Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A második legtöbb zöldautót helyezték forgalomba májusban

Autó2024. jún. 11.Növekedés.hu

Az elmúlt hónap is érdemi előrelépést hozott az elektromos gépjárművek hazai térnyerésében. A Belügyminisztérium nyilvántartása szerint májusban 2677 gépkocsit láttak el világoszöld hatósági jelzéssel Magyarországon. Ennél magasabb havi adatot mindössze egyszer, idén márciusban mutatott a statisztika (2920 darabbal).

A tisztán elektromos járműveknél is az örökranglista ezüstérmese a május. Az 1881 darabos mutatót szintén csak a márciusi rekord előzi (2108).
A zöld rendszámmal újonnan felszerelt gépjárművek közül a legerősebb hónapokban tízből hét tartozott a leginkább környezetbarát kategóriába, a kizárólag elektromos hajtásúak közé.
 
Az évtized elejéhez képest már hétszer több, 57 ezer tiszta és csendes e-autó közlekedik hazánkban.
2024-ban csúcsra jár az elektromos közlekedés terjedése, e szempontból februártól májusig, négy egymást követő hónapban jobb eredmények születtek, mint bármikor korábban.
A látványos élénkülés nyilvánvaló módon a vállalatok e-autó beszerzéseit 30 milliárd forintos keretösszeggel támogató programnak köszönhető.
A jövő tavaszig elérhető kiíráson mostanáig
 
mintegy 3100 cég igényelt összesen 14,4 milliárd forintot
 
több mint 3700 klímakímélő gépjármű megvásárlásához. Eddig több mint ezer pályázónak ítéltek meg összesen 4,7 milliárd forint állami hozzájárulást. A program jóvoltából márciusban Európában a második, áprilisban a negyedik legnagyobb arányú volt a tisztán elektromos flotta hazai bővülése.
 
A jövő a zöldenergiáé. Az elektromos járművek levegőszennyezés és zajterhelés nélkül használhatóak, üzemeltetőik számára működési-karbantartási költségeket takaríthatnak meg.
A Zöld Busz Program jóvoltából már 135 e-autóbusz közlekedik a budapesti agglomerációban és vidéki nagyvárosokban.
A napokban bejelentett fejlemény, hogy a Klebelsberg Központ által elnyert, közel 2 milliárd forint támogatás révén huszonkilenc településen mintegy félszáz elektromos iskolabusz szolgálhatja majd a diákok kényelmét és szemléletformálását.