, hogy 2010 óta a már megállapított nyugdíjak elvben csak a fogyasztói árindexeket követik, tehát értéktartók, de lemaradnak a hivatalosan kimutatott bérekhez képest, ráadásul minél régebbi egy nyugdíj, annál inkább így van.

A hivatalos béremelkedés túlmértsége (idén áprilisan a nettó átlagkereset 541 200 forint volt a KSH adatai alapján) miatt részben csak látszólagos lemaradást mérsékelte a 13. és a 14. havi nyugdíj bevezetése, ami azonban ismét a nagyobb nyugdíjjal rendelkezőknek kedvez.

Hosszú távon megoldást jelentene, ha visszatérnénk a vegyes (svájci) indexáláshoz, az átalakítás költségvetési terheit viszont az induló nyugdíjak visszafogásával kellene fedezni.

A szerzők szerint

célszerű lenne a 14. havi nyugdíjat degresszívvé tenni (vagyis az átlagnál magas nyugdíjban részesülők nem kapnának 100 százalékot, az átlagnál kisebb nyugdíjúak pedig többet kapnának), így lehetne tompítani a túlzott nyugdíj-egyenlőtlenségeket.

Svájci indexálás vagy inflációkövetés?

A nyugdíjakat a rendszerváltás után a nettó bérek alakulásához kötötték, majd 2000 és 2009 között a vegyes (svájci) indexálás volt érvényben, 2010 óta pedig az infláció alakulása szerint emelik a nyugdíjakat.

Az első szakaszban ez a nyugdíjak leszakadásával járt a reálbérek esése miatt, ami csak 1997-ben fordult meg. Minél kisebb a bérek súlya az indexálásban, annál inkább szétválnak egymástól az azonos kereseti pályán mozgó, de különböző évjáratokba tartozó nyugdíjasok juttatása.

Mivel a tehetősebbek többet tudnak költeni az egészségük megőrzésére, ezért tovább élnek az átlagnál, a vegyes indexálás a tehetősebbeknek kedvez, ezért ennek ellensúlyozására fokozni kéne a degressziót.

A svájci indexálás évei alatt a 13. havi nyugdíj bevezetésével a nyugdíjak nagyjából lépést tudtak tartani a bérekkel – egészen 2009-ig, a 13. havi nyugdíj megszűntetéséig.

2010-től 2016-ig viszonylag stabil maradt a nyugdíjak nettó keresethez viszonyított aránya, de az olló 2016-ban a reálbérek megugrásával kezdett szétnyílni.

Folytatódott a régi nyugdíjak relatív elértéktelenése az új nyugdíjakhoz képest, amin sem a 13. havi nyugdíj, sem a 14. havi részleges nyugdíj nem segített.

Bár a hivatalos keresetstatisztikák lényegesen felülmérhették a valós bérnövekedést a 2010-es években, még így is nagy a különbség a munkabérek és a nyugdíjak emelkedése között.

2016-17 után egyre inkább szétvált az átlagnyugdíj és a nettó átlagbér, mert az utóbbi sokkal gyorsabb tempóban növekedett.

Ezzel párhuzamosan az egy főre eső GDP követte a nettó bérek növekedését, miközben az egy foglalkoztatottra jutó GDP lemaradt.

Lényeges, majdnem kétszeres lett a különbség a nemzeti számlák szerinti bruttó bér és a KSH által kimutatott bruttó bérek növekedési üteme között az utóbbi javára, és az átlagnyugdíj inkább közelít a nemzeti számlák szerinti béremelkedési ütemhez.

A nemzeti számlák alapján kalkulált keresetek tehát feleannyira gyorsan emelkedtek, mint a KSH által közölt bérek.

Ennek alapján az induló nyugdíjakat túlzottan magasan állapították meg, és szétnyílt az olló a kezdő és az átlagnyugdíj között.

Hogyan emelkedtek a nyugdíjak?

2010 és 2024 között a KSH adatai alapján a nyugdíjak, ellátások és járadékok havi átlagos összege fejenként 86 400 forintról 234 900 forintra emelkedett. Mindez 172 százalékos növekedést mutat, ami a nyugdíjasokat érintő inflációval korrigálva 45 százalékos reálnövekedést jelent.

Mivel azonban a nyugdíjasok létszáma jelentősen, 18 százalékkal csökkent – többek között a 2010-11-es megszorítások miatt – ezért a nyugdíjkiadások a GDP arányában 11-ről 8,3 százalékra mérséklődtek, vagyis negyedével csökkent a nyugdíjkiadások aránya.

Vagyis a nyugdíjak tömegének reálértéke nem 45 százalékkal nőtt, hanem csak 21 százalékkal ebben az időszakban.

Mi szól a svájci indexálás mellett?

A szerzők kiemelik, hogy több pozitív hatása lenne a vegyes indexálás bevezetésének.

Egyrészt a svájci indexálás folyamatos és politikamentes, másrészt a nemzeti számlák szerinti és a hivatalos, KSH által közölt bérindexek egymással szinkronba kerülnének.

Az alkalmi emelések a választások előtti osztogatáshoz kötődnek és azt a tévhitet erősítik, hogy a nyugdíjemelés a kormány döntése és nincs gazdasági korlátja.

A többlethavi emelések (13. és 14. havi nyugdíj) kiterjednek az induló nyugdíjakra is, és megőrzik a régi nyugdíjak lemaradását. Az árindexálás (az inflációt alapul vevő nyugdíjemelés) is tovább csökkenti a korábban megállapított nyugdíjak relatív értékét. A svájci indexálás megfordítaná ezt a relatív leértékelődést.

A tanulmány szerint egy esetleges visszatéréskor mérlegelni kellene a nyugdíjemelések korosztályonkénti differenciálását.

A szerzők egyik fontos konklúziója, hogy célszerű lenne a 14. havi nyugdíjat degresszívvé tenni, hogy tompítani lehessen a túlzott nyugdíj-egyenlőtlenségeket.