Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Utcára vonulhatnak a gazdák, ha elfogadják az EU új stratégiai tervét

Agrárium2024. okt. 20.MTI

Óriási érvágás lenne a magyar mezőgazdaságnak a területalapú agrártámogatások kivezetése, hiszen évente körülbelül 550 milliárd forint ilyen támogatás érkezik 160 ezer gazdának az Európai Uniótól - erről Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője beszélt vasárnap a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A politikus emlékeztetett, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke megbízásából született egy stratégiai párbeszéd című állásfoglalás, ami összefoglalja a legfontosabb terveket, ezt szeretnék majd jogszabályba önteni, ha feláll az új bizottság. Az Európai Parlamentben elkezdődött a vita a 387 milliárd eurónyi támogatást érintő javaslatcsomagról.

Ebben a dokumentumban világosan szerepel, hogy ki akarják vezetni a területalapú agrártámogatásokat - mondta a képviselő, kifejtve, a rendszert úgy változtatnák meg, hogy a jövőben a gazdáknak csak kisebb csoportja kapna támogatást, de például az is szerepel az állásfoglalásban, hogy vissza kell fogni a húsfogyasztást, és Dömötör Csaba szerint nem biztos, hogy erről egyeztettek a gazdákkal.

A fideszes képviselő közölte, már most vannak nagy gazdaszervezetek, például Spanyolországban, akik azt mondják, ha kell, megint utcára vonulnak.

Ismertetése szerint Ursula von der Leyen a reformjavaslatokról szóló állásfoglalás elkészítésével egy német történészt bízott meg, "a bedolgozó szervezetek többsége pedig nem a gazdákat képviseli valójában, hanem más területeket".

Dömötör Csaba az interjúban kitért rá, a jelenlegi tagországokban élő gazdáknak óriási versenyképességi hátrányt jelentene Ukrajna csatlakozása az Európai Unióhoz, mert annyi terület érkezne az unióba, mint a mostani termőterületek harmada.

Ezt egyébként a mostani közös agrárpolitika költségvetési oldalról valóban nem bírná el, de én úgy vagyok vele, hogy először az európai gazdák érdekeit kellene nézni, utána kellene nézni a bővítés szempontjait. Most ez a sorrend teljesen megfordult

- fogalmazott a képviselő.