NAK: átadták a 2024. Év Szaktanácsadója díjakat

Agrárium2024. dec. 2.MTI

Átadták a 2024. Év Szaktanácsadója pályázat díjait hétfőn az Országházban - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

A közlemény szerint a NAK és az Agrárminisztérium által immár ötödik alkalommal meghirdetett pályázat célja az agrárágazatban tevékenykedők érdekeit szolgáló, kiemelkedő szaktanácsadói munka elismerése.

A 2024. Év Szaktanácsadója díjat idén megosztva Goda János és Mészáros Gergely kapta. A közönségdíjat Ágoston Tamás, az Agrárminisztérium különdíját Pálné Harcsa Marietta nyerte el.

Kujáni Lászlóné és Ádám Marcell elismerő oklevelet vehettek át - írták.

A tájékoztatás szerint a pályázatra a szaktanácsadói névjegyzékben nyilvántartott szakembereket jelölhettek ügyfeleik, kollégáik, a velük kapcsolatban álló szakmai szervezetek, intézmények, egyetemek. Az idén tizenöt jelölt volt.

A jelöltek a szakmai tevékenységüket bemutató pályázatot nyújthattak be, hatan éltek ezzel a lehetőséggel. Ezeket az AM és a NAK vezetői egy objektív pontozási rendszer alapján értékelték, majd egy értékelő bizottság személyesen is meghallgatta a pályázókat a végső döntés előtt.